fbpx

Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) segély

2020. november 26.

Rendkívüli szociális támogatási keret létrehozásáról döntött az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a koronavírus második hullámában bevezetett korlátozó intézkedések miatt nehéz helyzetbe került előadóművészek megsegítésére. Az EJI Elnöksége 60 millió forint keretösszegű támogatásról határozott. A megítélhető összeg az eltartottak számától, az egy háztartáson belüli egyéb jövedelmektől függően 50 ezertől 140 ezer forintig terjedhet.

A szolidaritási intézkedés életbe lépését Dr. Gyimesi László, az EJI elnöke jelentette be. Hangsúlyozta: „Az EJI feladatának tekinti a hazai előadóművészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítását, így az eddigi és további intézkedéseivel is mindent megtesz azért, hogy a koronavírus-járvány okozta negatív következményeket enyhítse és segítséget nyújtson a bajban. Bízunk abban is, hogy a fellépési lehetőség nélkül maradt előadóművészek állami és más források segítségére is mielőbb számíthatnak.”

A kérelmeket kizárólag elektronikus úton, december 4-ig lehet benyújtani, azokról az egyesület gyorsított eljárással, még karácsony előtt dönt.

A rendkívüli szociális segélyről még több tudható meg a következő linken: https://www.eji.hu/cikk/rendkivuli_szocialis_tamogatas_covid_19_2020_ii_szabalyzata2

 

További információ: Békés Gergely
Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület
+36-30-372-4839
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Fotó: Irk Réka 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005