fbpx

8 koncert / 7 helyszín – Nemzetközi Jazznap Budapesten

2022. máj. 27.

A Nemzetközi Jazznapon, azaz április 30-án annyi jó koncertre került sor, hogy alig tudott az ember választani közülük. Pont ezért nem is választottam, hanem megpróbáltam annyiféle zenét meghallgatni, amennyi belefért hét órába. Nyolc koncertre sikerült eljutnom, ami kicsit elmarad a négy évvel ezelőtti 10 koncerttől, amit Sztraka Ferenc kollégámmal futottam a Múzeumok Éjszakáján. Rövid összefoglaló jön, hogy ne merüljön feledésbe az ünnepnap.

Magyarország 2014-ben csatlakozott az International Jazz Dayhez Pallai Péter és Zipernovszky Kornél jóvoltából. Az utóbbi két évben csak online valósulhatott meg a Nemzetközi Jazznap a koronavírus miatt, de idén végre újra élőben hallhatott rengeteg jó koncertet a közönség. Sajnos a két év alatt annyi változás történt, hogy alig akadt ingyenes koncert az országban, amit annak idején a két szervező kitalált, hogy nagyobb közönséghez jusson el ezen az ünnepi napon a jazz-zene.

Ahogy régen, idén is már április 30-a előtt elindultak a rendezvények. Először az Érdi Jazz Klubban a hónap utolsó szerda estéjén ünnepelték a jazznapot. Ráadásul fő szempont volt, hogy női jazz-zenész lépjen fel, akik amúgy hátrányból indulnak. Strausz Eszter triója adott feledhetetlen koncertet.

Másnap hivatalos megnyitón kerekasztal-beszélgetésen sok érdekes dologról hallhattunk a streaming közvetítésen. Zipernovszky Kornél meghívottjai Pocsai Kriszta jazzénekesnő, Pallai Péter szervező és Szabó Dániel jazz-zongorista voltak. A beszélgetésük témái: a magyar jazz versenyképesége, manager nélkül van-e lehetőség a nemzetközi színtérre kikerülni, kell-e tanítani az önmenedzselést, változott-e bármi a karantén után, a tanítás iránymutatásai, klasszikus és jazz kapcsolata, zenész és közönség kapcsolata, elneveznek-e utcát valaha jazz-zenészről?

Csütörtökön este az Opus Jazz Club hivatalos jazznapi programján a muri no muri trió zenélt.

Pénteken egy esemény volt, az pedig Nagykanizsán, ahol a helyi big band és Tóth Viktor köszöntötték a nevezetes napon az egybegyűlteket. Erről Halász Gyula írt: https://magyarjazz.hu/koncertbeszamolok/1579-nagykanizsan-is-unnepeltek-a-nemzetkozi-jazznapon

 

  

Szombaton, azaz a hivatalos jazznapon már majdnem minden klubban, jazzhelyszínen ünnepeltek. A Müpa és Cegléd kezdte a sort már délután 5 órakor. Cegléden a Cam Bori Jammel ünnepelték - Banai Szilárd szervezésében - a Jazznapot. A Müpában pedig egymás után 3 zenekar kapott fellépési lehetőséget, ahol ingyenes koncertekre várták nemcsak a direkt erre az alkalomra, hanem a más eseményre érkezőket is. Az első két fellépő ráadásul a tavalyi Jazz Showcase két győztesse volt, azaz Bakos Bettika és Varga Dániel. Bettika Quintet a győztes felállásban érkezett, és saját maguk által népi jazznek hívott zenét adtak elő.

 Cegléd: Szedlár Dávid; András Tamás; Bori Viktor; Dr. Lénárd Béla; Balogh Márta; Bori Sára; Détári Mátyás; Banai Szilárd

 

Varga Dávid is maradt a Sinatra vonalnál, amivel nyert egy éve a Jazz Showcase-en, ám a szaxofonosa cserélődött, és milyen jó hangzást adott a szoprán szaxi helyett a tenor. Soso Lakatos Sándor igazi dögös jazzt hozott a zenekarba.

 

Utánuk Baló István zenekara zárta a Müpa-beli jazznapot. Erre viszont már nem volt időm, hogy meghallgassam, mert Óbudára, a Kunigunda utcába rohantam a Bartók rádió új koncerttermébe.

Dudás Lajos Németországban élő klarinétos érkezett hazánkba erre a napra, hogy Philipp van Endert gitárossal adják elő duókoncertjüket. Milyen jó lett volna, ha előtte nem koncertfilmet adnak a moziteremben, és több idő marad az élő koncertet hallgatni, ami csodás volt.

 

 Innét vissza kellett jutnom a belvárosba, egész pontosan a BJC-be, ahol Oláh Krisztián Quartetje adott telt ház előtt zseniális koncertet, meghívott vendégeik is voltak, mint Schrek Ferenc harsonán, Szabó Dániel Ferenc dobon, valamint Ryan Quigley trombitással és Julian Siegel szaxofonossal bővült a fúvós szekció négy főre. Krisztián hangszerelései világszínvonalúak, itt is szívesen maradtam volna, persze ha egy csepp hely lett volna a teremben.

 

Ezután a Mixátba próbáltam eljutni, ami egy új jazzklub a Mikszáth téren, de nem volt szerencsém a parkolókkal. Legközelebb az Opus melletti fizetős parkolót találtam, és megjegyzem, hogy a Palotanegyednek hívott részen egy E-töltőállomás sincs, a bicikli közlekedés mellett, ezt is érdemes lenne fejleszteni. Itt kellett másodszor változtatni az előre eltervezett programon, mert a Mátyás utcában az Opus Jazz Club lett volna a logikus célpont, ám épp szünet kezdődött, mikor odaértem, így a pár méterre lévő iF-be vettem az irányt.

 

Ebben a családias kis klubban egy fiatal énekesnő, Czakó Virág adott koncertet. Standardeket énekelt, a zenekart pedig Dely Robi, Czakó Péter, Cseh Balázs alkották. Innét futás át a Mixátba - számításaim szerint ott már a vége felé járt a koncert - ami csak a térképen volt közel.

 

Borlai Gergő dobos lépett fel Hadrien Feraud basszusgitárossal, akik két nappal korábban Csapó Krisztián lemezbemutatóján játszottak együtt. A quartetben még Daniel Gassin és Anatole Muster játszott. Kicsit jam jellegű volt a koncert, pedig nem először adott koncertet ez a formáció, de a hangulatot parádéssá változtatták.

 

Ezután ismét futás vissza az Opusba, ahol ugyancsak a befejezésnél tartott az est, a ráadás számra értem be. Szakcsi Lakatos Béla biztos telt házat hozott, ráadásul Tony Lakatos is megérkezett erre az alkalomra, velük fiatalok tartották a ritmust, a bőgős Jónás Géza és a dobos Pecek Lakatos András. Erről Iván Csaba írt bővebben: https://magyarjazz.hu/koncertbeszamolok/1574-jazznap-a-rakok-jegyeben-a-szakcsi-lakatos-bela-trio-es-tony-lakatos-bravurkoncertje-az-opus-jazz-clubban

 

A Jazznap lezárásaként a Jedermannba robogtam át, ahol Borbély Mihály zenekara játszott, pontosan a Bb-Eb-nek keresztelt kvartett (Bé-Esz, azaz Borbély-Szabó kezdőbetűi). Ezúttal Szabó Dániel ült a zongoránál, Tálas Áront váltva az épp hazánkban tartózkodó jazz-zongorista, és szerzeményeit is eljátszották a koncerten. Sajnos a Lumenbe nem értem át a kibővített Grencsó Quartet koncertjére. Így is izgalmas és sokféle stílusát hallhattam a jazznek, ráadásul nem dobozból, hanem élőben!

 

 

Vasárnapra maradt egy nemzetközi produkció a Magyar Zene Házában, akik időközben ugyancsak csatlakoztak a Nemzetközi Jazznaphoz. Makoto Ozone és Szaniszló Richárd koncertjéről Márton Attila írt: https://magyarjazz.hu/koncertbeszamolok/1586-a-duo-muveszete-a-magyar-zene-hazaban-makoto-ozone-es-szaniszlo-richard-talalkozasa

 

 

Remélem, hogy jövőre újra a régi rendben, ismét sok ingyenes koncerttel fogja várni minden jazzklub az érdeklődőket. Valamint, hogy a jazznap hivatalos honlapja a teljes listát fogja közölni a hazai eseményekről, ahogy régen tette.

Hallgassunk minél több élő zenét, mert már tudjuk, milyen az, ha ez nem lehetséges! Márpedig az energiák átadása a zenészektől, nem pedig gépektől várható.

 

 

 

Érdi Jazz Klub, BJC, Bartók rádió, Müpa, Mixát, iF Café, Opus Jazz Club, Jedermann, Magyar Zene Háza, 2022. április 27. - május 1.

Fotó: Irk Réka, Opus, MTI/Balogh Zoltán, Kisfaludi István/Cegléd, Csibi Szilvia/Müpa

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005