fbpx

Oláh Szabolcs Quintet: Crystal Brook

2019. november 04.

A gitárművész, zeneszerző, hangszerelő Oláh Szabolcs egyedi hangja egyszerre emelkedik ki és simul bele a modern mainstream jazz világába.

A végletekig kidolgozott megszólalás sokéves munka eredménye, a gitáros a Modern Art Orchestra alapító tagjaként egy mindenre nyitott, mégis koncentráltan dolgozó zenei közegben szerzett rengeteg tapasztalatot, melyet 2012 óta saját kvintettjében is kamatoztat.

Az Oláh Szabolcs Quintet 2019-ben új felállással és lemezzel jelentkezett, Bögöthy Ádám bőgős és Csízi László dobos hozott friss energiákat az együttes életébe. Bár az eddigi Dés András ütőhangszeres és Soós Márton bőgős kettőséből álló ritmusszekció sem hagyott kívánni valót maga után, a jelenlegi páros precíz és légies játéka is tökéletesen illeszkedik Oláh Szabolcs, Ávéd János és Cseke Gábor triójához. Ebben az összeállításban a kvintett mindegyik tagja a MAO muzsikusa is, nem csoda hát, hogy kivételes összhang van közöttük. Az album címe jól jellemzi az anyagot: mind a témák, mind az improvizációk tekintetében megállíthatatlanul, de csendesen áradó zenefolyam, kristálytiszta hangszerelésben.

Szerzői kiadás, 2019

  1. Pearls
  2. The Last Teardrop
  3. Return to the Park
  4. Never Again
  5. Dawn Rider
  6. Runaway
  7. Crystal Brook
  8. Good Boy
  9. Unfolding Life
  10. Lunar Muse

 

Közreműködnek:

Oláh Szabolcs – gitár

Ávéd János – szaxofonok

Cseke Gábor – zongora

Bögöthy Ádám – bőgő

Csízi László – dob

 

Gramofon másodközlés

  

 

Interjú Oláh Szabolccsal: https://magyarjazz.hu/programajanlok/294-olah-szabolcs-quintet-a-k11-ben-interju

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005