fbpx

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék – félévi vizsga – 3. nap

2022. január 20.

Egy év kihagyás után ismét megrendezhette a Jazz Tanszék a félévi vizsgát januárban. Az utolsó nap is bővelkedett tehetséges fiatalokban.

Bacsó Kristóf, a tanszék vezetője kérésének eleget téve, semmit nem írunk a diákokról, videófelvétel sem készülhetett, de fotókhoz kaptunk engedélyt. A tegnapi fellépők közül is azokról esik szó, akik versenyen vagy máshol eredményt értek el, szerepeltek már, őket emelhetjük csak ki.

A félévi vizsga utolsó napján Elek István köszöntötte a közönséget. Rögtön az első zenekarban két jól ismert zenész is fellépett. Egyik Castagno Claudia, aki Révész Richárddal már a karantén alatt bemutatkozhatott streaming adásban a BJC-ből, de állandó duó partnerével, Oláh Vilmos gitárossal sikeres koncerteket adtak több helyen a fővárosban az utóbbi években. Talán még nem hallottam portugál nyelvű dalokon kívül mást énekelni, így jó volt hallgatni, hogy az amerikai standardben is otthonosan mozgott, sőt zenésztársai kompozíciói sem okoztak neki gondot.
Rögtön ki is lehet emelni Egri János Jr. szerzeményét, aki nemrég lett Junior Prima díjas, az előző év elején megnyerte az ’Év fiatal jazz-zenésze’ versenyt. Nagyon jól szólt, erőteljes, lendületes a kompozíció, kitűnő volt az unisono ének-szaxofon játék, amire a zongora válaszolt.
Ugyanebben a zenekarban szaxofonozott Uher-Győrfi Bálint, aki már a Csillagvizsgálóban is szerepelt, és az őszi III. Csepregi Gyula Szaxofonverseny megosztott második helyezettje lett. A Csillagvizsgáló videójában elmondta, hogy szerzeményeit a szekrény alján tárolja  –  érdemes lesz a többit is elővenni!

A második zenekarban is ismert nevek szerepeltek. Koncz Krisztával két éve készült interjú a Question Marks című lemeze kapcsán. A hangja még mindig egyedi, szép tiszta. Ugyanebben a zenekarban játszott Kapolcsi-Szabó Levente, akinek a saját neve alatt is van triója, de a Symbiosis 5 oszlopos tagja, amiben benne van Majsai Roland dobos, Gyányi Tamás bőgős és a gitáros Virág Benedek is, akik közül ketten jövő vasárnap fognak versenyezni. A helyszínen lehet nekik drukkolni és szavazni.

Utánuk érkezett Orbay Lilla csapata, aki a MagyarJazz közönségszavazásán,  'Az év fiatal jazz-előadója' kategóriában a második helyen végzett. Nem véletlenül, mert Lilla már 3-4 különböző stílust játszó zenekarban is vezető. Egyik a Fonóban sokszor hallható Ephemere folk-jazz-sanzon dalokat Caussanel Izabellával előadó duó, a másik a Müpa tehetségkutatójába bejutott Quintet, akiket február 6-án lehet majd meghallgatni, a harmadik a Harmónia Jazzműhelyben ősszel fellépő Group, mely márciusban szaxofonnal és gitárral kibővülve lesz hallható a BJC-ben. A zenekar mindhárom előadott standardet átdolgozta, kicsavarta, amire rengetegen voltak kíváncsiak, megtelt a terem, és Lilla zongoristaként is bemutatkozott. Őket hívnám idén is az Érdi Jazz Fesztiválra, de kétszer nem léphet fel ugyanaz a zenekarvezető. Szerencsére még sokan nyújtottak fantasztikus produkciót.

Az utolsó zenekarban két ismert zenész lépett fel, Farkas Zsolti, aki már a mesterszakot végzi, és ki tudja, hány zenekar zongoristája, valamint akinek egy szépen kidolgozott, érzelmes, de ritmusos kompozíciója hangzott el.
A zenekar énekese, Ocsovay Damján volt, aki ugyancsak fel fog lépni a Müpa tehetségkutatóján február 4-én.

Sajnos a koronavírus járvány erősödése miatt sem a Lakatos Ágnes vezette énekkart, sem a László Attila vezette LFZE big bandet nem hallhattuk idén sem. Reméljük, májusban már újra a régi kerékvágásba kerül a világ, és mindkét előadást élvezhetjük.

Gratulálok a Tanszék tanárainak, felkészítő pedagógusainak!

A kiváló hangért köszönet jár Novák Marcellnak, tőlem pedig külön a fényért is!

 

 

 

JANUÁR 19 - SZERDA

 

Castagno Claudia - ének, O10-1,
Egri János Jr. - zongora, MA2,
Uher-Győrfi Bálint - szaxofon, MA2,
Berki Tamás - bőgő, O10-1,
Fazekas Tamás - dob, OT0-1
Felkészítő tanár: Oláh Tzumo Árpád
Antônio Carlos Jobim/Vinicius de Moraes - Brigas Nunca Mais
Uher-Győrfi Bálint – Dispel
Jimmy Van Heusen/Johnny Burke - It Could Happen to You
Egri János Jr. - What the Future Brings

 

 

Koncz Kriszta - ének, BA3,
Kapolcsi-Szabó Levente - zongora, BA3,
Virág Benedek - gitár, BA3,
Szereceán Tihamér - basszusgitár, BA3,
Majsai Roland - dob, BA3
Felkészítő tanár: Oláh Tzumo Árpád
Majsai Roland – Feladatok
Sigmund Romberg/Oscar Hammerstein II - Lover, Come Back to Me
Ralph Rainger/Leo Robin - Easy Living
Kapolcsi-Szabó Levente - Trouble

 

 

 

 

 

 

 

 

Orbay Lilla - ének, zongora, O10-1,
Usztics Péter - gitár, OT10-1,
Nagy Milán - basszusgitár, O10-1,
Fábry Adonisz - dob O10-2
Felkészítő tanár: Hámori János
Nat Adderley - Work Song
Luiz  Bonfa - Gentle Rain
Pat Metheny - James

 

 

Szép András - zeneszerzés, zongora, BA3,
Csizmár Zsolt - gitár, O110-2,
Kuti Laura - basszusgitár, O10-2,
Izsó Tamás - dob, BA3
Felkészítő tanár: Hámori János
Oliver Nelson - Stolen Moments
Miles Davis – Milestones
Bobby Scott/Ric Marlow - A Taste of Honey

 

 

Ocsovay Damján - ének O10-1,
Farkas Zsolt - zongora, MA2,
Berki Tamás - bőgő, O10-1,
Fazekas Tamás - dob, OT0-1
Felkészítő tanár: Oláh Tzumo Árpád
Chick Corea - High Wire
Farkas Zsolt – Passacaglia
Cliff Burwell/Mitchell Parish - Sweet Lorraine
Jule Styne/Betty Comden/Adolph Green - Just in Time

 

 

 

Budapest Jazz Club, 2022. január 19.

Fotó: Irk Réka

 

 Kapcsolódó cikk: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék – félévi vizsga – 1. nap
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék – félévi vizsga – 2. nap

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005