Létezik Berlinben egy fesztiválszervező iroda, amely elsősorban az extrém és világzene területén tevékenykedi, érintve a jazz műfaját is. Szeptemberben az XJAZZ! vonzáskörébe tartozó két együttes is koncertezett az Opus Jazz Club színpadán. Közülük most a korábbi, a szeptember 16-ai eseményről, Milad Khawam szír trombitás fellépéséről írok.

Vasárnap, a fesztivál zárónapján elsőként Oláh Krisztián és Gyémánt Bálint játszott duóban. Júliusban a BJC-ben tartották bemutatkozó koncertjüket, és előtte, ha nem is teljesen komolyan, de úgy gondolták, az egyben a búcsúkoncert is lesz. Szerencsére aztán mindketten úgy döntöttek, folytatniuk kell, erre bíztatták őket a kollégák, és sokan a közönség soraiból is. A duó iránt máris komoly a kereslet, erre a fesztiválra szintén egy fesztiválról érkeztek, a Budafoki Pezsgő Bornapokon léptek fel.

Tiszakécske fesztiválváros, bár sem a lakói, sem a rendező szerv tudatáig ez még nem jutott el. Így esett, hogy az eseményt a művelődési ház alig plakátolta ki a városban! Ezért történhetett, hogy ez a zenei esemény az elmúlt évek nézőszámát eléggé – nagyon! - alulmúlta.

Az idén feléledt a pandémiát követő téli álmából a gyökereiben majdnem 20 évre visszanyúló brit-magyar "zenészkereskedelem" a legendás londoni jazzklub, a 606 és a Harmónia Műhely Alapítvány (HMA) között - a Nemzeti Kulturális Alap, illetve a hozzánk érkező brit zenészek esetében a Petőfi Irodalmi Múzeum támogatásával.

A szeptember 16-tól 18-ig tartott fesztivál második, szombati napján az időjárás talán még pocsékabbra fordult, mint a nyitónapon, így a koncertek továbbra is egy helyszínen, a Rákóczi téri Vásárcsarnok épületében zajlottak. A fellépők óránként váltották egymást, a délután négykor kezdődött programban ezen a napon is találhattunk befutott nagyhírű és pályakezdő, most induló zenekarokat. Szombaton elsőként a tehetséges fiatalokból álló Oláh Kálmán Next Generation Quartet lépett színpadra. A kezdés előtti percekben még a fesztivált hirdető transzparensnél sikerült egy nyitókép erejéig feltartóztatnom a jövő generáció jelenben is már sok szép sikert elért két muzsikusát, ifj. Jónás Rezsőt és Varga Balázst.

Tavaly azzal zártam az Első Józsefvárosi Jazzfesztiválról írt beszámolómat, hogy lesz folytatás, a tervek szerint minden ősszel hagyományteremtő szándékkal szeretnék megidézni a következő években is a jazz segítségével Józsefváros semmihez nem hasonlító, sajátos hangulatát, zenei világát. Az önkormányzat beváltotta ígéretét, így idén ősszel immár mondhatjuk, a hagyományoknak megfelelően, második alkalommal várták a Rákóczi térre a zenét művelőket, és a zenét befogadókat.

A Müpa egyik szezonindító eseménye, az Európai Hidak – Amsterdam fesztivál nyitókoncertje végre elhozta a Metropole Orkestet, az XL-es holland szimfonikus zenekart, melybe kezdettől fogva sikeresen integráltak egy teljes jazz big bandet is. Bár sok popzenei és stúdió felkérést is elvállalnak, ez a koncert ősbemutatókkal teletűzdelt jazzparádé volt.

A komoly élettapasztalattal rendelkező olvasó még emlékezhet a múlt századi szlogenre.
Szerzője nem is gondolhatta, hogy a 21. században ez megvalósul!

Nemzetközi oktett fergeteges koncertje a Müpa Jazztime fesztiváljának első estjén. Remek swing műsor indította az immáron hagyományosnak nevezhető háromnapos rendezvényt, amelyet minden évben augusztus utolsó hétvégéjén tartanak a Müpában, mint Szalóky Bélától megtudhattuk, ezúttal már tizenhatodik alkalommal. 

Különleges élményt kínált az Egri János Trió péntek esti koncertje, a Lánchíd pesti oldalához közel, egész pontosan a Vigadó téri hajóállomás 2. számú pontján horgonyzó Kossuth Múzeumhajón üzemelő Vén Hajó étteremben. A közönség az ezúttal nagybőgőn játszó Egri János és zongorista fia, Egri János Jr., valamint a dobos, Pecek Lakatos András játéka közben a díszkivilágítást kapott főváros szépségeiben is gyönyörködhetett, így a muzikális és kulináris élmények mellett vizuális élményekben is részesülhetett. Az eddigi nemzetiségi estek, és egyéb zenés-táncos rendezvények között most első ízben szerepelt jazz, és mint kiderült, ha elsőre nézőcsúcsot nem is döntött, a Vén Hajó ideális helyszínnek bizonyult mind a muzsikusok, mind a közönség számára.

Kedden Al Di Meola egymás után két koncertet is adott, és mindkétszer megtelt az Újlipótváros és Angyalföld határán épült RaM, annak ellenére, hogy sokáig nem tudhattuk, egyáltalán kikkel és milyen programmal érkezik ide. A világ egyik legjobbjának tartott virtuóza honlapján amerikai koncertekkel zsúfolt naptárjában nyoma sem volt európai turnénak, más forrásokból mindössze annyit lehetett megtudni, júliusban, 20 év után újra Görögországba látogatott, és részt vett a harmincéves múltra tekintő „Sani Festival” égisze alatt rendezett, Jazz on the Hill koncerten.

A nagy fesztiváloknál már több éve kérdés, miért van a nevükben a jazz, ha a fellépők többségének köze sincs a jazzhez. Legtöbbször az a válasz, hogy hajdanán még jazz-zene volt túlnyomóan a programban, ami időközben változott mindenfelé stílusra. Paloznakon is így lehetett, de mára lassan elfogytak a jazzt játszó fellépők, vajon azért, mert a kereslet megváltozott időközben. De ne legyünk borúlátóak, hiszen idén is kaphattunk igazi vérbő jazz-zenét is.

A Paloznaki Jazzpiknik a Pori Jazz kistestvére. Lássunk néhány hasonlóságot: Pori a Botteni-öböl partján fekszik, Paloznak egy sétányira a Balatontól. A Nagyszínpadok lejtős, füves dombok alatt állnak, előtte a közönség Woodstock hagyományait követve heverészhet, sétálhat és táncolhat, az élelmesebbek és kényelmesebbek még a kellemest is összeköthetik a még kellemesebbel, elpoharazgatva az alkalmi vendéglők teraszán és padokra telepedve nézhetik a koncertet.

A latin zene bármelyik ágának komoly tábora van hazánkban, de azon Castagno Claudia is meglepődött, hogy a kitartóan rekkenő hőség ellenére, ráadásul hétvégére meghirdetett koncertjén is megtelik a BJC némi enyhülést adó, légkondicionált nézőtere. Az októberben még csak huszadik születésnapját ünneplő argentin-magyar énekesnő a közönségnek is tartogatott meglepetést, a kellemes, lazulós élményeket sugalló LATIN AMERICAN SONGBOOK végül igazi karneváli hangulatot teremtett. Ebben a zsenialitást munkaeszközként kezelő rutinos öreg rókáknak, a basszusgitáron játszó Egri Jánosnak, az ütős-dobos Szendi Gábornak és az énekesként indult, zongoristaként berobbant ifjú Egri Jánosnak is oroszlánrésze volt.

Régen nem örültem ennyire ifjú hazai muzsikusok játékának, mint ezen a forró júliusi estén. Ugyan a régi sláger szerint „nemcsak a húszéveseké a világ”, de az övéké is, mert belőlük lesznek a jövő harmincévesei és a műfaj jövendő magas színvonalú művelői.