fbpx

Hírek

Közismert tény, hogy az első magyar nyelvű jazzkönyvet Molnár Antal zenetörténész írta, és a Dante Könyvkiadó jelentette meg 1928-ban, Jazzband címmel. Kevesebben tudják, hogy ugyanebben az évben tette közzé a Debreceni Szemle szeptemberi számában Füredy F. Gusztáv A jazz problémáiból című írását, melyről Simon Géza Gábor egy helyen azt mondja: „az egyik legkorábbi terjedelmes magyar írásmű a műfajról”.

Kedden késő este érkezett a hír, 79 éves korában meghalt Dr. Lonnie Smith, a Hammond B3 orgona királya. Halálát a Twitteren megerősítette élete utolsó lemezeinek kiadója, a Blue Note Records. A halál oka a tüdőfibrózis, a tüdőbetegségek egy ritkább, de ma még gyógyíthatatlan formája volt.

Berkes Balázs kérésünkre írt egy rövid nekrológot a híres jazzbőgősről, George Mrazról, akivel személyesen is találkozott (a szerk.)

Pár nappal ezelőtt írta ki legújabb pályázatát a Petőfi Kulturális Ügynökség, amire jazz-zenészek is pályázhatnak, de figyelem, a határidő nagyon rövid, október 1-jén zárul!

A bostoni születésű (1925. október 3.) zongorista, George Wein megszállottja volt a műfajnak. Már kamaszkorában feljárkált New Yorkba, hogy hallhassa a műfaj nagyjait, esetleg játszhasson is velük, noha saját elmondása szerint „...hagytak hogy egy számot játsszak és utána legrugdostak a pódiumról.”

A Fiumei Sírkert szóró parcellájában 2021. szeptember 9-én 15 órakor búcsúztatták Winand Gábort. A család mellett a zenésztársadalom minden generációjából lerótták kegyeletüket az egykori játszótársak, tanárok és tanítványok, valamint a média képviselői és a jazz rajongói közül is jó néhányan.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a tragikusan fiatalon, június 15-én elhunyt jazz-énekes, Winand Gábor temetése ezen a héten lesz.

Meglepő fordulatokat hozott a vasárnapi közgyűlés a BJC-ben. A tíz órától fél 4-ig tartó fórumon 13 napirendi pontot tárgyaltak át a résztvevők. A jelenlévők pedig zenészek, jazzkedvelők, szervezők, újságírók voltak. Úgy tudom, ilyen nagy számban még soha nem vettek részt közgyűlésen a tagok. Sok fiatalt és élvonalbeli muzsikust lehetett látni a hátsó sorokban is.

A Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégium nyolcadik alkalommal hirdet nyílt pályázatot a Hangfoglaló Program keretén belül induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósítására.

Somogyvári Péter 65

2021. szeptember 03.

Somogyvári Péter nem jazz-zenész, hanem a zenészeket írásaival segítő, támogató jazzkedvelő újságíró. A MagyarJazzhez több mint egy éve, pont a koronavírus megjelenésekor csatlakozott. Szerencsére azóta már elindult újra a zenei élet és számtalan érdekesebbnél érdekesebb beszámolót írt.

A Magyar Jazz Szövetség tagjainak szól a felhívás, mely a közgyűlésen való részvételre és szavazásra hívja tagjait.

80 éves korában meghalt Charlie Robert Watts, aki 1963 óta a The Rolling Stones dobosa, de a jazzhez fűződő viszonya is jelentős volt. A rock zene hozta meg neki a hírnevet, de a jazz volt a szenvedélye.

Szavazz a BJC-re

2021. augusztus 22.

Ma még lehet szavazni ma az International Visegrad Fund kiírására a Facebokon.

Vukán György a magyar művészet olyan kiemelkedő alakja, akinek sokoldalú munkássága szinte páratlan a hazai zenei életben. Aki kicsit is tájékozott az általa hagyott zenei örökségben tudhatja, hogy munkássága egyáltalán nem csak a jazz műfajban volt kiemelkedő, mégis talán ennek révén ismerik a legtöbben…

A Magyar Jazz Szövetség Pege Aladár emlékére jazz nagybőgőversenyt hirdet fiatal jazz nagybőgősök részére, Egri János ötlete alapján.

Ki tudná megmondani, hogy hány embernek ismerős ez a név, a világ nyolcmilliárd lakosából? Egy azonban biztos: a műfaj több mint százéves történetében aligha volt nála ismertebb jazzikon, már csak azért is, mert Satchmo egyben a legnagyobb „entertainer” is volt. Olyanok is ismerték, akik csak a Hello Dolly vagy a What A Wonderful World révén találkoztak művészetével.

Csak nemrég értesültünk arról, hogy a hazai jazzfotózás egyik nagy formátumú képviselője május közepén elhunyt. Hosszú, tartalmas életet élt és életének 94-ik évében adta vissza lelkét Teremtőjének.  Ő már akkor készített jazztörténeti fontosságú remek képeket professzionális színvonalon, amikor még nagyon is „macerás” volt az, ami ma már szinte mindenki számára nyitott…

Ünnepre készültem, ha nem is a kerek évfordulóknál szokásos nagyszabású, életművet összegző méltatásra. Winand Gábor 1964. június 28-án született, ez alkalomból köszöntése közben nyilván többen is feltették volna az elmaradhatatlan születésnapi kérdéseket további terveiről, jövőbeli koncertjeiről, megvalósítandó lemezeiről. A születési dátum után azonban kötőjel került, és még egy dátum, 2021. június 15. A köszöntőből emlékezés lett, Gábor 57 éves korában elhunyt. Váratlan halála mindenkit megdöbbentett, értetlenül olvastuk a híradásokban használt „hosszan tartó betegség után” szakzsargont, mert nem tudtunk ilyenről. Természetes, hogy a találgatások is beindultak, éppen ezért leírom, amit megtudtam. Szívproblémái voltak, és egy előre tervezett időpontra ment műtétre a kórházba, ahol a műtét közben állt le a szíve.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005