fbpx

Az ötös doboz // Studio Jazzowe Polskiego Radia 1969 - 1978

2021. november 01.

Jó kérdés, hogy szabad-e adni az ellenőrizetlen legendákra, de jól hangzik, hogy Jan Ptaszyn Wróblewski volt az első lengyel jazz muzsikus, aki Magyarországon járt. Vagy az elsők egyike… Mindez az 1960-as évek elején történt állítólag, kétségtelenül egy olyan momentumban, amikor a lengyel jazz lóhosszal járt a magyar jazz előtt, és éppen a nagy magára eszmélés korszakába lépett, vagyis az amerikai minták átvétele után foglalkozni kezdett a lengyel zenei, népzenei örökséggel. Azóta kiderült, hogy a lengyel jazz éppen ezen az úton röppent föl aztán befoghatatlan magasságokba.

Wróblewski 1956-ban tűnt fel először a műfaj színpadán, majd a lengyel jazz kulcsfigurája lett. Ő volt az első lengyel muzsikus, akit 1958-ban megismerhetett az amerikai közönség a Newport Jazz Fesztiválon. Zenésztársa volt annak a Krzysztof Komedának, akit ma is a lengyel jazz alapemberének tekint a műfaj. Az, hogy miként hatott egymásra a két muzsikus, vagyis a szaxofonos Wróblewski és a zongorista Komeda, közös felvételeikből jól érzékelhető.

A lengyel jazzszcénában fundamentális lemeznek tartott Wróblewski LP - amely a nemesen egyszerű Polish Jazz Quartet címet kapta – 1964-ben jelent meg. Ezen is jól hallható, hogy Wróblewski milyen erővel kapaszkodik a swing hagyományaiba, és milyen kitartással keresi egyben azokat az utakat és lehetőségeket, amelyekkel átléphet a swing határain, és a modernitás felé indulhat.  Sokat lehetne még erről beszélni, és megemlíteni egyik, talán legswingesebb lemezét, az 1977-es Mainstreamet, de most nem erről van szó. Hanem arról, hogy Wróblewski az 1960-as évek végén megkapta a lengyel rádió jazz stúdiójának vezetését. Ez egy big band, amely igen jelentős zenei tevékenységén, műhely és iskola jellegén túl napi kenyeret biztosított számos lengyel jazz muzsikusnak, például az idővel világhírűvé lett Michal Urbaniaknak, Zbigniew Seifertnek vagy Tomasz Stankonak is.

Különleges zenekarról van szó, amely ezt a különlegességet elsősorban vezetőjének, szellemi atyjának, Jan Ptaszyn Wróblewskinek köszönheti. Nemrég jelent meg az az öt CD-ből álló box, amely a big band 1969 és 1978 közötti felvételeit tartalmazza. Nyilván nem mindet. Hozzá kell tenni, hogy az ötödik lemezen Wróblewski kisebb formációinak produkcióit hallhatjuk, ezt nyilván egyfajta történeti dokumentumként és persze érdekességként csempészték a dobozba a szerkesztők.

A kérdéses lemezek tanúsága szerint meglehetősen széles skálán mozgott a lengyel rádió jazz stúdiója. Az szinte minden felvételéből jól kihallható, hogy felfogásában és játékában is egyediségre törekedett, nem elvetve a hagyományos big band formákat, de jelentősen túl is lépve azokat. Hangsúlyos szerepet, és néha szokatlanul nagy terjedelmet adva az improvizációknak, de vigyázva arra, hogy természetes részét képezzék az adott zenei szövetnek, ne lógjanak ki abból, ne távolodjanak túl messzire attól. Bizonyos felvételeken a big band forma hagyományait követik a számok hangszerelései, főként azok, amelyeken énekesek is közreműködnek, máskor viszont egészen egyedi utakat jár be e téren az együttes, és vezetője, Wróblewski. Az világos, hogy őt eleve vonzzák a nagyzenekari keretek, és a nagyzenekar adta lehetőségek. Például azt az izgalmas választási lehetőséget, amikor el kell dőlnie annak, hogy valamely frappáns, de igencsak átgondolt improvizáció köré épít úgymond egy kompozíciót, vagy beleszeret néhány, a zenekar által teremtett, különleges hangzásba, és magába a szám főtémájába, amelyhez aztán hozzárendel majd egy-két izgalmas rögtönzést.

Persze, a doboz CD-in jól követhető, miként fejlődik és formálódik az idő haladtával a jazz stúdió játéka és zenei felfogása. Egy adott pillanatban például a zenekar – igaz, csupán a laza érintés erejével -, eljut a free határmezsgyéjére is. Nem marad ott kitartóan, csak néhány passzusról beszélhetünk, de nyilván hasznos megtapasztalás volt egy-egy ilyen passzus is Wróblewski részére, aki arra lehetett kíváncsi, mit bír el a free kifejezésformáiból egy big band, illetve egy nagyzenekar. (Itt most keverjük a big band és a nagyzenekar kifejezéseket, jól tudva, hogy más megközelítésben természetesen különbséget teszünk a két forma között.)

Aki egy kicsit is ismeri a lengyel jazzt, annak persze nem lehet eget rengető meglepetés Wróblewski „ötös” doboza. Az igazi akkor történt, amikor az 1970-es évek közepén a Wróblewski és a hivatalos nevén Studio Jazzove P.R. magyarok számára szinte kimondhatatlan című lemeze, a Sprzedawcy Glonów  bekerült az országba, persze csak pár példányban. Érdekes ritmusok, zenei szerkezetek, izgalmas improvizációk, és különleges, big bandektől nem éppen megszokott, újszerű hangzások többek között a Hammond orgonának, az elektromos hegedűnek, a Fender zongorának, sőt, az elektromos szaxofonnak is köszönhetően. A lemez hatodik, vagyis utolsó, Magma című száma már áthajol a free korlátján.  Nem mintha maguk a free hatások ne lennének felfedezhetőek egyéb számok rögtönzéseiben is. Gazdag érzelmi skála jellemzi a lemezt az itt-ott felbukkanó frivolitás és a másutt érzékelhető drámaiság váltakozása miatt. Amennyire tudni lehet, hasonló alkotása azóta sem született Wróblewskinek. Ki tudja miért, de ez a lemez egyébként nem kapott helyet az akkori, számozott Polish Jazz sorozat kiadványai között…   

Annyit még a végére, hogy az 1936-ban született Wróblewski ma is aktív muzsikus. A doboz ötödik lemezének legutóbbi felvétele 2017-ből származik. Wróblewski nagyszerű, kisegyüttesekkel készített CD-ket jelentetett meg az elmúlt két évtizedben is. Mondhatni, egyre jobbakat.

Erős, hál’ Istennek kimozdíthatatlan tartóoszlopa ez a szaxofonos a lengyel jazz történetének.

 

Polskie Radio, 2020

 

Track lista:

 CD1

01 The Opener - Sygnał Studia Jazzowego Polskiego Radia
02 Fantazja na temat Trojaka
03 Kattorna
04 Rajd Safari
05 Kontrasty
06 Boleść
07 Nie wiem jak to nazwać
08 Oto jest przyczyna
09 Ballada bez melodii
10 Spirala
11 Wam jest do śmiechu, mnie nie
12 Pretekst Geminus
13 Collection (wersja 1)
14 Nieprzespana noc
15 Sroga mżawka, czyli trzysta kilometrów raz jeszcze
16 Kompozycja na mala orkiestrę jazzowa, trąbkę, kontrabas i perkusje solo
17 Akwarium 1

 CD2:

01 Podpunkty
02 Cyzówka
03 Akwarium
04 Mchy
05 Kilka odcieni szarości-Szarość 1, Szarość 2, Szarość 3
06 Low Down Dirty Blues
07 Mój sen
08 Strzeż się szczeżui
09 Muzyka drewniana nr 50
10 Myśl popołudniowa
11 Czekając na deszcz
12 Woda
13 Matnie ( Cul de sac)

 CD3:

01 Moja noc, mój dzień
02 Nie mniej niż piec procent
03 Pół żartem, pół serio
04 Bożena
05 Lasse Lystedt and All That Jazz
06 Umarłe krajobrazy
07 Better luck next time
08 Epitafium dla Krzysztofa (wersja 1)
09 Wkrótce razem
10 Szakal i ciele czyli zagrożenie bezpośrednie
11 Flair
12 Powroty i pożegnania

 CD4:

01 Vision wersja 1
02 Mahawishnu Rocktime Band
03 Wyskrobek
04 Marsz do krainy Ad Libitum
05 O czym marzą młode tygrysy
06 Mól koński pałaszował gnat, nucąc przy tym bardzo cicho
07 Współczynnik rozszerzalności
08 Kurzawka
09 Z grubej rury
10 Z przeniesienia
11 Świetokrzysek

CD5:

01 Ptakówka
02 Dwaj ludzie z szafa - motyw z filmu
03 Magma
04 Tance góralskie
05 Szumią jodły
06 Pokaz dołeczki
07 Mack The Knife
08 Driving
09 Astigmatic

 

Közreműködnek: 

CD 1
Studio Jazzowe Polskiego Radia p/d Jana Ptaszyna Wróblewskiego,
trąbki/trumpets :Józef Dębek(1-9), Franciszek Kowalski(1-9), Andrzej Mazurkiewicz(1-9), Stanisław Mizeracki (14-17),Bogusław Skawina(10-17), Tomasz Stańko, saksofony altowe/alto saxophones : Zbigniew Namysłowski(14-17), Zdzisław Przybyszewski(1-9), Włodzimierz Nahorny, Zbigniew Seifert(10-17), saksofony tenorowe/ tenor saxophones: Franciszek Górkiewicz(1-9), Władysław Żurkowski(1-9), Albert Pradella(1-9), Janusz Muniak, Ptaszyn Wróblewski, Michał Urbaniak(14-17), saksofon barytonowy/baritone sax: Henryk Rzeźniczek(1-9), puzony/trombones: Andrzej Piela, Andrzej Brzeski (16-17) Pankracy Zdzitowiecki(1-9), Stanisław Kowalczyk(1-9), tuba/tube Zdzisław Piernik(10-17), fortepian/piano Andrzej Trzaskowski(11,13), kontrabas/bass Bronisław Suchanek, perkusja/drums Janusz Stefański, organy Hammonda/organ Krzysztof Sadowski(8), wibrafon/ vibraphone Jerzy Milian(4), NOVI Singers – ( Ewa Wanat, Bernard Kawka, Waldemar Parzyński, Janusz Mych).

CD2
1. 1970 Podpunkty J.P.Wróblewski (4:47)
2. 1970 Cyzówka Jan Jarczyk (4:20)
3. 1971 Akwarium 3 Tomasz Stańko (5:15)
4. 1971 Mchy Tomasz Stańko (5:04)
5. 1971 Kilka odcieni szarości Tomasz Stańko (11:24); Szarość 1 (2:50); Szarosć 2 (6:34)
6. 1971 Low Down Dirty Blues J.Hendricks (3:59)
7. 1972 Mój sen Jan Jarczyk (3:46)
8. 1972 Strzeż się szczeżui J.P.Wróblewski (4:25)
9. 1972 Muzyka drewniana nr. 50 T.Stańko (9:18)
10. 1972 Myśl popołudniowa Zbigniew Seifert (3:26)
11. 1972 Czekając na deszcz Zbigniew Seifert (4:34)
12. 1972 Woda Tomasz Stańko (4:50)
13. 1973 Matnie (Cul de sac) Krzysztof Komeda (3:15)

CD 3
Studio Jazzowe Polskiego Radia p/d Jana Ptaszyna Wróblewskiego,
trąbki/trumpets: Bogdan Dembek(1-3,5-13),Laco Deczi (4-7),Andrzej Mazurkiewicz(8-13),Stanisław Mizeracki(1-3), Tomasz Stańko(1-2,4-13), Józef Grabarski(3); saksofony altowe/alto saxophones: Zbigniew Namysłowski(fl,cello)(3,4-7),Henryk Miśkiewicz(8-13), Włodzimierz Nahorny(fl)(1-7), Zbigniew Seifert(viol)(1-2,4-7); saksofony tenorowe/tenor saxophones: Tomasz Szukalski(fl,ss,bcl)(1-13), Janusz Muniak(ss,fl)(1-2,4-13), Ptaszyn Wróblewski(3-13), saksofon barytonowy/baritone sax: Waldemar Kurpiński(cl)(1-13); puzony/trombones: Andrzej Piela(1-2,4-7), Andrzej Brzeski(1-3), Stanisław Cieślak(1-13), rożek angielski/english horn Dariusz Filiochowski(1-7), tuba/tube Zdzisław Piernik(1-4), fortepian/piano: Jan Jarczyk (tb) (3-13), Andrzej Trzaskowski (4,9), fortepian elektryczny/electric piano Adam Makowicz (3), organy/organ Wojciech Karolak (el-p)(3-13), gitara/guitar Marek Bliziński(3,4,5,8-13, kontrabas/bass: Bronisław Suchanek (1-2,5-13),Paweł Jarzębski(bg)(3-7), perkusja/drums: Janusz Stefański (1-2,4-7),Czesław Bartkowski (3,8-13),Kazimierz Jonkisz(1-7).

CD 4
Studio Jazzowe Polskiego Radia p/d Jana Ptaszyna Wróblewskiego
trąbki/trumpets: Henryk Majewski (4,10,11), Zbigniew Czwojda(4,10,11),Wiesław Woźnicki(5-9),Stanisław Mizeracki(5-11), Tomasz Stańko(2,-9), saksofony altowe/alto saxophones: Zbigniew Namysłowski(flute,cello)(2-9),Henryk Miśkiewicz(4,7,10,11), saksofony tenorowe/tenor saxophones: Tomasz Szukalski(ss,bcl)(2-9), Janusz Muniak(ss,fl,perc)(2-11),Zbigniew Jaremko(ss)(10,11), Jan Ptaszyn Wróblewski(bs)(2,3,5-11), saksofon barytonowy/ baritone sax: Henryk Rzeźniczek(4), puzony/trombones: Andrzej Piela(4-7,10,11),Bugała(10,11)Stanisław Kowalczyk(5-9),Tadeusz Kubik(7), Stanisław Cieślak(4-9), Leszek Paszko(8-9), rożek angielski/engl-hn Dariusz Filiochowski(4-7), fortepian elektryczny/electric piano: Jan Jarczyk-(tb) (2-4),Sławomir Kulpowicz- (5,6,8-11),Wojciech Karolak(2-9), gitara/guitar Marek Bliziński(2,3,5,6,8-11), kontrabas/bass: Bronisław Suchanek (1-4),Paweł Jarzębski(bg)(2,3,5- 11), perkusja/drums: Janusz Stefański (2-4),Czesław Bartkowski (2-11).

CD 5
1. 1979 Ptakówka J.P.Wróblewski (3:15)
2. 2006 Dwaj Ludzie z szafą motyw z filmu K. Komeda (5:59)
3. 2006 Magma J.P.Wróblewski (8:18)
4. 2006 Tańce góralskie mel. Trad (3:12)
5. 2006 Szumia jodły .. Stanisław Moniuszko (4:33)
6. 2006 Pokaż dołeczki J.P.Wróblewski (10:23)
7. 2017 Mack the Knife J.Kurd Weil (14:56)
8. 2017 Driving J.P.Wróblewski (10:53)
9. 2017 Astigmatic J.P.Wróblewski (12:17)

 

  

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005