fbpx

Kihagyhatatlan: Bill Stewart a BJC-ben

2021. december 02.

John Scofield és Pat Metheny dobosaként már jól ismert Bill Stewart, december 11-én a Budapest Jazz Clubba érkezik.

 

Egyik legkeresettebb dobos már harminc éve Bill Stewart, aki a tavaly megjelent John Scofield lemezen dobol, de közel 200 lemezen volt közreműködő. Ezúttal a nemrégiben alapított triójával érkezik a BJC-be, melynek tagjai Larry Grenadier nagybőgős, aki jól ismert Brad Mehldau triójából, valamint a fiatal tenor szaxofonos, Walter Smith III. Ők hárman 2018-ban kiadtak egy lemezt, mely Band Menu névre hallgat, és nagyszerű kritikákat kapott mindenfelé. A zenekar alapítója és zeneszerzője dalait mutatja be a trió, majd ízekre szedik improvizációkkal.
Bill Stewart 2011-ben lépett fel a Pat Metheny trióval Budapesten, melynek bőgőse nem más volt, mint a jövő héten Budapestre érkező Larry Grenadier. A 90-es években a Blue Note-nál kiadott lemezeit a legjobbak közé választotta a New York Times. Ez az új album, amit az új triójával adott ki, dallamosabb, valamint sokkal több lehetőség jutott a doboknak.
A bőgős Larry Grenadier együttműködött Pat Metheny-n kívül, Brad Mehldauval, Joe Hendersonnal, John Scofielddel. Tavalyelőtt saját szóló lemezzel jelent meg az ECM-nél, mely jó kritikákat kapott. Grenadier nem először lép fel a BJC-ben, feleségével 2014-ben duóban játszottak, de idén is megfordult már a fővárosban Brad Mehldauval. Sőt, Lukács Miklóssal és Eric Harlanddal 2016-ban adták ki a Cimbalom Unlimited című lemezüket.
A trió harmadik tagja sem ismeretlen fiatal kora ellenére. Három éve az 5. albumát adta ki, melyen Christian McBride és Joshua Redman voltak a vendégek. Walter Smith több híres zenekarban is szerepelt, mint Terence Blanchard Quintetben, Ambrose Akinmusire zenekarában. Jelenleg a Berklee Collage of Music fúvós tanszékének a vezetője. Jimmy Heath mondta róla, idézve Dizzy Gillespie-t, hogy Walter Smith tökéletes példa arra, hogy egyik lábbal a múltban, a másikkal már a jövőben kell járni.

Idén az utolsó Világsztárok a Budapest Jazz Clubban koncert kihagyhatatlan.

Koncert: 2021. december 11., szombat, 20:00

 

További információ: https://www.bjc.hu/programok/eloado/bill-stewart-trio/

 

 

Fotó: BJC

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005