fbpx

Louis Sclavis - Characters On A Wall

2019. december 30.

Tizenharmadik ECM-lemezén Sclavis, akit méltán nevezhetünk a kortárs jazz egyik vezető klarinétosának, tizenhat év után visszatér régi ihlető forrásához, Ernest Pignon-Ernest utcai freskóihoz, csak ezúttal egy egészen másfajta, konvencionálisabb értelemben vett kvartett élén játszik.

Itt több a jazz, mint a „Napoli’s Walls”-on, már-már klasszikus kamarajazz-megszólalást is emlegethetünk, például, amikor a lemezt nyitó „L’heure Pasolini”t, a gyűjtemény leghosszabb darabját hallgatjuk: itt egy hosszadalmas rubato bevezetésből 4/4-es melankolikus-elégikus pop kamaradarab lesz, majd a szám vége felé újabb váltás történik, és egy fokkal életvidámabb keringő dallamát halljuk. A francia falfestő azonos című képén a nagy olasz rendező saját holttestét cipeli.

Melankólia hatja át a Benjamin Moussay zongorista és a klarinétos interakciójára épülő „La dame de Martinques” című balladát is. E minimalizmust sikerrel oldja a lazább szerkezetű, 5/8-os „Prison”, illetve két rövid, közös improvizációra épülő darab („Esquisse 1-2”). Bizonyára nem főmű az album, de megérdemli alapos figyelmünket.

ECM – Hangvető, 2019

ECM 2645

 

  1. L’heure Pasolini

  2.  Shadows and Lines

  3. La Dame de Martigues

  4.  Extases

  5.  Esquisse 1

  6.  Prison

  7.  Esquisse 2

  8.  Darwich Dans la Ville

 

Közreműködnek:

  • Louis Sclavis - klarinét
  • Benjamin Moussay - zongora
  • Sarah Murcia - bőgő
  • Christophe Lavergne - dob

 

  

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005