fbpx

Emlékek felidézése Mary Stallings lemezének kapcsán

2021. december 10.

Nagy érdeklődéssel olvastam munkatársunk, Iván Csaba lemezajánlóját Mary Stallings 2019-ben megjelent albumáról.

Tettem annál is inkább, mert ezt a nem túlzottan „futtatott” énekesnőt, nem kevesebb, mint fél évszázada sikerült megismernem. Az új lemez kiadásakor pontosan 80 éves énekesnő (1939-ben született) ugyanis 1970 tavaszán a Count Basie nagyzenekar európai turnéján hozzánk is eljutott, és április 16-án frenetikus sikerű koncertet adtak az Erkel színházban. (A hazai sajtóban megjelent mellékelt kép a koncerten készült.) A dolog érdekessége még az, hogy Norman Granz impresszárió Pablo nevű lemezkiadója, a „CD-korszakban” kiadott a koncert anyagából 14 számot, amelyből kettőn Mary Stallings énekel. (Four or Five Times és The Party’s Over) Mint azt Csaba írásából is megtudhattuk a 70-es évek elejétől visszavonult és csak több évtized elteltével folytatta karrierjét.

Másik élményem vele kapcsolatban az, hogy Londonban a 90-es évek közepén egy Charing Cross Road-i hatalmas jazz lemezboltban meghallottam egy remek énekesnő felvételét. Persze Mary Stallings volt, mégpedig az 1994-ben kiadott „I Waited for You” c. CD-je szólt, amelyen a Gene Harris Quartet kísérte.

Egy másik „kapcsolódási pont” pedig, hogy a mostani „Songs Were Made to Sing” c. lemezen a remek hangú és hihetetlenül jól kinéző énekesnőt kísérő „stáb” egyik hangszerese Eddie Henderson. A jónevű trombitás játszott Art Blakey-től Herbie Hancock-ig mindenkivel. 2003 nyarán fellépett a Zsámbék Jazz Openen, ahol jól összebarátkoztunk, mert én azzal leptem meg, hogy tudtam a zene melletti más irányú érdeklődéséről is, ami egyrészt a zoológia, másrészt az orvostudomány volt, és ezen a téren is diplomákat gyűjtött be. (Tzumo, Bacsó Kristóf, Egri János és Németh Ferenc kísérték.)  

A másik kísérő Vincent Herring szaxofonos pedig 2015. április 2-án lépett fel a Budapest Jazz Clubban mégpedig a szlovák trombitás, Lukas Oravec Quartetjével, amiben Oláh Kálmán zongorázott.

Végül pedig még feltétlenül arról is kell szólni, hogy a közelmúltban nálunk járt és a BJC-ben hatalmas sikerrel szerepelt Emmet Cohen zongorista hervadhatatlan érdeme, hogy nemcsak házi koncerteken (és lemezstúdiókban) szervezi meg a veterán jazzmuzsikusok fellépési lehetőségét, de még live stream adásokban is. Csak néhány név azok sorában, akik pl. lemezen is feltűnnek Cohen „Masters Legacy Series” elnevezésű CD-sorozatában: Benny Golson, George Coleman tenorszaxofonosok, vagy Albert „Tootie” Heath dobos. Most pedig Mary Stallings-ot is „felfedezte”. Hát így függ össze minden mindennel a jazz világában is…    

 

 

Fotó: Márton Attila

 

 

 

  

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
9
Dátum : 2022. ápr. 9.
30
Dátum : 2022. ápr. 30.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005