fbpx

GetCloser Jazz Fest – 3. nap / Omar Sosa Quarteto AfroCubano

2022. március 19.

A GetCloser fesztivál harmadik, szombati latinnapjának második koncertjén a sokadszorra visszatérő, de mindig újat hozó Omar Sosa most is fantasztikus élményt nyújtott. A Barcelonában élő kubai zongorista hosszú évek óta változatlan összeállítású Quarteto AfroCubano zenekarával érkezett Budapestre, így a kvartett tagjai is régi ismerősnek számítottak a hazai közönségnek. Barcelonából vele tartott a szintén több, mint egy évtizede óta a katalán fővárosban élő, Mozambikban született basszusgitáros, Childo Tomas. A többiek, a szaxofonos-fuvolás Leandro Saint-Hill Hamburgból, valamint a London és Athén között ingázó dobos, Ernesto Simpson pedig a két város valamelyikéből. Mindketten Sosa szülővárosában, Kuba harmadik legnagyobb városában, Camagüeyben születtek, és Sosa nélkül is jártak fővárosunkban.

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

Leandro 2015 novemberében, Ernesto 2016 áprilisában a Révész Richárd Latin Trio vendégeként lépett fel a Budapest Jazz Clubban, sőt, Ernesto Simpson a koncertet követő napon még egy dobkurzust is adott délelőtt a Hollán Ernő utcában. Csütörtökön meg is érkeztek mindannyian, így a fesztivál létrehozója és főszervezője, Kleb Attila nyugodtan hátradőlhetett karosszékében, úgy gondolva, sínen van a dolog.

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

Simpson, ahogy legutóbbi fellépéseire is, Athénban született angol/görög származású feleségével, és egyben menedzserével, Kate Belliával érkezett Budapestre. A BJC koncert után készült képen Simpson mellett látható Kate azonban ahogy szálláshelyükre érkeztek, bekapcsolta a tévét. A szomszédban zajló háborúról szóló hírek annyira aggasztották, hogy a következő járattal Simpsonnal együtt még aznap hazautaztak. Szombat estig szerencsére sikerült dobost találni, ráadásul olyat, aki egy próba után gond nélkül beilleszkedett az évek alatt összeszokott formációba. Az Ernesttico néven latin körökben ismerté vált Ernesto Rodriguez Olaszországból érkezett, és mint kiderült március 5-én, a koncert napján ünnepelte születésnapját. Mi lenne jobb ajándék, mint zenét adni, és ráadásul ilyen zenészekkel! – írta ki boldogan FB oldalára, és az 1971-ben, Havannában született dobost a hazai közönség is nagy tapssal köszöntötte.

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

Ernesttico tízéves korában, a havannai Amadeo Roldan Konzervatóriumban kezdte zenei tanulmányait, és már diákként játszott a híres Tropicana zenekarában. Amellett, hogy igen hamar turnézni kezdett Kuba és Dél-Amerika szerte, a tanulást sem hanyagolta el, tizenkilenc évesen ütőhangszer szakon a tanári diplomát is megszerezte. Meghívták Olaszországba is, néhány év után eldöntötte, hogy ebben az országban telepszik le, és 1998-ban megkapta az olasz állampolgárságot. Azóta játszott többek között Gonzalo Rubalcaba, Pat Metheny, Eros Ramazzotti, Gloria Estefan, Eric Marienthal, Alex Acuña, Matthew Garrison formációiban is, és ez a rangos névsor szombaton Omar Sosa nevével bővült.

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

A Quarteto AfroCubano törzstagjai közül Leandro Saint-Hill Montejo 1968-ban született Camagüeyben. Karmester édesapja már hét éves korában hegedülni tanította, de a szülői terv nem vált be, Leandro tizenegy évesen áttért a szaxofonra, és bár a helyi zeneiskolákat becsülettel elvégezte, diplomája után konzervatóriumi oktatóként is dolgozott, végül Havannába költözött, ahol a boleró, a salsa és a jazz vonzáskörébe került. Az 1990-es évek közepe óta Hamburgban él, és mára Európában a latin-jazz szcéna egyik legkeresettebb fúvósa lett. Kvartettjének debütáló albuma, a Cadencias, kedvező fogadtatásban részesült.

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

A mozambiki basszusgitáros, Childo Tomas 1963-ban született Maputóban. 16 évesen tradicionális, pop és jazz együttesekben kezdett zenélni, majd Skandináviában, Angolában és Zimbabwében turnézott. Zenéket írt színdarabokhoz és filmekhez, 1994-ben Spanyolországba költözött, ahol Barcelonában telepedett le. Évente mintegy 100 koncertet adva, bejárta az egész világot. 2004-ben csatlakozott Omar Sosa zenekarához is, úgyhogy ez a szám aligha csökkent.

A koncert is az ő, kalimbával kísért törzsi nyelven énekelt rítusával indult az elsötétített színpadon. Tomas előbukkant a háttérből, dobbantásokkal közeledett a nézőtér felé, a sötét háttérben megszólalt Saint-Hill szopránszaxofonja. Ahogy Tomas a színpadon előre haladt, éneke erősödött, és a fények is ebben a ritmusban erősödtek. Kezében mécsessel megjelent Sosa is, gondosan letette a tüzet őrző mécsest, ő is dobbantott, egy nadrágszíjjal suhintott is egyet-kettőt, amíg odaért a zongorához. Közben Enesttico beült a dobokhoz, Tomas énekét befejezve a kalimbát basszusgitárra cserélte, és Saint-Hill is előjött a háttérből, de már altszaxofonját fújta. Sosa még szó szerint „belecsapott” a húrok közé, majd leülve a billentyűket hihetetlen finomsággal leütve egy lágyan hömpölygő zenefolyamot indított el. A fények teljesen felerősödtek, és csaknem két óráig tartó csodát élhettünk át.

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

A ringató afrikai ritmusok közé Sosa mesterien egyre több keményebb, karibi ritmust csempészett be, amelyeket újra szelídebbek követtek. Sosa elképesztően széles zenei skálán mozog, duó felállástól a WDR Big Bandig játszik különböző létszámú formációkban. Az első GetCloser fesztiválon 2016-ban Trilok Gurtu indiai ütőhangszeres, Paolo Fresu olasz trombitás társaságában hallhattuk. A szombati koncerten főleg a 2015-ben itt is bemutatott, Ernesticco kivételével ezzel a zenekarral felvett „Ilé” című lemezének anyagából merített. Elképesztően bonyolult ritmusok, nagy dinamikai esések váltották egymást, olykor lávakitörés jellegű intenzitással. Az 1965-ben született Sosa tanulmányait még ritmushangszereken és marimbán kezdte, majd kamaszként hangszert váltott zongorára. Játékára a legnagyobb hatással a nagy kubai zongoristák mellett Thelonious Monk volt, de persze példaképéi közé tartozott Oscar Peterson, Herbie Hancock, Chick Corea és Keith Jarrett is.

Többféle zenei hatás is érte; természetesen a tradicionális afro-kubai muzsika, az európai klasszikus zene, valamint maga a jazz, az általa említett, és nem említett muzsikusok zenéje. Mindezekből, és az afrikai gyökerű, kubai Santeria vallási kultusz rituáléiból építette fel, alakította ki saját, egyedi hangját, amely mindig képes újat hozni, és amelyet ezen a szombat esti koncerten is élvezhettünk.

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

Leandro Saint-Hill gyönyörű hangon csodálatos szólókat játszott, viszont mikor előkerült a fuvola, akkor az ámulat percei következtek, és énekével is elkápráztatott, Childo Tomas elképesztő tűzzel játszott, Ernesticco előtt pedig le a kalappal, úgy dobolt, mintha ennek a szuper zenekarnak évek óta oszlopos tagja lett volna. Sosa a meghajlás után a ráadást követelő tapsok közepette tánclépésekkel a közönséget is mozgásba hozta, az ezt követő örömzene fokozta fiesta hangulatot csak a második, zongora-dob duóban előadott, intimebb zenét hozó ráadás csillapította.

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

Omar Sosa Quarteto AfroCubano

Ezt a fantasztikus koncertet nem lehet überelni, gondoltam magamban. Aztán vasárnap rájöttem, ha ezt felülmúlót nem is, de ehhez hasonló katartikus élményt még hozott a fesztivál. Ez viszont a következő beszámolóm témája lesz.

GetCloser /  MoMKult, 2022. március 6.

Fotó: Somogyvári Péter

 

 

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005