fbpx

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
13
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

A „Világsztárok a BJC-ben” sorozat folytatásában az Emmet Cohen trió fergeteges koncertje október 12-én

2021. október 18.

A korábbi gyakorlattól eltérően csak egy koncertet adott a New York-i jazzszínpad egyik legfelkapottabb trió formációja a ma már bízvást patinás jelzővel ellátható pesti jazz szentélyben. Vitathatatlanul ez a klub hozza el fővárosunkba a legnagyobb neveket és teszi ezt már mintegy másfél évtizede.

Mint említettem csak egy koncert volt, ami régen látott teltház előtt került sorra. Ez azzal az előnnyel is járt, hogy – igaz szünettel, de több mint három óra telt el a Klub Yamaha zongorájának első hangjától, a záró leütésig. Jóllehet az izraeli felmenőktől származó, de már Amerikában született zongorista – a szakirodalom közlése szerint – „Yamaha artist”, de még ezzel sem ért véget a japán jelenlét, mivel a trió eredeti bőgőse, Russell Hall helyett egy Tokióból érkezett muzsikus, bizonyos Yasushi Nakamura gyötörte ezúttal a behemót hangszert.

Bevallom, hogy a 31 éves Cohen tevékenységét csak az idén ismertem meg, de annál nagyobb volt az örömöm, amikor megtudtam, hogy a BJC meghívására októberben „élőben” is megismerhetjük játékát. A pandémia miatt ugyanis New York-i lakásából olyan „live stream” közvetítések voltak, amelyeken fiatal harlemi zenészek társaságában a Nagy Amerikai Daloskönyv számait, valamint a nagy jazzmuzsikusok standardekké nemesült kompozícióit játszották Gershwintől Ellingtonig, Cole Portertől Monkig. Nagyon értékeltem, hogy ilyen fiatal zenészek nem érzik „cikinek” a mindenki által élvezhető, könnyen emészthető, swing és melodikus bebop játékot. És voltaképpen így épült fel a nagysikerű koncert is, talán azzal a – nem kis különbséggel – hogy három vérprofi művész összecsiszolt játékát élvezhettük, de mind a repertoár megválasztása, mind pedig a „kivitelezés” közönségbarát volt, mégpedig úgy, hogy mindez nem ment a magas színvonal rovására. Ami a repertoárt illeti, a komponistának sem utolsó Cohen számos saját szerzeménye is harmonikusan simult bele az előadott standardek sorába.

Már az indító szám, a jó öreg „Dardanella” rávilágított, hogy milyen remek, fülbemászóan könnyed, mégis artisztikus előadásban lesz részünk. A dal egy 1919-es pop melódia, amelyet Armstrongtól Acker Bilkig sokan műsorukra tűztek, de mint tudjuk a jazzben nem a „mi”, hanem a „hogyan” a lényeg. Ez vonatkozott a többi közismert téma feldolgozására is, mint pl. Davistől a Walkin’, Antonio Carlos Jobim Triste c. bossa novája, Monktól a Blue Monk (Nakamura szédítő, több percen át tartó témabemutatása és hosszú, virtuóz improvizációja falrengető tapsot kapott), a Basie band sikerszáma a Li’l Darlin’ Neal Heftitől. Érdekes volt, hogy Thelonious Monk több szerzeménye is elhangzott (pl. a Trinkle Tinkle is), persze kevésbé érdes előadásban, mint a Mesternél…  Cohen elhangzott saját szerzeményei pedig részben korábbi lemezalbumain találhatók, de főleg Future Stride c. legutóbbi albumáról származtak. Ezek a címadó szám mellett a „You Already Know”, a „Toast to Lo” és a „Reflections at Dusk” voltak.  Az „In the Element” c. albumáról előadta a címadó darabot és a „Resentment (Without Reason)”-t.  A nagyon „szemfüles” ifjú zongorista Master Legacy Series c. CD-sorozata egyes albumaira nagynevű jazzikonokat hívott meg (Jimmy Cobb, Ron Carter, Benny Golson, George Coleman vagy Albert „Tootie” Heath). Nos, a Cobbal rögzített CD egyik darabja is elhangzott „Concerto for Cobb” címmel, valamint a trombitás Brian Lynch-csel közös album három Emmet Cohen szerzeménye: a „Distant Hallow”, a „Petty Thaft” és a „Dark Passenger”.

Azt, hogy mindhárom zenész hangszertudása, könnyed, jó értelemben vett lezser játéka, hangszerekkel történő „párbeszéd-készsége” milyen hatásos, nem kell bizonygatnom. Erre szoktuk azt mondani, hogy több hívet szereznek a műfaj számára, mint bármely „magas művészet”.  Nagyon élvezetes volt, hogy Cohen improvizációiba bele-beleszőtt egy-egy idézetet, közismert motívumot, más jazz standardekből. A bőgős minden várakozást felülmúlóan játszott, ami pedig a dobost illeti, ismét elmondhatom, hogy a legjobb dobosok változatlanul az amerikai feketék soraiban találhatók.

A véget nem érő ünneplés több ráadás számot is hozott, ezek legérdekesebbje volt az 1920-as évek nagy harlemi zongoristájának James P. Johnsonnak „Charleston”-ja, amelynek sikere jól mutatta, hogy nagyon is lenne igény a legkorábbi jazzirányzatok korszerű feldolgozására.  Tulajdonképpen az egész koncert ezt bizonyította, legfeljebb a hallgatóság jó része talán nem is gondolta, hogy sok évtizeddel korábbi „találmányokat” hall.

A forró hangulatú koncert végén sikerült előszedetni a poggyászban lévő CD-ket (Prágából vonattal jöttek Budapestre), dedikálás, beszélgetés, gratulációk után a leglelkesebb rajongók is békén hagyták a szemlátomást fáradt zenészeket, mert másnap reggel Londonba repültek, amit hosszabb olasz turné követ.  Érdekes, hogy a nézőtéren és a gratulálók, szelfi-készítők között is viszonylag sok volt a külföldi, gondolom itt élő amerikaiak, diplomata gyerekek stb. Ez figyelhető meg más klubok, valamint a Müpa- vagy a MoM-koncertek esetében is.

Reméljük, hogy a BJC jövő évi műsorpolitikájába beiktatja ennek a triónak újabb meghívását, mert volt már erre példa korábban is: a Luis Perdomo-, a Benito Gonzales- és a Gerald Clayton-triók esetében, nem is beszélve Kenny Garrett és sokan mások többszöri budapesti felléptéről, még ha nem is egy színhelyen kerültek sorra.

Egy azonban változatlanul egészen biztos: az élő zene varázsát semmi sem helyettesíti!!!

 

Az estről felvétel készült, köszönhetően Sebők Györgynek és a BJC csapatának, így a világhálón is látható lesz hamarosan Cohen közösségi oldalain.

 

Fotó: Irk Réka

Budapest Jazz Club, 2021. október 12.