fbpx
Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával szeretnének foglalkozni, beszámolókat, ajánlókat írni, ami nem blogként, hanem jazzről szóló hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot.

Jazztörténeti eseménynek lehettek tanúi a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében a résztvevők, mert Lukács Miklós cimbalomművészt október 13-án a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia akadémikusának választották meg.

Juhász Márton a Berklee College of Music elvégzése után Ausztriába, majd Svájcba költözött. A nemzetközi karrierje folyamatos, amiről itthon keveset tudunk, de többek közt Christian Muthspiel osztrák zeneszerző, Yuri Storione olasz zongorista, a svájci Tim Hüllstrung gitáros-énekes zenekaraiban folyamatosan zenél, de a Basel Jazz Orchestrának, Theiler-Mezgolits-Juhasz Triónak, Yossi Itskovich Octetnek és a Skylark Quartetnek is a tagja. A hazai jazz-zenészek közül a Bacsó Kristóf vezette Triadban dobol rendszeresen, melynek november 8-án lesz koncertje a BJC-ben.

A Dj-vel turbósított 18 tagú big band újra a Trafóban lép fel. Igaz, ezúttal nem lemezbemutató koncertre készülnek (mint tavaly), ám így is lesz különleges meglepetés a közönségnek.

Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

Jákli Zsófi a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem másodéves hallgatója. A tehetséges basszusgitáros a két női hangszeres zenész egyike, aki a Jazz Tanszéken tanul.

„Hagyma”, azaz Kiss Zoltán egy éve halt meg egy balesetben, amiben kerékpárosként és nem autóvezetőként szenvedett sérülést. Lányával készült az egyéves szomorú évfordulón interjú.

A Magyar Jazz Napját tartották múlt vasárnap a Magyar Zene Házában. Hat zenekar kapott lehetőséget a Magyar Jazz Szövetségtől, hogy részt vegyen az ünnepségen. Hogy miért ez a címe a beszámolónak, majd a cikk végén kiderül.

Idén már a kilencedik alkalommal rendezték meg Érden az AVL-Érdi Jazz Fesztivált. A címet pedig nem a szerző, hanem az egyik lelkes jazzrajongó adta a fesztiválnak. A második része következik a beszámolónak, a szombati és a vasárnapi nap összefoglalója.

Előrebocsátom, nekem ez volt a Magyar Jazz Napja. Remek szervezésnek, méltó megemlékezésnek lehettek tanúi és a jazzélet kiválóságait hallgathatták meg a jelenlévők, akik mindannyian a nagy mesterre, az egy éve elhunyt Szakcsi Lakatos Bélára emlékeztek. Köszönet fiainak, hogy fenntartják az emlékét.

Idén már a kilencedik alkalommal rendezték meg Érden az AVL-Érdi Jazz Fesztivált. A címet pedig nem a szerző, hanem az egyik lelkes jazzrajongó adta a fesztiválnak.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
4
Dátum : 2023. május 4.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005