fbpx

Németh Ferenc vasárnap ismét Budapesten

2022. június 12.

Június 12-én, azaz ma este 7 órakor a Magyar Zene Házában lép fel Isfar Sarabski kvartettjében hazánk fia, Németh Ferenc, akit 2021-ben az év jazzdobosának választottak a MagyarJazz szakmai portálon.

Németh Ferenc utoljára 2020 márciusában, pont a lezárás hetén lépett fel Budapesten, előbb a Müpában László Attila lemezbemutatóján, majd a nem teljes zenekarával, Bacsó Kristóf helyettesítésével, a Bartók rádió Márványtermében (ami azóta már megszűnt).

Az azeri jazzélet kiemelkedő zenésze, Isfar Sarabski, aki 2009-ben Montreux-ben szóló zongoraverseny kategóriában nyert, vasárnap este Magyarországon is bemutatkozik az MZH-ban. A koncertkörút budapesti állomása a zenekar 2021-ben megjelent Planet című album bemutatója lesz.

A zongora-bőgő-dob mellé egy autentikus azeri pengetős hangszer, a tar is csatlakozik.

A koncerten leginkább azeri dallamok fognak megszólalni, többek közt páratlan ritmusok teszik érdekessé az estét, de Németh Ferenctől megtudtam, hogy lesz talán egy jazzstandard is, természetesen egész más felfogásban, azeri dallamokkal megbolondítva. Klasszikus zenei átdolgozásra is számíthat a közönség:

Ferenc még elmondta, hogy Dhafer Youssef zenekarában évekig játszottak együtt, az ismeretség így nem friss. Májusban kezdődő turnéjukon pedig már a rég megbeszélt metódust váltották valóra, együtt indultak koncertkörútra. „Júliusban a Herbie Hancock zenekarával játszunk egymás után a Sète Jazz Fesztiválon” – emelte ki Németh a körút folytatását illetően.

Sarabski saját stílusát meghatározza a gyerekkorból hozott sokszínűség, klasszikus- és jazz-hatások kereszteződnek sokszor virtuóz játékában, de triója megszólalásában ott van az azeri tradicionális Mugam és általában a közel-keleti zene hatása is. Az utóbbi években az elektronikus zene felé is nyitott, bakui klubzenészekkel dolgozik, és miközben egy ilyen albumon is ügyködik, 2021-ben megjelent saját neve alatt az első nagylemeze. A Planet című kiadványon Mark Guiliana dobos (Avishai Cohen, Brad Mehldau, David Bowie, Lianne La Havas) és Alan Hampton (Sufjan Stevens, Andrew Bird, Chris Thile) bőgős kíséri, egy dalban saját triója zenél és két szerzeményben hallhatjuk ahogyan a közel-keleti pengetős hangszer, a tar játéka egybeforr Sarabski klasszikust és jazzt keresztező zongorajátékával. 

 

Budapesti fellépés közreműködői: Isfar Sarabski - zongora, Maurizio Congiu - nagybőgő, Ferenc Nemeth - dob, Behruz Zeynal - tar

További info: https://magyarzenehaza.com/esemeny/isfar-sarabski-quartet

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005