fbpx

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
28
Dátum : 2021. aug. 28.

Kétnapos Jazz Csillagvizsgáló – 8 zenekar

2021. június 13.

A múlt héten két napon át jazz-zenész palántáké volt a Budapest Jazz Club nagyterme. Két nap összesen 8 zenekar léphetett végre színpadra közel másfél éves kihagyás után.

Mindkét estén a Bartók konzi diákjainak nem hivatalos koncertjeit élvezhették, akik kíváncsiak voltak a jövő jazzcsillagaira. A Harmónia Jazzműhely 15 éve szervezi a Jazz Csillagvizsgálókat, amikre nagy igény van a közönség számából ítélve. Idén januárban a szaxofonosokkal, májusban az énekesekkel ismerkedhettek meg online is a nézők. A héten pedig a zenekarok mutatkozhattak be immár teljesen élőben a publikum előtt, aminek megszervezését a bőgő és basszusgitár tanszakon tanuló Török Bettina vállalta magára. Természetesen a felkészítést tanáraiknak köszönhették meg - akik ugyancsak jelen voltak mindannyian a teremben -, ami a pandémia miatt online történt. A jazztanszak vezetője, Lakatos Ágnes elmondta, ahogy a fiataloknak, úgy nekik sem volt egyszerű az újfajta tanítási metódus, de mindent megtettek, hogy a nehézségeket leküzdjék, áthidalják.

Gratuláció jár mind a tanároknak, mind a diákoknak. Fantasztikus produkciókat mutattak be. Miután a konzis koncertekről szóló tudósításban sem negatív, sem pozitív kritikákkal nem szoktunk illetni egy résztvevőt sem, így ezen az elmúlt évre tekintettel most sem változtatunk. Azért néhány valóban kiemelkedő diákról írunk pár szót, főleg, akik már máshol fel- ill. kitűntek.

Első produkció hétfőn Ilonczai Ábris zenekara volt. Három húros hangszer is szerepelt a quartetben: egy hegedű, egy gitár és egy basszusgitár. A konferálást Horváth Botond gitáros vette át a zenekarvezetőtől, mindketten remek muzsikálást adtak elő.

ILONCZAI ÁBRIS QUARTET: Ilonczai Ábris – hegedű, Horváth Botond – gitár, Vörös Zsolt – basszusgitár, Fekete Zoltán – dob

Műsoruk:

  1. Horace Silver: Senor Blues
  2. Duke Ellington: In a Sentimental Mood
  3. Joshua Redman: Greasy G

Következett egy duó, mégpedig két pszichológusként végzett gitárosé: Veréb Patrik és Herendi Botond.

Őket másnap is hallhattuk több formációban. Így nem csak véletlenül sikerült remekül a koncertjük, következő nap is meg tudták ismételni teljesítményüket. Nagy öröm, hogy ismét van egy kitűnő gitáros Cseh Péter és Mackó Miki után.

 Veréb Patrik és Herendi Botond - gitár

Műsoruk:

  1. Bronisław Kaper: On Green Dolphin Street
  2. Richard Rodgers: Have You Met Miss Jones

Szünet után az első énekes zenekart, mégpedig egy tiszta hangú énekesnő, Sárközi Edina quintetjét hallhattuk.

SÁRKÖZI EDINA QUINTET: Sárközi Edina – ének, Fehér Ádám – gitár, Kiss Károly – zongora, Vörös Zsolt – basszusgitár, Bózsing Hunor – dob

Műsoruk:

  1. Harry Warren: There Will Never Be Another You
  2. Thelonious Monk: Round Midnight

A hétfő utolsó fellépője ismét egy duó volt, akiket már fiatal koruk ellenére jól ismerhetnek a MagyarJazz olvasói: Castagno Claudia és Oláh Vilmos. Somogyvári Péter tudósított egy belvárosi koncertjükről, valamint Claudia idén fellépett a Harmónia műsorában, Révész Richárd triójában is.

Castagno Claudia - ének, Oláh Vilmos - gitár

Műsoruk:

  1. Armando Manzanero: El ciego
  2. Michel Legrand: The Summer knows
  3. Benny Golson: Whisper not
  4. Oláh Vilmos: For Claudia
  5. Tom Jobim: Se todos fossem iguais

 

Kedden ismét 4 zenekar előadását hallgathatta meg a nagy számban összegyűlt közönség.

Először a májusi énekes Jazz-csillagvizsgálóban is figyelemre méltó előadást nyújtó Dömök Réka és zenekara lépett színpadra. Az előadásukban két saját dal is szerepelt, melyeknek egyelőre még nem volt szövegük, így Réka scattelését is megcsodálhattuk. Az utolsó számnál pedig igazán jó zenekari játékot hallhattunk.

DÖMÖK RÉKA QUINTET: Dömök Réka – ének, Salvai Ádám – gitár, Veréb Patrik – gitár, Török Bettina – basszusgitár, Fekete Zoltán – dob

műsoruk:

  1. Török Bettina: Ellentét
  2. Duke Ellington: Don't Get Around Much Anymore
  3. Jimmy Van Heusen: Polkadots and Moonbeams
  4. Salvai Ádám: Black Pearls
  5. Frank Loesser: Never Will I Marry

 

Második zenekar vezetője már diplomás énekesnő, és megnyerte az Év fiatal jazz-zenésze versenyt is 2 éve. Több formációban is fellép eseményeken, így a rutinja  érezhető volt ezen a koncerten is. Nagyon becsülöm, hogy diploma után még úgy gondolta, tud Lakatos Ágnes tanárnőtől olyat tanulni, amit mástól nem, és milyen igaza lett. A ritmusszekció is ismerős, Török Bettina, aki a kétnapos esemény szervezője, és a keddi napon minden fellépő zenekar basszusgitárosa volt, saját zenekarával a Blue Flamingos-zal szokott koncertezni.

HÁSZ ESZTER QUARTET: Hász Eszter – ének, Herendi Botond – gitár, Török Bettina – basszusgitár, Borbély Bence Regő – dob

Műsoruk:

  1. Thelonious Monk: In Walked Bud
  2. Nat Adderley: Work Song
  3. Richard Rodgers: My Favorite Things

 

Szünet után, ismét egy énekesnő lépett színpadra, aki két népdalt is énekelt, amik igazán jól álltak a hangszínéhez. Egyik Juhász Gábor szerzeménye volt, amit a fiatal énekesnő Szalóki Ági lemezén hallott meg, és annyira megtetszett neki, hogy megkérte Juhász Gábort, engedje meg, hogy eljátszhassák. Egyben megköszönték neki az éves munkát. Ebben a zenekarban is szerepelt a két gitáros, akik első nap duót alkotva léptek fel, itt felváltva gitároztak és doboltak. A műsorban három fellépő zenész dalát is meghallgathattuk, a zongorista Pál Zsigmond, a basszusgitáros Török Betti és az énekesnő Parragi Rebeka magyar dalszöveget írt egyik standardhez.

PARRAGI REBEKA QUINTET: Parragi Rebeka – ének, Veréb Patrik – gitár és dob, Pál Zsigmond – zongora, Török Bettina – basszusgitár, Herendi Botond – dob és gitár

Műsoruk:

  1. Pál Zsigmond: My Bossa
  2. Charlie Haden: Waltz For Ruth (Parragi Rebeka magyar dalszövegével)
  3. Juhász Gábor: Végigmentem, végigmentem
  4. Török Bettina: Tea and Biscuits
  5. Szól a kakas (népdalfeldolgozás)

 

A kétnapos esemény lezárásaként a gitáros Veréb Patrik quartetje zenélt, más néven a Blue Flamingos. Kedden nemcsak Bettina, hanem Patrik is minden formációban gitározott, de még milyen jól! Ebben a zenekarban egy olyan szaxofonos is feltűnt, aki indult idén az Év fiatal jazz-zenésze versenyen, Papp Márton. A műsorukban csak saját szerzemények hangzottak el, két Veréb Patrik és egy Papp Marci kompozíció.

VERÉB PATRIK QUARTET: Veréb Patrik – gitár, Papp Márton – szaxofon, Török Bettina – basszusgitár, Stanfel Péter – dob

 

Műsoruk:

  1. Veréb Patrik: Compass
  2. Veréb Patrik: I Asked for Ages
  3. Papp Márton: If I Had Those Wings

 

Öröm volt hallani, milyen jól helyt álltak ekkora szünet után a fiatalok, és mennyire felkészültek ebben a helyzetben is, mikor az otthoni gyakorláson kívül nem volt másra lehetőség. Jó lett volna, ha az egyetemisták között is van egy olyan szervezőképességgel bíró tanuló, mint Török Bettina, mert így már második éve, hogy nem hallhatjuk a diplomázók koncertjeit. Mindenestre a konzisok között vannak figyelemre méltó tehetséges előadók, ez kiderült a két nap során. A konzi tanárait pedig nagy gratuláció illeti, hogy ilyen nehéz körülmények között is fejlődhettek a diákok.

A tökéletes hangot Dóczi Bencének köszönhettük mindkét este.

 Frissítés: A végzős egyetemistákat július 6-án ugyanitt, a Budapest Jazz Clubban lehet meghallgatni.

 

Fotó: Irk Réka

Budapest Jazz Club, 2021. június 7-8.