fbpx
Print this page

Különleges koncert a MoMban: Jazz Generációk

2021. október 28.

2019 év elején indította útjára a Magyar Jazz Szövetség a nagysikerű Jazz Generáció sorozatát, ahol a már befutott, nagynevű jazz-zenészek és a még kezdők meséltek pályájukról. Persze a zene sem maradhatott el.



November 4-én, 19 órakor pedig talán nem lezárásként, az eddig fellépőkkel készülnek egy átfogó képet bemutató koncertre a MoMKultban, amit a Jazz Szövetség támogat.

A két és fél éve kezdődött sorozat első koncertje a dobosokról szólt, majd következtek az énekesek, gitárosok, trombitások, bőgősök, majd hosszabb kihagyás után, a karantén alatt, majd feloldását követően sorra kerültek basszusgitárosok, hegedűsök, szaxofonosok, harsonások. Az esemény kétszer 45 percesek, az online közvetítések egyórásak voltak.

A szervezők azt ígérik, hogy a MoMban jóval rövidebb lesz az est, és kétszer 45 percben mindenki sorra kerül egy rövid anekdotával, valamint zenélni is fognak a generációk résztvevői.

 

Cikkeink a koncertekről:

A Jazz Generációk új fejezetei

Bemutatkozott a SZAXOFONOSOK generációja

 

Az est fellépői:

ének: Berki Tamás, Pocsai Krisztina

dob: Kőszegi Imre, Bordás József, Bágyi Balázs

basszusgitár: Horváth Plútó József, Gudics Martin

bőgő: Berkes Balázs, Csuhaj-Barna Tibor

gitár: László Attila, Balogh Roland

szaxofon: Ungár István, Borbély Mihály

harsona: Friedrich Károly, Schreck Ferenc

trombita: Fekete-Kovács Kornél, Koós-Hutás Áron

hegedű: Deseő Csaba, Antal Tibor

Művészeti vezető: Bordás József

 

További információk: https://momkult.hu/programok/jazzgeneraciok/

A MomKultban november 1-től kötelező a maszk használata!

 

 

Fotó: MoMKult FB, Somogyvári Péter, Sztraka Ferenc, Irk Réka