fbpx
Print this page

Jazzfilm // Sylvie szerelme (2020)

2021. január 11.

Mikor kerülhet egy 2020-ban a Sundance Filmfesztiválon bemutatott film ajánlója a MagyarJazz felületére? Ha rendhagyó, mert a filmben a jazznek dramaturgiai szerepe van. A producereket a film megszületésétől érdekelte a jazz. Már az első (csak részben) hangosfilm is a Jazzénekes volt 1927-ben. Hollywood gyorsan ráérzett, hogy filmzeneként is jól működik, és néhány zenész karaktere épp elég érdekes ahhoz, hogy a sztorit is el lehessen adni vele. Megjelentek azok a mozik is, mikor az Amerikában közismert jazztörténések a háttérben zajlanak, de azok befolyásolják a szereplők életét. Ez tipikusan ilyen film.

Az 50-es és 60-as évek aranykor és válság egyszerre a jazz történetében. A társadalmi forrongás, a rasszizmus elől a zenészek gyakran Európába menekülnek, a szórakozóhelyeken pedig elkezdi hódító útját a swing táncokból építkező rock&roll. A zenészek mozgásának egyik iránya tehát Párizs, a másik pedig a rock 'n roll bandák fúvós szekciója, amiből meg tudtak élni. Ezt a korszakot mutatja be a Paris Blues (1961), amiben Paul Newman alakítja az egyik tehetséges, de önpusztító zenészt. Tavernier pedig 1986-ban elkészíti a téma mai napig kultikus filmjét. A Round Midnight-ot bevallottan Lester Young és Bud Powell emlékének szentelte. Ebben ráadásul Dexter Gordon (aki zenélt is velük anno a párizsi Blue Note klubban) elvállalta a főszerepet. Annyira jól alakította saját magát Sztanyiszlavszkij módszerével, hogy megkapta a kritikusok díját is színészként.

Ebbe a korszakba (1957-től 1962-ig) és ebbe a világba (Harlem, Manhattan) repíti vissza a nézőket Eugene Ashe mozija. Olyan, mint a korabeli B-kategóriás film stílus-remake-je. Sylvie apja zenész múltjából annyi maradt, hogy egy lemezboltot működtet. Az alapfelállás tehát nem a fehérek-feketék ellentéte, hanem az afro-amerikaiak közti megkülönböztetés. Mókás. Ebbe a boltba téved be a kirakatba tett feliratot elolvasva egy Detroitból érkezett fiatal szaxofonos, némi mellékesre számítva. Rátalál Sylvie-re, aki jobban ismer nála minden zenészt és lemezt, hiszen hogy tudna különben a vásárlóknak szakértő tanácsot adni. Az új munkatárs csak azt nem tudja egy ideig, hogy a lánynak már a szülők kiválasztották az ideális, tehetős párját. Őt várja épp vissza a koreai háborúból. Melodráma hollywoodi recept szerint. Engedjük el a sztorit.

Egy jazzkedvelő egész másképp nézheti ezt a filmet. Segítsek? A nyitó jelenetben kinek a koncertjére vár és hol Sylvie Parker? Nancy Wilson a húzó név a plakáton, de fellép egy bizonyos Cannonball Aderley is. 1962, NYC, Town Hall. Öt évvel korábban, mikor a boltban társalognak, melyik lemezzel teszteli Sylvie, hogy ifjú „állítólagos” szaxofonos mennyire járatos a jazzben? Sonny Rollins ’57-ben Ray Brown, és Shelly Manne közreműködésével felvett Way Out West című triólemezével. Melyik albumot kapja meg tőle ajándékba, hogy inspirálja a fejlődésre? Thelonious Monk Riverside-nál rögzített Brilliant Corners-szét.

Bár LA-ben vették fel a film jórészét, azért a korabeli New York éjszakai élete, klubjai bőven benne vannak. A Dickey Brewster Quartetet nem kell ismerni senkinek, ez a formáció neve, amiben a fiú, Robert Halloway játszik. Sylvie a Blue Marocco nevű klub koncertjén jön rá arra, hogy milyen tehetség az ő bolti árufeltöltőjük. Attól kezdve a Sonny Rollins album, a Tenor Madness többször kerül szóba köztük, mert a címadó kompozícióban Rollins partnere egy bizonyos John Coltrane. Amikor zenészek lazítanak, csábítgatják a csábulni vágyó nőket, mire perdülnek táncra? Bizony, Charlie Parker dala a „My Little Suede Shoes” szól. Mikor pedig a lány nem akar táncolni, olyan érvet hoz fel, amire nem lehet nemet mondani: „Visszautasítanál egy táncot a jövő Coltrane-jével?”

Genevieve, egy dekoratív menedzser meghívja őket egy privát jam session-re. A hollywoodi dialógusírók ma is értik a dolgukat. Robert Genie-től kapta a B-flat ( B-dúr) becenevet. Mikor pedig a zenészek a hölgy nevéről a dzsinnre asszociálnak, és érdeklődnek, hogy kívánságaik teljesülnek-e, lazán így felel: "Ahhoz jól kell érteni a lámpa dörzsöléséhez." Ott van a partin Fournier is, aki a párizsi Le Sous-Solba szerződtetné őket. Mikor visszatérnek évek múlva Sylvie-nek gyereke van, a zenésztársak Sarah Waughan zenekarában swingelnek. Ráadásul Halloway összeveszik a régi formáció névadó zongoristájával, mert Miles Davis őt hívatja be az öltözőjébe, mikor egy helyen lépnek fel, mert hallotta egy párizsi koncerten.

A filmben a jazz az igazi. A többi csak mozi.

 

 

Filmográfia:

Sylvie's Love, 2020
Bemutató:
2020. január 27. Sundance Filmfesztivál
2020. december 23. Egyesült Államok

Produkció: iAm21
Rendező-forgatókönyvíró: Eugene Ashe
Szereplők: Tessa Thompson, Nnamdi Asomugha
Zene: Fabrice Lecomte