fbpx

Nemzetközi Jazznap 2020: Dresch, Hodek, Subicz Gábor és sokan mások

2020. november 29.

Az online térbe és az év végére szorult a Jazznap.hu néven futó non-profit kezdeményezés, de az eredeti elképzelésnek megfelelően a BJC-vel az élen a klubok több koncertet is közvetítenek december első hétvégéjén.

            A tavaszi első járványhullám miatti korlátozások a Nemzetközi Jazznap (International Jazzday,  április 30.) magyarországi eseményeit is elsöpörték, velük együtt a szokásos ingyenesen látogatható koncerteket is, amelyről évek óta a jazznap.hu néven erre a célra létrehozott website is hírt adott. De a szervezők úgy döntöttek, nem múlhat el az év anélkül, hogy ne ünnepelnénk meg ezt a valóban világra szóló és itthon is kedvező visszhangra talált, Herbie Hancock-féle kezdeményezést. Ehhez akkor is ragaszkodtak, amikor kiderült: az ünneplés virtuális marad, a koncertek online lesznek. December első hétvégéjén a Budapest Jazz Club, az Opus, a Fonó, a Jedermann és az iF Kávézó rendeznek az otthon maradni kényszerülő közönségének koncerteket, a határon túlról, Somorjáról pedig a Mozi Klub csatlakozik, mert az év nem múlhat el Jazznap nélkül.


            Ahogy a Nemzetközi Jazznap alkalmából szokás, most is lesz a műfajjal foglalkozó beszélgetős program. Két jól ismert, a hazai pódiumokon rendszeresen fellépő muzsikust hívott meg a BJC egy online közvetítendő, „élő” beszélgetésre, amelynek házigazdája e sorok írója lesz. Szőke Nikoletta széles körben népszerű és több, rokon műfajban is otthonosan mozgó énekesnő, aki R&B és mainstream dalokat ugyanazzal a meggyőző erővel ad elő. Erről is fogjuk kérdezni, miért fontos neki a dalok szövegeire, a saját érzéseire és tapasztalatára is mindig reflektálni a dalok bekonferálásakor – olykor pedig saját szövegét énekelve. Arról is bizonyára szó esik majd, hogy kétgyermekes és (közösségi média posztjaiból nyilvánvalóan) odaadó anyaként milyen akadályokat kell legyőznie ebben az alapvetően éjszakai élethez kötődő műfajban.
            Nehézségekkel persze Szaniszló Richárdnak is meg kell küzdenie, amikor el akarja juttatni zenéjét a közönséghez – és most nem az előadóművészetek területén szinte háborús viszonyokat előidéző járványra gondolunk, bár evidens, hogy erről is esik majd bőven szó. Hanem arra, hogy vibrafonosként Szaniszló egy nehéz és nagytestű hangszer mozgatására kényszerül, ami különösen Szegeden élve okozhat problémákat. Hogyan képes zenei és ízlésbeli credoját megvalósítani? A két muzsikust most ugyan csak beszélgetni hívtuk, de az ember ne lepődjön meg, ha jazzmuzsikusoktól improvizációt hall.
            A Budapest Jazz Clubbal együtt, amely a „pót-jazznapnak” az élére állt, és ennek az élő beszélgetésnek és egy szombati koncertnek is otthont ad, összesen hat helyszín vesz részt a hétvégi online akcióban. Dresch Mihály a Jedermannban játszik saját kvartettje élén (betegség miatt elmarad! - a szerk.). Koncertjei mindig intenzív, sodró erejű élmények, érzelmi és hangulati skálája akkor is széles, amikor egy szerzeményét a másikba fűzve hosszabb, szvit-szerű részeket játszik. Mindig kiderül ilyenkor, hogy az egymásutániság hozzáad az előadás jelentésrétegeihez, holott  szívesen hallgatnánk még tovább is a téma további variálását, továbbgondolását.
            A Fonó Budai Zeneház, amely egyébként Dreschéknek is egyik kedvenc helye és lemezeinek kiadója, továbbra is hivatásának tartja az improvizatív műfajok jelenlétét, ennek jegyében a Novan Experiment rögtönzését közvetítik a Jazznap alkalmából. Ifj. Novai Gábor havonta hív vendéget a magyar jazz, népzene, elektronikus vagy pop előadók közül, akikkel egy kötetlen jellegű zenei párbeszéd alakul ki a színpadon. Vendégeitől azt kéri, hogy hozzanak magukkal egy szokatlan hangszert, vagy új zenei ötletet stb., ami az improvizáció kiindulópontja lehet.
            Az Opus Jazz Clubban a kiváló trombitás Subicz Gábor zenekara, a Subtones játszik. Új lemezük, az Octopus akár azért is kaphatta volna ezt a címet, mert annyi különböző zenei irányba, stílusba nyújtja ki karjait egyszerre. A hangszeresek előtt két, hasonlóságukkal együtt is különböző énekesnő hallható, Jónás Vera és Kiss Flóra. A lemez slágere egy csángó népdal, az Igaz szerelem. Ezt a feldolgozást a bemutatkozó Anima Sound System lemeztől inspirálva vették fel éppen az Anima kérésére, de végül akkor nem adták ki, viszont most is „nagyot szólt”.


            Groove-os, az otthonmaradást inkább megnehezítő, mint megkönnyítő lüktetésre a somorjai közvetítésből is számítani lehet. A Mozi Klub, a felvidéki jazzélet immár jelentős helyszíne idén is bekapcsolódik a hazai jazznapi megmozdulásba. Hodek Dávid, a világhír küszöbén álló dobos Štefan Bartuš bőgőshez és zongorista fiához, Alanhoz csatlakozott. Hodek Dávid, és a nála is fiatalabb Alan a szlovák jazz nemzetközivé válásának generációját képviselik. Szüleik, a már Dávid öccsét is gondosan zenei pályára előkészítő Hodek-szülők, és Alan apja, akit Pistának becéznek, sokat tettek ezért. Dávid már dolgozott és tanult a tengerentúlon, Alan viszont a bécsi akadémián jár jazztanszakra. Már mindketten túl vannak bemutatkozó lemezük kiadásán.
            Nem sokkal idősebb náluk az iF Caféban a közvetítésben fellépő Varga Balázs gitáros sem, aki Sincere Emotion nevű zenekarával játszik. Vargát négy éve az Év Fiatal Jazz Zenészévé választották, azóta megkapta az Ablakos Lakatos Dezső-ösztöndíjat, tavaly pedig megnyerte a 4. Országos Jazzversenyt és meghívást is kapott az Amersfoort Jazz Fesztiválra. Amint az együttes nevéből is sejthető, projektjének célja gondolatainak őszinte zenei kifejezést adni. Ezúttal új számaiból is kapunk ízelítőt. 

            A Budapest Jazz Club a kiváló dobos és zenekarvezető Bágyi Balázs zenekarát hívta a jazznapi alkalomra. Bágyi a Magyar Jazz Szövetség elnöke hosszabb ideje, és több izgalmas projektben is érdekelt. Saját szerzeményeit megszólaltató kvartettjében Oláh Dezső zongorázik és a jazztörténeti hagyományt pompás érzékkel újrateremtő expresszív szaxofonos, „Soso” Lakatos Sándor játszik, a hozzájuk képest szinte már veteránnak számító atombiztos bőgős Oláh Péter (Dezső névrokona) mellett.

           

DECEMBER 3.


BUDAPEST JAZZ CLUB 
2020. december 3., csütörtök, 18:00-19:00  // Online pódiumbeszélgetés

Újra karantén: Túlélési gyakorlat 2.0 címmel, Szőke Nikoletta énekesnő és Szaniszló Richárd vibrafonos részvételével, házigazda: Zipernovszky Kornél
https://www.facebook.com/BudapestJazzClub/

 

 
FONÓ BUDAI ZENEHÁZ
2020. december 3., csütörtök 20:00  //  Online koncert

Novan Experiment
Novai Gábor “Novan” billentyűk, Kiss Árpád trombita, Halmos András dob + meglepetés vendég
https://hu-hu.facebook.com/fonobudaizenehaz/

 

DECEMBER 4.


OPUS JAZZKLUB
2020. december 4., péntek, 20:00  // Online koncert

Subtones
Jónás Vera – ének, Kiss Flóra – ének, Benkő Dávid  – billentyűs hangszerek, Csízi László  –dob, Csókás Zsolt  – gitár, Fonay Tibor – basszusgitár, Subicz Gábor  – trombita, Szarvas Dávid  – beatbox, ütőhangszerek
https://www.facebook.com/opusjazzclub/

 

DECEMBER 5.


iF JAZZ KÁVÉZÓ
2020. december 5., szombat, 18:00  //  Online koncert

Varga Balázs Sincere Emotion Zenekar 
Varga Balázs  – gitár, Egri János Jr. – zongora,
Dani Norbert  – nagybőgő,  Jónás Fhilip – dob
https://www.facebook.com/IF-Cafe-Jazz-Club-119649694670/

 
JEDERMANN
2020. december 5., szombat, 19:00  //  Online koncert

Cannaro
Szakál Tamás – hegedű, ének, Jakab Viktor - gitár, Soós Márton – bőgő, Cseh Balázs - dob
https://www.facebook.com/jedermann.budapest/

 
BUDAPEST JAZZ CLUB
2020. december 5,  szombat 20:00  //  Online koncert

Bágyi Balázs New Quartet 
Lakatos Soso Sándor – szaxofon, Oláh Dezső – zongora, Oláh Péter – bőgő, Bágyi Balázs – dob
https://www.facebook.com/BudapestJazzClub/

 

 
MOZI KLUB (SOMORJA, SZLOVÁKIA) youtube
2020. december 5.,  szombat 21:00 //  Online koncert (Youtube)
Alan & Štefan Bartuš Trio
https://www.youtube.com/channel/UCq0XweHnrqXQUu-4TDPRHwQ

 

Fotó: Zipernovszky Kornél, Irk Réka 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005