fbpx

Programajánlók

A Müpa Jazz-tehetségbörzéje tizenötödik születésnapját ünnepli. A most hétvégén az Átriumban és a Fesztivál Színházban rendezendő esemény Magyarország Visegrádi 4-elnöksége alkalmából e régióra összpontosít, de a szokásoknak megfelelően elsősorban fiatal hazai tehetségeknek ad lehetőséget a bemutatkozásra. Az ifjak: az Ocsovay Damján Trió, a Danyi Diána Quintet, a Reggie Jónás Jr Trió, a Bangó Adrienne Quartet, az Orbay Lilla Quintet és a Tűzkő Salamon Quintet a nemzetközi zsűri és a közönség kegyeiért is verseng, a győztesek további fellépési lehetőségekhez jutnak majd a Müpában, a BMC-ben, a Zempléni Fesztiválon, a Magyar Jazz Napján és más eseményeken.

Február 1-jén, kedden ünnepli a Borbély Mihály nevével fémjelzett jazzklub 20. évfordulóját. Szentendrén mindig is pezsgő kulturális élet zajlott, minden Pest megyei település kultúrát szerető közönsége arra vágyott, hogy náluk is annyi esemény valósulhasson meg évközben, mint Szentendrén.

Idén már hetedik alkalommal keresi a Jazz Szövetség az év fiatal jazz-zenészét. Idén január 30-án, 20 órakor kezdődik a Budapest Jazz Clubban a verseny.

Emmet Cohen október 12-én adott koncertet a Budapest Jazz Clubban a Világsztárok a BJC-ben sorozatban.

A következő koncert a Háló Jazz Klubban január 25-én lesz 19 órakor, amikor a Balance Wheel Group lép fel.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban január 21-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Gyárfás Trió  Wes Montgomery emlékest

A Duna TV-n szombat este 19:50-kor kerül bemutatásra Kálomista Gábor-Helmeczy Dorottya producer páros Kék róka című filmje, mely a jazzkorszakban játszódik.

A következő koncert a Háló Jazz Klubban január 18-án lesz 19 órakor, amikor a Trio Midnight lép fel.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban január 7-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Kőszegi Rhythm & Brass

Ünnepel a Budapest Jazz Club. 14 éve indult el a klub, és 2012 októbere óta a XIII. kerületben várja a jazzkedvelő közönséget.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
11
Dátum : 2021. szept. 11.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005