fbpx

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

A Charles Mingus Orchestra fellépése számtalan jazztörténeti esemény színhelyén, az amszterdami Concertgebouw színpadán

2021. január 16.

A jazz aranykorának minősíthető, a világháború utáni évtizedekben számos jazzkoncertet rendeztek a legendás épületben Ella Fitzgeraldtól Duke Ellingtonig, Oscar Petersontól Miles Davisig. Ezek közül sokat hanglemezen is megjelentettek. Nos, ebben a patinás teremben voltam résztvevője annak az óriási sikerű koncertnek, amelyet a világhírű bőgős, Charles Mingus nagyzenekara adott 1996. október 14-én. Mingus ugyan sok évvel korábban elhunyt, de a különleges zenei világát képviselő együttes tovább folytatta missziónak mondható tevékenységét, Mingus páratlan zenei örökségének gondozását.

Jó szerencsémnek köszönhettem, hogy ezt a koncertet láthattam. Hivatalos kiküldetés révén tartózkodtam a holland nagyvárosban, amelyről tudni kell, hogy hagyományosan élénk jazzélet színhelye volt a világháború után vagy hat évtizeden át. Maga a legendás Concertgebouw is hihetetlenül fontos előadóterme volt (és az a mai napig is) a világ zenei életének műfajoktól függetlenül. Az 1880-as években épült klasszicista épület igazi zenei szentély. A hatalmas terem közel kétezer fő befogadására alkalmas. Körös-körül óriási aranyozott betűkkel felírva olvashatóak a zeneművészet legnagyobbjainak nevei Beethoventől Mozartig. A magyar látogató szívét melengető felfedezés Liszt és Bartók nevének hibátlan felirata. A rangos hely kötelezte a „nagyérdeműt”a megfelelő megjelenésre, akkoriban legalábbis még csupa jólöltözött ember töltötte meg a termet, ma már biztosan baseball sapka járja arrafelé is…

A koncert egy négy estéből álló sorozat része volt, amit a nagy holland sörmárka, a Heineken szponzorált.  Jómagam csak véletlenül értesültem egy utcai plakátról, de szerencsére kaptam egy – a színpadtól meglehetősen távoli – olcsóbb jegyet. Szívesen áldoztam volna többet is, de a Jó jegyek nem az utolsó pillanatban találnak gazdára. Ki tudja milyen meggondolásból az „előétel” egy gyenge holland nagyzenekar, a semmitmondó elnevezésű Dutch Jazz Orchestra produkciója volt, valahol Woody Herman és Duke Ellington között félúton, persze messze gyengébben. Az „időhúzás” bosszantó volt, és ahogyan észleltem nemcsak számomra, hiszen mindenki a Mingus big band fellépésére volt kíváncsi. A szünetben némi Heineken sörrel vigasztalva magamat visszatértem a terembe és kit láttam meg: Sue Mingust, az elhunyt jazzikon feleségét. Azonnal bemutatkoztam és elmondtam neki, hogy sok éve, 1980-ban jelen voltam az indiai Bombay-ben (ma Mumbai) rendezett Jazz Yatra fesztiválon, ahol a Mingus zenekar frenetikus koncertet adott nagyrészt még a „régi gárdával”. Akkor is Mrs. Mingus volt az, aki a zenekar továbbélését menedzselte egy évvel férje halála után. Pege Aladár ottani fellépése motiválta azt az elhatározását, hogy férje egyik hangszerét Alinak adja.  Sue asszony azonnal meginvitált a színpad előtti első sorba, és így mellette ülve élvezhettem a frenetikus koncertet.

Persze másfél évtized elteltével már senki sem játszott a korábbi stábból, de természetesen most is igazi nagy nevek vitték tovább Mingus zenei örökségét. Csak néhány név a legismertebbek közül: Randy Brecker (trombita), Robin Eubanks (harsona), Ronnie Cuber  (baritonszaxofon), Gary Bartz (altszaxofon), John Hicks (zongora) és az azóta úgymond hazánkfiává vált  Chris Potter (tenorszaxofon).  (Természetesen akkor fogalma sem lehetett a közönségnek /velem együtt/ arról, hogy mekkora személyiség is fúj a szaxofonkórusban /a zenekar fotóján csíkos ingben/, hiszen Potter mindössze 25 éves volt. Ha jól emlékszem, nem is kapott szólózási lehetőséget.)  Érdekes, hogy a bőgős nem tartozott a hangszer nagyágyúinak sorába, a neve Andy McKee volt, akiről nem túl sokat lehet tudni. Mindenesetre néhány éven át a big band bőgőse és zenei igazgatója volt, és közreműködése alatt 4-5 CD is megjelent a nagyzenekarral. Persze a hangszerelések is mások voltak, mint amelyek Mingus kisebb létszámú együtteseit jellemezték, mind a játékmódot, mind pedig a szólókat illetően, Mingust pedig aligha lehetett érdemben pótolni. Azért az új „stábbal” is tökéletes jazz-nagyzenekari élményben és méltó Mingus emlékkoncertben volt részünk, fergeteges játékkal. Még ma is emlékszem Ronnie Cuber szédületes szólóira, Randy Brecker tűhangjaira és John Hicks briliáns zongorajátékára. Nem nehéz felidézni, mivel egy éppen akkoriban készült CD áll rendelkezésre Gunslinging Birds címmel, amelyet mindössze néhány hónappal az amszterdami koncert előtt rögzítettek. (Nem véletlenül voltak abban az évben a big band kategória nyertesei és terjesztették fel Grammy-díjra ezt az albumukat.) Emellett gyűjteményemben van egy dupla CD is Live in Time címmel, amelyre viszont éppen 1996-ban New Yorkban felvett koncertekből válogattak nem kevesebb, mint 15 számot a Mingus big band előadásában. Feljegyzéseim szerint hat – egyenként 15-20 perces – zenei blokk hangzott el a Mingus-i koncepció szerint oly módon, hogy a megkomponált zenei anyag kontrasztjaként egyéni és csoportos improvizációk hangoztak el, gyakran különböző tempóban és hangnemben.

A repertoár természetesen a leghíresebb Mingus szerzeményekből tevődött össze, mint feljegyzéseimből is kiderül: a Mester legkorábbi Atlantic lemezeiről ismert (de azokon kisegyüttesekkel eljátszott) darabjainak nagyzenekari változatai, mint a „Wednesday Night Prayer Meeting”, a „Hog Callin’ Blues” vagy a „Fables of Faubus”, de olyan későbbi opuszok is sorra kerültek, mint a „Number 29”, a „Moanin’ Mambo”, a „This Subdues My Passion” és a big band említett új CD-jének címadó száma, a „Gunslinging Birds”.

Életem egyik legnagyobb élménye volt, nemcsak a zene és a parádés névsor miatt, de a patinás helyszín okán is. Ugyanis jazz fotóalbum gyűjteményem egyik legkorábbi darabja egy bizonyos Ed van der Elsken nevű holland fotóművész könyve, amelynek minden képe a Concertgebouwban készült, mégpedig a legnagyobb amerikai jazzművészekről. Mi több, egyik-másik képen még a terem is egyértelműen felismerhető. Nos, ezek után érthető, hogy mennyire vágytam megnézni ezt a legendás jazz-színhelyet, ami egy ilyen remek koncert révén teljesedett be.  

Fotó: Ed van der Elsken, concertgebouw.nl