fbpx
Print this page

SAMARA JOY VÉGRE BUDAPESTEN!

2024. február 28.

Bár minden (jazz)óhajunk így teljesülne. Ugyanis egy éve, hogy honlapunkon Samara Joy „Linger Awhile” c. nagysikerű albumát ajánló írásom egyik mondata így hangzott: „Már két európai turnéja is volt…reméljük, hogy hamarosan magyar színpadon is üdvözölhetjük.” Nos, április 8-án, számos nagy horderejű korábbi jazzkoncert színhelyén, a MoMKult színháztermében a Samara Joy Quartet hozza el a tavaszt a hazai jazzbarátok számára.

Samara Joy

Az ifjú fekete amerikai énekesnő, aki az idén november 11-én mindössze 25 éves(!) lesz, már igazi világsztár. (Számmisztikusok figyelmébe: 1999.11.11.) Kell-e tőle meggyőzőbb bizonyíték arra, hogy az új generáció is megmutatja rátermettségét. Zenei példaképének egyébként Sarah Vaughan-t tartja, akinek éppen az idén ünnepeljük születése centenáriumát. Samara három Grammy-díjjal a háta mögött a mai jazzvokál legkeresettebb dívája. Idén egy Grammy-t kapott a legjobb improvizált jazz-szólóért, 2023-ban pedig két díjat vehetett át, a „Linger Awhile” lett a „Legjobb jazzvokál album”, és Samara a „Legjobb új művész” címet nyerte el.

New York Bronx-i városrészében nőtt fel, ahonnan oly’ sok híresség indult. Felmenői gospel együttesekben szerepeltek, a fekete egyházi zene a legkorábbi időktől megérintette. Sajátos zenei tréningjének tartotta, hogy két éven át heti három alkalommal énekelt a templomi kórusban. De hamarosan a jazz is figyelme központjába került: mesterei között olyan kiemelkedő jazzmuzsikusok voltak, mint a trombitás Jon Faddis vagy a dobos Kenny Washington. Egyetemi évei alatt neves New York-i jazzklubokban szerepelt. 20 évesen megnyerte a Sarah Vaughan-ról elnevezett nemzetközi jazzének-versenyt, három éve pedig a Jazz Times magazin „Az év legjobb új jazzművésze” címét. Csak nevével fémjelzett debütáló albumán a nagy elődök: Billie Holiday és Nat King Cole művészete előtt tisztelgett, majd a „Linger Awhile” c. második lemezén sem viszolygott a Nagy Amerikai Daloskönyv olyan gyöngyszemeit repertoárjára tűzni, mint Erroll Garner „Misty”-je, vagy a „Someone to Watch over Me”, a Gershwin fivérektől.  A vocalese mestere is, azaz klasszikusnak számító hangszeres jazz szólókra írt szöveget, mint pl. Fats Navarro trombitajátéka a „Nostalgia” c. számban, vagy Lester Young tenorja az „I’m Confessin’”-ben. Merészségére jellemző, hogy az elmúlt karácsonyra hat számot tartalmazó nagysikerű albumot jelentett meg „A Joyful Holiday” címmel, az amerikai dalirodalom legszebb darabjaival. (Ez azért (is) meglepő, mert a múltban csak a már hosszú karriert befutott művészek vállalkoztak ilyen lépésre.) A dalok többségén Sullivan Fortner zongoratriója kíséri. A lemez talán legkiemelkedőbb dala az „O Holy Night”, amelyet családtagjaival, mintegy gospel kórust képezve ad elő – Fortner Hammond-orgona kíséretével.  A „The Christmas Song” pedig nem más, mint egy duett édesapjával, Antonio McLendonnal! (Az énekesnő teljes neve is Samara Joy McLendon.)

A lenyűgöző hangi adottságokkal rendelkező fiatal művész – a jazzkritikusok véleménye szerint is – Sarah Vaughan és Ella Fitzgerald, Billie Holiday és Carmen McRae zenei reinkarnációja, szellemi örökségének továbbvivője. Repertoárjának megválasztása és előadó stílusa is a tradíciók tiszteletét mutatja, mégis modern, a mai közönséghez szóló! Samara művészete az ösztönös muzikalitás és a legcizelláltabb mesterségbeli tudás ötvözete. Hozzánk egy remek trió kíséretével érkezik, amelyben Cameron Campbell zongorázik, a ritmustandemben pedig Felix Moseholm játszik a nagybőgőn, a doboknál Evan Sherman ül. A három hetes európai körút első állomása Budapest lesz, majd a bécsi Konzerthaus következik. A turné utolsó fellépésének helyszíne a legendás párizsi koncertterem a l’Olympia, április 30-án.

A várható repertoárról is olvashatunk a különféle hírforrások jóvoltából. Természetesen a világsikert aratott „Linger Awhile” lemezbemutatójaként is aposztrofálható koncertkörúton a címadó dal mellett felcsendülhet a „Guess Who I Saw Today”, a „Sweet Pumpkin” és  Monk „Round Midnight”-ja is, de prognosztizálják Charles Mingus „Reincarnation of a Lovebird” és Horace Silver „Nica’s Dream” c. alkotását, valamint a „Three Little Words” c. sztenderdet.

Felfokozott érdeklődéssel várjuk Samara Joy hazai bemutatkozását, ami egészen biztosan egy igazi „joyful” koncert lesz!

 

MoMKult • április 8. • 20:00

 Fotó: Meredith Truax