fbpx

Minőségi jazz hetedik éve Érden

2021. szeptember 17.

Egy év után ismét jazzfesztivál Érden. A tavalyi vírussal terhelt év után minden fesztiválszervező izgult, sikerül-e az újabb hullám és nagyobb lezárások, szigorítások előtt még lebonyolítani a rendezvényeket. Már látható volt, hogy emelkednek a betegszámok, ám nem lehetett tudni, hogy az újabb variáns, a parlagfű vagy a sima iskolakezdéssel járó betegségekről van-e szó.

Tavaly a kétnapos fesztivállal magasra rakta a szervező a mércét, mert a 19 tagú Modern Art Orchestra, majd vasárnap az öttagú Budapest Ragtime Band adott koncertet a múzeumkertben, ahol akik már nem akartak közel kerülni a széktársaikhoz, akár a fűbe is ülhettek plédekre vagy saját székekre. Azon a hétvégén már a városban az utolsó nagyobb tömeget vonzó rendezvények zajlottak, de a fiatalabbak még el mertek jönni a szabadtéri koncertekre, igaz maszkban.
Idén jóval kedvezőbb volt a helyzet, mert oltás után még nem indult el a fertőzés, és az intézkedések is enyhébbek, így ültetett előadásra bárki bemehetett.

2021-ben egy nagy osztrák motorfejlesztő cégnek köszönhető, hogy létrejöhetett a jazzfesztivál, ami a cég nevét is viseli, az AVL-Érdi Jazz Fesztivál nevet kapta.

Az előjelek jók voltak, amikor májusban értesült a közönség, hogy idén is lesz jazzfesztivál a városban, a hozzászólások szívet melengetők voltak: a hónap legjobb híre, nagyon várjuk, megyünk stb. Ez a fesztivál kifejezetten a magas kultúrát képviselő jazz-zenét preferálja, eddig sikerült a pop zenei behatásoktól függetlenednie.
Szeptember 9-én olyan helyszín csatlakozott a fesztiválhoz, amiről még az érdiek sem tudták, merre található, így térképek, légi felvételek segítették a helyszín megtalálását. 2021-ben az AVL idén megépült új székházában indult a jazzfeszt. Első nap már hagyományosan a Jazz és irodalom műsorral kezdődött. Eddig járt Érden Grecsó Krisztián, Háy János, Lackfi János, akik Juhász Gáborral, László Attilával és Balogh Kálmánnal működtek együtt. Márpedig ez az együttműködés igazán izgalmas helyzeteket teremt, ahogy ebben az évben is így történt, Dragomán György és Lantos Zoltán előadásán. Két klasszist láthatott ülni a színpadon a közönség, egyikük a novelláival, regényeivel szerzett hírnevet magának, másikuk zenei kvalitása megkérdőjelezhetetlen. A kérdés csak az ebben a helyzetben, hogy egy hullámhosszra tudnak-e kerülni. Talán a zenésznek nehezebb a helyzete, hiszen neki kell követnie minden pillanatban a költő felolvasását, értelmezni, és azonnal reagálni az elhangzottakra. Dragomán és Lantos felvették a közös fonalat, ami odaköti, odaszíjazza a nézőket a mondandójukhoz. Ki a szavakon, ki a muzsikáján keresztül. Dragomán nem véletlenül választotta épp a hegedűsről szóló novelláját, a Vasvonót az Oroszlánkórus című novellás kötetéből és a zenéről szóló részt a Máglya című művéből. Dragomán György hihetetlen dinamikával olvasta a műveket, de szerencsére nem színészi megjátszással, hanem átéléssel. Szeretem, mikor egy költő saját művét olvassa fel. Ő tudja legjobban, épp mit gondolt, mikor írta, így az igaz érzéseit tudja átadni a közönségnek. Lantos Zoltán reflektálásai az olvasott szövegre, mondatokra, szavakra szenzációsak voltak. Mikor a tenger hullámai egyszer csak hallhatóak lesznek a hegedűből, az bámulatos.

Lantos sosem középszerűen muzsikál, nem puffogtat közhelyeket, üres frázisokat, hanem egyedi a gondolkodása, senkihez nem hasonlító magas szintű hegedűjátéka gyakran okoz meglepetést a hallgatóságnak. Aki még nem hallotta őt játszani, meghökkent, mennyiféle hangot tud kicsalni hegedűjéből. A rengeteg loopolás, torzítás, effekt abszolút Lantos sajátja, és ezen az előadáson hallhattuk az indai és a modern hangzásokat is, mikor szólózott két felolvasás között. Nekem nagyon tetszett, hogy végig aktívan követte a felolvasást, halkan, de hozzátett a muzsikával ehhez az élményhez, ami megismételhetetlen, hisz ez ott és akkor két ember érzéseit tükrözték. Dragomán átélése és Lantos reflexiói csak ott és akkor születtek Érden, az AVL Székházának színpadán. Juhász Gábor mondja mindig, hogy akkor jó a jazz, ha hatással van az emberre, sőt extázist vált ki. Ott és akkor ez történt.

A következő három napon már szabadtéri koncertekre került sor. Érden van a Magyar Földrajzi Múzeum, ami híres kutatók, felfedezők, tudósok szobrainak ad otthont egy gyönyörű ősfás, bokros kertben, aminek a közepén árkádos és fedett, 100 éves, átalakított kocsiszín található. Már három éve ez az érdi jazzfesztiválok helyszíne, ami kialakításának köszönhetően otthonos, bensőséges hangulatot ad az ott megrendezett koncerteknek.

Az első koncertet Dresch Mihály zenekara adta a Múzeumkertben. Dresch Mihály épp az első évben járt Érden a Dresch Quartettel, Kéri Mihály festőművész meghívására, aki egyben a fesztivál atyja, hiszen az ő kezdeményezésére jött létre a sorozat első koncertje 2015-ben. Ez a formáció a népzenét úgy ötvözi a jazz-zenével, hogy egészen egyedi hangzás jön létre, akár magyar jazznek is mondhatnánk, hiszen nem az amerikai hagyományokat követi. Nemcsak a cimbalom miatt, ami egy magyar, húros, népi hangszer, hanem ritmikája miatt érezhetjük úgy, hogy a magyar népdalokból megszokott dallamokat, motívumokat és ritmusokat halljuk muzsikájukban, amit a jazzre jellemző improvizációkkal színesítenek. A dallamváltások és fokozódó, majd lassuló tempó jellemző Dresch dalaira, ahogy ez a néptáncnál is megtalálható. Az újbóli meghívás apropóját a Dresch Quartet idén megjelent lemeze adta, hiszen épp tavasszal adták ki sokadik lemezüket, az Árnyékban címmel. Ha Dreschnél lehet fokozni, ez a lemezük talán a legdinamikusabb az összes közül. Az érdi előadás nagyrészt erre épült, de a vonós quartetjével ugyancsak idén megjelent Ongaku című lemezükről is játszottak számokat. A lassabb dalok után a „Nomád” című számuknál már mindenki úgy dülöngélt, billegett a székén, mint egy rock koncerten. Dresch Mihály szaxofonokon és fuhunon játszott, Lukács Miklós mint mindig parádésan szólaltatta meg hangszerét, a cimbalmot, és akinek egy kicsit elvontabb volt a zene, annak a cimbalom hangja, Lukács pörgő játéka káprázatos élményt nyújtott. Partnereik viszont változtak a 6 évvel ezelőttihez képest, Horváth Balázst a fiatal bőgős, Gyányi Marci váltotta, Baló Istvánt pedig a doboknál Csízi László. Természetesen a vastaps nem maradhatott el.

Szombaton két zenekar koncertjére érkeztek a nézők. Nem lehet azt mondani, hogy előzenekar indított, mert az első csapat is már olyan jól csengő nevekkel volt tele, mint Soso Lakatos Sándor, Szakcsi Lakatos Róbert, Egri János, Lakatos Pecek András, akiket nem csak a jazzimádók ismernek, hanem hírük elért a kevésbé érdeklődőkhöz is. A megjelentek számából is látszódott, hogy ismertek a közönségnek a fellépők nevei, mert már akkor majdnem minden széket elfoglaltak. Érdekesség, hogy Soso Lakatos Sándor szaxofonos neve alatt először lépett fel zenekar, ami azért is különös, mert Soso az egyik legjobb szaxofonos hazánkban. Mikor Oláh Kálmán 2016-os szerzői estjén a meghívott vendége Joshua Redman volt, akkor jöttem rá, hogy nekünk is van egy Redmanunk, csak úgy hívják Soso. Véleményem szerint rendkívül hasonló a játékuk, főleg a varázslatos futamaik. A Soso Quartet repertoárjában eredeti amerikai jazz csendült fel, mint „Swinging at the Heaven” Ellis Marsalistól vagy Coltrane „Crescent”-je és Fostertől az „Old Folks at Home”. Soso időnként úgy szaxofonozott, mintha egy énekes is lenne a kvartettben. A közönség hálás volt a fantasztikus szólókért. Szerencsére a többieknek is hosszú improvizációra volt lehetőségük, sőt Szakcsi Lakatos Róbertnek egy saját kompozícióját is eljátszották, a „Blues for Pecek Lakatos Géza”-t, amit a híres, 2005-ben elhunyt jazzdobos emlékére írt. Sajnos gyorsan elrepült az egy óra, ráadást sem tudtak adni a hosszas tapsolást követően, de maradandó emlék marad a hallgatóknak. Ők sodró lendülettel játszó zenekar, remélhetőleg sok fellépésük lesz, mindenesetre rövidesen a D1 TV-n majd megnézhető a műsoruk.

Sosonak nem volt sok ideje, hogy pihenjen, kifújja magát, mert 20 perc múlva újra a színpadon kellett állnia a László Attila Fusion Circus tagjaként. Az előző muzsikához képest ez 180 fokos fordulat volt, mert a jazz rockot játszó hetes formáció könnyebben befogadható, de ugyanolyan igényes zenét játszott. László Attilát nem kell bemutatni, aki a jazzt szereti, biztos hallotta már valamelyik zenekarát vagy őt szólistaként, vendégként, big banddel gitározni. László Attila a 70-es évek óta saját kompozíciókat játszik, de van egy olyan lemeze, amin jazz standardek szerepelnek. De minek is játszaná más szerzők műveit, ha akár standardek is lehetnének az általa komponált művek. A zenekar három fúvósból állt. A hangzás meghatározó eleme László Attila jellegzetes gitárjátéka, témái és szólói mellett egy nagyon dinamikusan játszó ritmusszekció hallható, melyet fúvós hangzás színesít. Az előbb már említett Soso szaxofonozott, Pecze Balázs trombitált és szárnykürtön játszott, Csapó Krisztián harsonázott. Mindhárman szóló hangszeresek, de Pecze Balázs „lead” trombitás is, ami azt jelenti, hogy olyan szép magas hangokat játszott a szólóinál, amit csak kevesen tudnak országunkban. Szerintem ezen a koncerten kiemelkedő volt a szereplése. Nagy János ült a szintetizátornál, helyesebben szintetizátoroknál, mert legalább három különböző volt előtte és mellette. A basszus szólamot Lattmann Béla játszotta, és több nagyszerű szólója, illetve dobos duója is volt az előadás alatt. A doboknál pedig az érdi közönség nagy szerencséjére, az épp lemezfelvételre hazatért világhírű dobos, Borlai Gergő foglalt helyet. Nem sokat kellett várni, hogy meglássuk Borlai dobos kvalitását, mert a „GT” című számban rövid időn belül már szólót is hallhattunk tőle. Őrületes tempóban dobolt, de a zenekari játékban is remek alapot adott. Két lassú számban, a „The Only One”-ban és a „Tale from the Waltz”-ban László Attila pompás szólóját hallhattuk, majd egy olyan szám jött, aminek a hangszerelését László Attila Érdre készítette el külön. A „Good Luck” az egyik legrockosabb szám, Érden szólalt meg először a fúvósszekcióval, csak úgy dübörgött. Ezután a trombitás és harsonás lement a színpadról, Soso maradt szaxofonozni, és a quartettel eljátszották a „Turn to East” című kompozíciót. Ennek az az érdekessége, hogy már játszották majdnem ilyen formációban Érden, mikor Soso először lépett fel a László Attila – Oláh Kálmán Quartettel. Azóta viszont a kitűnő szaxofonos állandó tagja lett Attila együttesének, akiket a hónap végén a BJC-ben is meg lehet hallgatni. Ebben a számban különösen, de a többiben is László Attila fantasztikus impróit csodálhattuk. A ”Waterloo”-val zártak, ami egy erős ritmussal indul, és amiben mindenki jó pár perc improvizációt játszott, és egy lendületes szaxofon szóló után, Borlai hosszú és elképesztő dobszólóval zárta a műsort. A közönség természetesen szűnni nem akaró vastapssal, fütyüléssel hívta vissza a zenekart. A „Soul to Soul” gyönyörű harmóniákkal teletűzdelt darabbal zárták az előadást. A vastaps ellenére már nem jött vissza a zenekar a színpadra. A koncert végén többen is ezzel a zenekarral készült lemezt akartak venni, de ilyen még nem jelent meg, remélhetőleg előbb-utóbb album is készül a zenéjükből. Azt is megtudtuk, hogy Csapó Krisztián viszont nemsokára jön egy új lemezzel, amelyen a zenekar fele is helyet kapott, várjuk érdeklődve.

Utolsó nap sem maradt az érdi közönség híresség nélkül, két énekes produkció várta a nézőket. De lássuk, kik indították el az estét. Minden évben kiemelkedően tehetséges egyetemisták kapnak lehetőséget, hogy bemutatkozzanak, majd a közös felkészülés esetleg olyan pluszt adjon, amivel később is tovább tudnak lépni. Idén Orbay Lillára, a fiatal, gyönyörű hangú énekesnőre esett a választás, aki tavasszal a Harmónia Jazzműhely csillagvizsgálóján már bizonyított. Ő szervezhette meg a csak egyetemistákból álló csapatát, és mivel Lilla már több zenekarban is énekel, ezért az Orbay Lilla Group nevet adta ennek az öttagú formációnak. A zenekar tagjainak egy részét már ismeri az érdi közönség. Oláh Kálmán Jr. idén szaxofonozott itt harmadszor, ami nem meglepő, mert a fiatalok között ő az egyik legjobb, aki már rengeteg világsztárral játszhatott együtt. Fábry Adonisz pedig másodszor dobolt Érden, igazán ötletes és eközben biztos ritmusszekciót alkotott zenésztársaival. A zongorista Horváth Balázs is már ismerős a MagyarJazz olvasóinak, hiszen több versenyen, produkcióban is szerepelt, ő is a Snétberger Tehetségközpont diákjaként tűnt ki, és az egyetem egyik legtehetségesebb zongoristája. Basszusgitárhoz hirtelen váltással az erdélyi Szereceán Tihamér került Pál Gábor helyére, akit úgy hallottam először két éve, hogy egy versenyen volt ugyanilyen utolsó perces beugró, és ahogy ott, Érden is kiváló produkciót nyújtott. Orbay Lilla hangja egyedi és teljesen tiszta, remekül használja, scattelései is fantasztikusak, a time-ja és az ízlése elsőrangú. Horváth Balázsra még visszatérve egész lenyűgöző kíséretet adott, és a szólózása is harmóniában gazdag. Aretha Franklin „One Step Ahead” című dala duóban meghatóan gyönyörűen hangzott. Játszottak még Kapertől, Frishbergtől, Buddy Johnsontól, Hubbardtól standardeket. Lilla szép felvezetésekkel mutatta be az előadott énekeket. Sajnos a vastaps ellenére nem mehettek vissza a színpadra. Szeptember 24-én viszont 2 x 45 perces koncertet adnak a BJC-ben.

Az átpakolás alatt borkóstolón vehetett részt és Érd játékos bemutatóját hallgathatta meg a közönség. Az érdi Buki pincészet borait lehetett megnyerni egy-egy jó válasszal.

Az AVL-Érdi Jazz Fesztivál csúcspontja idén a 75 éves Berki Tamás koncertje volt. A jazzénekes produkciója nemcsak egyszerű éneklés, hanem teljes előadás, szöveggel, mókázással, vicceléssel. Természetesen a koncert a kalapokkal kezdődött, mi mással. Egyik jobban állt Berkinek, mint a másik. Aztán belekezdett abba az énekbe, ami szerintem mindenki kedvence, de eredetileg nem volt a műsorban, csak a szervező kérésére került bele - amit itt köszönök meg. Tehát a „Legyen egy Dal” című saját szerzeménnyel indult a koncert. Utána a „Bika” című ugyancsak saját szerzemény indult, ami az énekesről szól, miután májusban, a Bika havában született. De itt egy rövid megszakítással ünnepi tortát és ajándékot kapott a művész úr, majd folytatta a koncertet Nat Adderley „Work Song”-jával. Még nem árultam el, kivel lépett színpadra Berki. Egész különleges formáció alakult meg erre a fesztiválra, mert Nagy János triója kísérte az énekest. Így ősbemutatónak is tanúi lehettek a közönség tagjai. Ez a zenekar azért különleges, mert a zongora és a dob mellett hegedű szerepel a formációban. A basszust pedig Nagy János adta az egyik szintetizátoron, a másikon pedig időnként gitározott. És még ezzel nincs vége a formáció különlegességének, mert a doboknál egy nő ült, Joubert Flóra. Női dobosokkal nincs tele az ország, ráadásul Flóra technikája és dobereje is kitűnő dobossá teszi. Számomra elképzelhetetlen volt Berki énekhangja és a hegedű együtt, de óriási volt, ahogy Frankie Látó kísérte őt. Nemsokára a D1 TV-ben látható, a Bartók Rádióban hallható lesz mindenki számára ez a fergeteges koncert. Berki Tamás eszméletlen jó hangulatot tud még mindig csinálni, és bámulatos, hogy nem gyengül a hangja. Elénekelt két Duke Ellington számot, Jobimtól egy szambát, Mancinitől a „Days of Wine and Roses”-t, és persze a saját jól ismert dalait, a „Békés Expressz Blues”-t, majd zárásként a „Búcsú Blues”-t, amiben megénekelte a szponzort, tehát az AVL-t és a rendezőt, az Érdi Médiacentrumot is. Az első vastaps után jött a „Kezet Fel”, majd nem szűnő taps után a „Mindenki” című nagysikerű szám, amit az érdi közönség együtt dúdolt Berkivel. A közel kétórás koncerttel lezárta az AVL-Érdi Jazz Fesztivál a 2021-es évet, és reménykedve néz a jövőbe, hogy nyolcadik éve is lesz a jazzfesztiválnak. Mindenestre a közönségnek úgy tűnik tetszett, miután négy teltházas napot adott Érdnek a fesztivál, ahol nemcsak Érdről, de a környező településeken túl, Tatabányáról, Szentendréről is voltak látogatói, természetesen sokan Budapestről érkeztek a magas színvonalú előadásokra, de még Miamiból is volt vendég.

 

Érd, 2021. szeptember 9-12.

Fotó: Újvári Mihály, Sztraka Ferenc, Lázár Miklós, Irk Réka