fbpx

Djabe – Steve Hackett is a koncerten lesz (élőben online)

2021. augusztus 04.

A Dajbe augusztus 5-én tartja lemezbemutató koncertjét, amit tavalyról csúsztattak át a pandémia miatt a 2021-es évre.

A The Magic Stag című lemez tavaly jelent meg, akkor a zenekar vezetője Égerházi Attila mesélt róla

A Csodaszarvas lemezt, melyen Steve Hackett is szerepel vendégként, a Djabe ezen a héten mutatja be. Sajnos az utazási korlátozások miatt a helyszínen a világhírű gitáros nem tud fellépni, ám csatlakozik hozzájuk online.  Steve Hackett felesége is részt vett a lemez létrejöttében: „Barabás Tamás basszusgitárosunk írt is egy dalt, amit elküldtünk Steve Hackettnek és feleségének Jo-nak, hogy írjanak rá szöveget. Legnagyobb meglepetésünkre a magyar Csodaszarvas legenda alapján írták meg a szöveget. Azt is elmondták, hogy édesapám nagyméretű pannóját nézegették közben, aminek a címe Magyar mondák és legendák, melyben a Csodaszarvas az egyik központi elem. Úgy éreztük, hogy a szöveg erősebb lett, mint a zene, ezért Tamás új zenét komponált hozzá, magyaros és keleti folk motívumokat is bele szőtt a dalba.„ – mondta Attila az interjúban.

Megkérdeztem Attilát, milyen módon lesz jelen Steve Hackett. A válasz igen bonyolult, de szerencsére a technika már képes erre is:

  • Steve élőben fog beszélni, játszani szólóban és velünk együtt is.
    Tőle jön a szinkron jel és a sajátja, arra játszunk mi. Így ő értelemszerűen nem fog hallani vissza minket, előre felvettük neki, amit mi a helyszínen fogunk játszani. Tehát ő játszik felvételre, és tőle érkezik a szinkron és a gitárja. Minket és őt is élőben fog hallgatni a közönség. Ezt keverjük össze. – válaszolta Égerházi Attila.

 

A lemezen közreműködő zenész közül Muck Ferencet és Szabó Lászlót vendégként a Budapest Jazz Clubban hallhatja a közönség ugyancsak élőben.

 

Fotó: Djabe

 

További információ: https://www.bjc.hu/programok/eloado/djabe-the-magic-stag-lemezbemutato-steve-hackett-online-kozremukodesevel/

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005