fbpx
Print this page

Roma Holokauszt Emléknap – 3 napos program a BJC-ben

2021. július 31.

A Budapest Jazz Club augusztus 2. és 4. között bemutatja a holokauszt emléknap alkalmából a roma kultúrát.

Az első nap képzőművészeti megnyitóval kezdődik 19 órakor. „Porajmos a képzőművészetben” címmel roma holokauszt témaköréből válogatott festményeket és grafikákat állítanak ki, mely két hétig látogatható.
A megnyitó után 20:30-kor Tzumo Triója lesz hallható. Tzumo Árpád saját szerzeményeit Plutoval és Lakatos Pecek Andrással zongora-basszusgitár-dob formációban fogják előadni.

Másnap, augusztus 3-án kedden Szakcsi Lakatos Róbert triója előtt 19 órakor kerekasztal beszélgetésen vehet részt a közönség. A beszélgetés során, melyet Halper László moderál, Oláh Tzumo Árpáddal és Kathy Horváth Lajossal arról fognak eszmét cserélni, hogy holokauszt idején miért volt sajátos helyzetük a budapesti cigányzenészeknek.
A beszélgetés után Szakcsi Lakatos Róbert zongorajátékát hallgathatja meg a közönség, aki sikeres külföldi turnéról érkezik épp haza. A ritmusszekcióban két tehetséges fiatal fogja kísérni, a bőgőnél Jónás Géza, a doboknál Éles Máté.

A háromnapos program zárásaként, augusztus 4-én Balázs József quintetje szórakoztatja majd a Budapest Jazz Clubba látogatókat. A sikeres zeneszerző és hangszerelő saját kompozícióit fogja előadni Cvikovszky Gáborral (trombita), Zana Zoltánnal (szaxofon), Lakatos Pecek Krisztiánnal (bőgő) és testvérével, Balázs Elemérrel (dob).

 

További információ: https://www.bjc.hu/programok/eloado/roma-holokauszt-emleknap-es-programsorozat/