fbpx
Márton Attila

Márton Attila

Első írásaim a Magyar Ifjúságban és a kanadai Coda c. jazzfolyóiratban jelentek meg. 1977-ben megnyertem a Nemzetközi Jazz Föderáció Jazz Forum c. folyóiratának pályázatát. Állandó munkatársa voltam a MaJazz c. folyóiratnak, jelenleg pedig a Gramofonnak, a Demokratának és a Hegyvidék c. lapnak. Publikáltam még az EMI Hangjegyzet c. periodikájában és az Universal jazzújdonságokat bemutató lapjában is. Jazzadások készítésében közreműködtem a Petőfi-, a Bartók-, a Klub-, a Civil- és a Fiksz-rádióban. A Jazzma.hu internetes honlapon több száz koncerttudósítás és egyéb jazzvonatkozású írás jelent meg tőlem. Hivatásos jazzrajongó címmel jelent meg cikkeim válogatása, és társzerzője voltam Deseő Csaba Kettősfogás c. memoár kötetének. 2017-ben megkaptam a Magyar Jazz Szövetség Pernye András életműdíját.

Remélhetőleg vannak olvasóink között olyanok, akik személyes részvétellel követik az immáron sok éve tartó szellemidézést, amelynek során a MAO tagjaiból alakult kisebb formációk a jazztörténet legikonikusabb lemezalbumait rekonstruálják, jómagam ezek közé tartozom. Rendkívüli élvezet a „Legendás albumok” sorozat koncertjein részt venni. Legutóbb az annakidején megkülönböztetett figyelmet kiérdemelt – egyszerűen csak Ella & Louis néven kiadott – Verve albumot idézte fel Fekete-Kovács Kornél csapata és a sokoldalú énekesnő, Pocsai Kriszta.

Jól tudjuk, hogy a nagy John Coltrane rövid életének jelentős részében már nem az a megszokott modern jazz muzsikus volt, hanem egy rendkívül spirituális művész, akit már a földi lét kicsinyes dolgai nem befolyásoltak, hanem úgy járta a saját útját, mint nem sokan a zenei nagyságok közül. Nem véletlenül ilyen attitűd hatotta át második feleségét Alice McCloud zongoristát is, hiszen mi másért találtak egymásra? Alice egész további élete és munkássága ennek jegyében zajlott, és most megjelent albuma is ezt tükrözi.

Másfél évtizedes hagyománya van immáron augusztus utolsó hétvégéjén a három napos jazzfesztiválnak a Müpában. Mostantól JazzTime nevén „fut tovább” a korábban New Orleans-Swing elnevezésű jazzünnep. Ahogyan azt a neves trombitás, Szalóky Béla találóan felkonferálta, ez lehetne, akár az első fesztivál is az új megnevezés alapján, mindenesetre várhatóan a műfaj modernebb stílusirányzatai felé is nyitnak majd a jövőben. Egy biztos: jazzre éhes telt ház volt a Fesztivál Színházban pénteken este.

Vukán György a magyar művészet olyan kiemelkedő alakja, akinek sokoldalú munkássága szinte páratlan a hazai zenei életben. Aki kicsit is tájékozott az általa hagyott zenei örökségben tudhatja, hogy munkássága egyáltalán nem csak a jazz műfajban volt kiemelkedő, mégis talán ennek révén ismerik a legtöbben…

Ki tudná megmondani, hogy hány embernek ismerős ez a név, a világ nyolcmilliárd lakosából? Egy azonban biztos: a műfaj több mint százéves történetében aligha volt nála ismertebb jazzikon, már csak azért is, mert Satchmo egyben a legnagyobb „entertainer” is volt. Olyanok is ismerték, akik csak a Hello Dolly vagy a What A Wonderful World révén találkoztak művészetével.

Nem volt könnyű rávenni magamat, hogy a még mindig forró délutánon „alászálljak” a viszonylag hűvös Budáról a pesti katlanba, jóllehet a klub remek légkondicionálása és a csapolt sör bíztató feltételeket ígért a garantáltan remek muzsika mellé… Magam ugyanis tényleg lelkes rajongója vagyok ennek a formációnak és a lehető legtöbbször megjelenek koncertjeiken.

A jazztörténet egyik legnagyobb alakja, a bőgős, zongorista, komponista, hangszerelő, zenekarvezető, polgárjogi harcos és még számos aktivitást képviselő ikon még pályájának csúcsán volt, amikor a Carnegie Hallban adott  koncertet 1974. január 19-én, majd fél évvel később június 15-én. A hosszú időn keresztül a neves Atlantic kiadó szerződésében álló művész egymás után jelentette meg kitűnő albumait, amelyek rendre 5 csillagos minősítést kaptak a Down Beat magazin kritikusaitól. Ebben a sorban foglal helyet ez a lemez is, amely most a korábbi nagylemez borítójával mintegy hasonmás kiadvány kerül a jazzrajongók kezébe, kissé rácáfolva a hanghordozók CD formájának korai temetésére.

A korábban még olyan távolinak tűnő egzotikus „fekete földrész” időközben minden vonatkozásban „felkerült a térképre”. Szögezzük le: zenei vonatkozásban is. Ennek újabb bizonyítéka az Amerikában és világszerte is szép karriert befutott benini énekesnő legújabb lemeze is.

Kétszeresen is rendhagyó, de annál élvezetesebb koncertnek lehettek tanúi azok, aki a hőség ellenére is a Háló Jazzklub rendezvényére „neveztek be” kedden este. Rendhagyóan nyári szünet nélkül zajlanak a  jazz-rendezvények, hiszen van mit bepótolni. Már réges-régen szerették volna az Elek István Quartet szellemes című „Jazz-Elek” lemezalbumának bemutatóját a nagy múltú klubban is megrendezni, de ezt a pandémia eddig meghiúsította. Másrészt csak néhány napja volt a klub vezetőjének, Schön Györgynek 60. születésnapja, így teljesülhetett az a vágya, hogy egy ilyen kiváló együttessel mutathassa be „jazzvénáját” is.

Pontosan egy évet vártunk erre az estre. Végre eljött a nagy nap, amikor a világhírű zenekar második hazai szereplése megvalósulhatott. Éppen tizenkét éve, hogy 2009. július 26-án a Budapest Kongresszusi Központban legalább ekkora érdeklődés mellett mutatkozott be ez a jazztörténeti jelentőségű big band.