fbpx

Jubileumi jazzünnep Nagykanizsán

2022. március 01.

Jubileumi ünnepséget rendeztek Nagykanizsán a helyi jazzklub megalakulásának 50 éves évfordulója alkalmából. Az öt programelemből álló rendezvény nyitányaként Jazztörténeti emlékpontot avattak. Erről az előzőekben részletes tudósítás számolt be a magyarjazz.hu oldalon. Ezt követően kerekasztal-beszélgetés, jazztörténeti kiállítás, koncert, majd jam session várta az ünneplőket. A rendezvény fő támogatója a Magyar Jazz Szövetség volt. A szervezet képviseletében Bágyi Balázs elnök és Gayer Ferenc alelnök vett részt a programokon.

50 éves a Nagykanizsai Jazz Klub

A múltidéző kerekasztal-beszélgetésre a nagykanizsai jazzklub tagjait és vendégeket is hívtak. A beszélgetés moderátora Gayer Ferenc volt. A sok téma közül a jazzklub megalapításának körülményei, működése és annak hatása, az első jazzfesztivál létrejötte került fókuszba. Szó esett a székesfehérvári és más jazzklubokkal való kapcsolatokról, valamint a klub korabeli hazai, valamint nemzetközi médiakapcsolatairól. A kanizsai jazzélet négy pilléren nyugszik - emelte ki Halász Gyula. Ezek közül a Kanizsai Kulturális Központ intézményeit, a helyi zeneiskolát, Tiborcz Iván Cserfői jazzklubját és a Honvéd Kaszinót nevezte meg. A jazzklub alapító tagjai közül dr. Polai György, Marosi Attila, Tiborcz Iván és Baráth Zoltán volt zeneiskola igazgató vettek részt a legaktívabban a beszélgetésben. A tartalmas programot Halász Gyula azzal zárta, hogy ezt a diskurzust a jövőben többször megismétlik majd.

50 éves a Nagykanizsai Jazz Klub

50 éves a Nagykanizsai Jazz Klub

 50 éves a Nagykanizsai Jazz Klub

A program folytatásában jazztörténeti kiállítás következett Egy szenvedély 50 év címmel. A szervezők nevében Halmos Ildikó, a Honvéd Kaszinó igazgatója és Bágyi Balázs, a Magyar Jazz Szövetség elnöke köszöntötte az érdeklődőket. A kiállítást Halász Gyula, a Magyar Jazz Szövetség és a Magyar Jazzkutatási Társaság tagja rendhagyó tárlatvezetéssel mutatta be. Ahogyan bevezetőjében mondta „Volt egy álmom, hogy a jazzklub tagjai együtt ünnepeljenek egy civil rendezvényen, mindenféle protokoll nélkül.” A Nagykanizsai Jazz Klub 50 évét két korszakra osztotta, ahol az első korszak 1972-1988 időszakára esett. Ennek fő programjai közül a jazz stílusait, híresebb előadóit bemutató előadásokat és a jazzvonatkozású filmvetítéseket emelte ki. Emellett a nagyon színvonalas koncertekről is beszélt. A helyi előadók, egyben a jazzklub alapító tagjai közül, dr. Beke Árpád, Pék Pál és Ámon István mellett, Polai Györgyöt, Héjja Mátyást említette meg. Az országos előadók közül Gonda János, Regős István, Simon Géza Gábor, Szabados György, Pál Sándor és Juhász Előd is tartott előadásokat a helyi jazzklubban. Ennek emlékeit a tárolókban elhelyezett dokumentumok, fotók reprezentálják. Halász Gyula rámutatott arra, hogy a kanizsai jazz gyökerei a múlt század 20-as éveinek közepére nyúlnak vissza. A tárlatvezetés alatt megemlítette a Fegyveres Erők Klubjának volt igazgatóját, Debreczeni Attilát, akinek oroszlán szerepe volt a jazzklub működésének anyagi és technikai hátterének megteremtésében. Erre utalt Halmos Ildikó igazgató is köszöntőjében. A Nagykanizsai Jazz Klub második időszaka 1988-tól a napjainkig tart. Ebben az időszakban a klubtevékenység más-más szervezeti formában és több helyszínen folyt, folyik. E helyütt méltatásra kerültek a kulturális intézmények egykori és mai igazgatói, művelődésszervezői, akik szervezték, s akik jelenleg is szervezik a város jazzrendezvényeit. A kiállítás megnyitón a Vámos Béla - Sifter Dániel szaxofon duó gondoskodott a zenei aláfestésről.

50 éves a Nagykanizsai Jazz Klub

A jazzkoncertet megelőzően még egy vetített képes program és köszöntők hangzottak el.

Elsőként dr. Beke Árpád a kanizsai jazzklub alapítója, majd Farkas Norbert (New Orleans), Németh Ferenc (New York), Gayer Mátyás (London) és Süle László (Helsinki) videóüzenete került bejátszásra. A régi jazzklubok és fesztiválok hangulatát pedig rövidfilm bemutatása idézte fel. Ezután a HunJazzFed lépett a színpadra. Az Elek István - Pintér Zoltán - Orbán György - Bágyi Balázs alkotta quartet mellett Az év fiatal jazz-zenészei, Sárközi Edina (ének) és Majsai Roland (dob) is bemutatkoztak. A jó hangulatú koncerten a fiatal előadók is remekeltek. Üde színfoltja volt az előadásuknak, amikor Sárközi Edina felkonferálta a „Lover, Come Back To Me” című örökzöldet, aminek a szerzője a Nagykanizsán született Sigmund Romberg (Amerikába történt kivándorlása előtt Rosenberg Zsigmond) világhírű zeneszerző volt.

50 éves a Nagykanizsai Jazz Klub

 50 éves a Nagykanizsai Jazz Klub

50 éves a Nagykanizsai Jazz Klub

50 éves a Nagykanizsai Jazz Klub

A koncert után az ünnepségen torta felvágásra került sor, ahol Duke Jordan: No Problem és Chick Corea: La Fiesta szerzeménye került lejátszásra. Az ezután következő jam sessionön a kanizsai jazzisták mellett Budapestről, Vasvárról és Zalaegerszegről, sőt Németországból érkezett zenészek is felléptek. A jam session rámutatott a kanizsai jazzklub régi-új profiljára, jelesül a modern mainstream és az avantgarde stílusok jelenlétére. Az est folyamán a ~110 fős közönség 30-40 főre apadt, de akik maradtak, azok felejthetetlen élménnyel gazdagodtak a Cseke Dániel (szax.) - Kém Sándor (bőgő) - Geröly Tamás (dob) alkalmi trió műsorán. Ennek a csúcspontja Mongo Santamaria: Afro Blue szerzeményének - John Coltrane hangszerelésével - tolmácsolása volt, amikor a közönség ovációban tört ki! A jubileumi rendezvény éjféltájt ért véget. A rendezvény lezárásaképpen, Halász Gyula megköszönte valamennyi szponzor támogatását és a közönségnek a részvételt.

50 éves a Nagykanizsai Jazz Klub

50 éves a Nagykanizsai Jazz Klub

50 éves a Nagykanizsai Jazz Klub

50 éves a Nagykanizsai Jazz Klub

50 éves a Nagykanizsai Jazz Klub

 

 

Nagykanizsa, 2022. február 22.

Fotó: Halász Gyula

 

 

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005