fbpx
Print this page

Interjú Udvardi Mártonnal az Ég alatti 5 új lemezéről

2023. június 22.

Az Ég alatti 5 zenekar már nyolc éve koncertezik, és végre megjelent első lemezük is. A jazz hagyományait követve, fiatalos lendületet, lüktetést vittek a jazz-zenébe, a saját kompozíciókat tartalmazó „Élő zenei tájakon” című albumukat három, rögzített, élő koncertjükből válogatták.

Ég Alatti 5

Udvardi Mártont, az Ég alatti 5 trombitását és vezetőjét kérdezem a zenekarról, a lemez megszületéséről és a terveikről.

  • Irk Réka /Jazz.hu: Hárman alapítottátok a zenekart, Baló Sámuellel és Ördög Krisztiánnal. Egyetemi barátságból lett ez a zenekar vagy máshol ismertétek meg egymást?
  • Udvardi Márton: A kvintettben mára Samu, Krisztián és én maradtunk alapító tagok, de a zenekar még egy trióból indult, amiben Ujváry Flóra bőgőzött, Samu zongorázott én pedig fújtam a Csendes nevű helyen, párszor a kiskörúton. Pontosabban onnan, hogy megismertem az - akkor még gimnazista Samut. A Balaton-felvidéken találkoztunk először, egy pici faluban, 2010 körül, egy elég jó örömzenélős est hajnalán, ahol mi még csak hallgattuk, ahogy játszanak a nagyok.
    Megbeszéltük, hogy ő zongorázgat én pedig egy éve jártam az Etűd konziba Subicz Gáborhoz trombitálni. Később Samu is odajött zenét tanulni, Flórával is ott találkoztunk és az utódjával Miskolczi Márkkal is. Krisztiánnal már a Zeneakadémián találkoztam később, két évvel járt felettem és elhívtuk vendégnek a Müpa Jazz Showcase-re fújni, aztán vele és Hermán Dominikkal (dob) váltunk Ég alatti 5-é.

 

  • IR /Jazz.hu: Mennyire alakult át, formálódott a zenei ízlésetek a nyolc év alatt?
  • UM: Az ízlés dolgában – bár tudom, hogy vannak olyanok, akik folyamatosan az új dolgok, a legfrissebb stílusok és irányzatok felé nyúlnak – a magam részéről azt figyeltem meg, hogy ami leköt és inspirál, az mindig régi zenei élmények pillérein nyugszik. Minél régebbi az imprint, annál elemibb a hatása és előbb-utóbb újra és újra elő akar jönni spirálszerűen. Pár évvel ezelőtt például így jelentkezett nálam a csángó népzene újra, hogy kezdjek el foglalkozni vele. Samu nemrég mondta, hogy újra Black Sabbathet hallgat… :-) Én is újra és újra előveszem azokat a jazzeket, népzenéket, hip-hopot, bármit, amiket régen szerettem, és kicsit keresgélek erre-arra új hallgatnivalók után. Ebben a zenekarban egyébként nincsenek stílusban pálfordulások, talán az utóbbi időben több rhodes-os és basszusgitáros szám van, de a feeling maradt.

 

  • IR /Jazz.hu: Miért pont most jött el az ideje a lemezkészítésnek? Megjelenik fizikai formában is vagy csak online, a zenemegosztókon?
  • UM: Ebből a nyolc évből volt kb. négy, amíg úgymond félgőzzel működtünk, mivel Samu kinn tanult zenét Grazban. Eleinte próbálkoztunk, hogy esetleg csináljuk addig mással, de nem volt annyira fontos ez, mint hogy inkább maradjunk Samuval és ez a pár év is elrepült, úgy, hogy nyaranta/szünetekben azért tudtunk játszani is. Aztán mire készen álltunk, kellett egy kis lökés is, hogy egy lemezt elkészítsünk. Ebben most segített az NKA, de az a helyzet, hogy van még legalább 2 lemezre való anyagunk. Van egy lemeznyi még, ami ugyanígy a klasszikus kvintett felállásra való és van egy egész albumnyi zenénk, amit egy kibővült felállásra írtunk, amiben Ségercz Ferenc sepsiszentgyörgyi furulyás társult hozzánk. Ezt az anyagot be is mutattuk tavaly tavasszal. Az Élő zenei tájakon-nal az a terv, hogy kis példányszámban megcsináljuk CD-n is, remélhetőleg az Opusos koncertre ezek már nálunk lesznek.

  • IR /Jazz.hu: Az évek alatt a ritmusszekció változott. Jelenleg és a lemezen kikkel dolgoztok együtt?
  • UM: Ahogy korábban említettem, Ördög Krisztián szaxofonozik és fuvolázik a zenekarban, Baló Sámuel zongorán és billentyűs hangszereken játszik. Miskolczi Márk, – akivel régóta ismerjük már egymást – váltotta Flórát nagybőgőn és tavaly tavasszal Baló István csatlakozott hozzánk, ő Richter Ambrust váltotta a dobok mögött.

 

  • IR /Jazz.hu: Ha jól látom, minden számot saját magatok jegyeztek. Hogyan alakult ki, hogy milyen kompozíciók kerüljenek a lemezre?
  • UM: A koncertek műsorát én szoktam összeállítani, és így volt ez most a lemezzel is. Bátorítom a többieket, hogy írjanak zenét, ami a zenekar világába illeszkedik, vagy hozzanak olyat, ami már megvan. Így lett, hogy az idők során játszottuk több számát is Samunak, illetve a „Four for four”-t Krisztiántól – ami a lemezre fel is került - , de még Pistának is játszottuk korábban az egyik számát párszor. A többi szerzemény tőlem származik és amikor ezeket a számokat írtam, akkor végig ennek a zenekarnak a hangzásában gondolkoztam.

  • IR /Jazz.hu: Összesen öten 8 hangszeren játszotok, zongora, bőgő, basszusgitár, dob, szaxofon, fuvola, trombita, szárnykürt. Sokféle stílus került a lemezre, van afrokubai, egy kis free, valamint mainstream jazz is természetesen. Hogyan keletkezett és kinek szól a „Nyár szíve - Lujzié” című dal?
  • UM: Nálunk amúgy Krisztián a nagy gyűjtögető – egyszer mondta is, hogy nyert családtámogatást, szóval tovább tudja bővíteni a hangszercsaládját… Van pár olyan szám, aminek jól állt a Rhodes-os billentyű hangzás és a basszusgitár, szóval egy merész húzással beletettük. :-) Én pedig majdhogynem ki kellett húznom a trombitát a lemez leírásából, mivel szinte végig szárnykürtözöm az egészet. Ebben a zenekarban nagyon átszoktam rá.
    A „Nyár szíve” címében a szív szó esszenciát, lényegiséget jelent. Azt az élményt szerettem volna kikristályosítani ezzel a zenével, amikor a nyár közepében járunk, minden vibrál a napfénytől és a belőle áradó hőtől, bólogatnak a pipacsok, le kell lassulni, annyira meleg van... Amikor felvettük ennek a demóját két és fél éve, sokat hallgattuk a feleségemmel, aki akkor még várandós volt a kislányunkkal, Lujzival. Neki ajánlottam ezt a dalt, mert összekapcsolódott bennem a rá való örömteli várakozás emlékével.

 

  • IR /Jazz.hu: A „Szemed íve” annyira a zongoraszólamra épül, hogy meggyőződésem volt, hogy Baló Sámuel írta, de mégsem.
  • UM: Igen, régen megkértem Samut, hogy játsszon egy szabad felvezetőt a „Szemed íve” elé. Örülök, hogy így tettem, és azóta is így kezdődik, mert mindig nagy varázslást művel, mielőtt megszólal a téma. A balladát egyébként a feleségemnek írtam.

  • Irk Réka /Jazz.hu: Az utolsó szám címe egyben a zenekar neve is. Ez egy rendkívül lendületes, kiforrott számnak tűnik, a koncerteken is nagy tapsot kap. Melyik volt előbb a dal vagy a zenekar neve? Miért tettétek hozzá az 5-ös számot? Volt olyan, amikor nem öten játszottatok a zenekarban?
  • Udvardi Márton: Körülbelül egyidős a szám a zenekarral és ez, ha nem is az első, de egyik legrégebbi zeném, amit írtam és amit együtt játszunk, így nem illett volna lehagyni egy bemutatkozó/visszatekintő albumról. Az 5-ös szám egyszerűen az öttagúságot jelöl, t.i. hogy kvintet vagyunk.

 

  • Irk Réka /Jazz.hu: Mikor lesz a legközelebbi lemezbemutató és még hol lehet titeket hallani?
  • Udvardi Márton: Legközelebb július 15-én játszunk a Káli-Kapocsban Mindszentkállán, majd az Opus Jazz Clubban tartjuk az első bemutatót augusztus 3-án, után pedig szeptember 9-én bemutatjuk a zenekart a lemezzel együtt az érdi közönségnek, az Érdi Jazzfesztiválon, aminek külön örülök, mivel 7-8 évet ott éltem jómagam is.

 

 

Fotó: Irk Réka