fbpx

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Programajánlók

A lengyel fesztivál 2008-ban került először megrendezésre Żory városában azzal a céllal, hogy betekintést nyújtson a legszínesebb és legautentikusabb, előremutató és friss zenei projektekbe. Idén Budapestre is ellátogat a rendezvény, szeptember 16 és 22. között a Fonó Budai Zeneházban várják az énekeseket előadások és egyéb ínyencségek.

Juhász Márton külföldön élő jazzdobos ebben a hónapban kétszer is Magyarországon fog fellépni. Szeptember 19-én az Opus Jazz Clubban,  Alan Benzie Trioval, majd 21-én BJC-ben a Juhász Márton Quartettel.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban szeptember 6-án, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Szakcsi Trió feat Bacsó Kristóf

A Magyar Jazz Szövetség a Magyar Jazz Napját minden évben a Budapest Borfesztiválon tartja a Várban. Idén is szombaton délután 2 órától este 11-ig lesznek koncertek a borfesztiválon. Sok fiatal jazz-zenekar is lehetőséget kap bemutatkozásra.

„Együtt lenni egyszerűen jó!” - így szól a 22. fesztivál mottója, melyen a zene széles spektruma szólal majd meg komolyzenétől népzenéig és a jazzig. Az Izraelből New Yorkba költözött, és nemrég a BJC-ben Németh Ferenc triójával fellépő kiváló gitáros Gilad Hekselman ezt válaszolta, mikor dallam centrikus gitárjátékáról kérdezték: „A melodikusság sok izraeli zenészre jellemző. Ez olyasvalami, amit én is keresek a zenében. Szerintem ez azért van, mert az izraeli popzene is nagyon melodikus, és mivel mi ezen nőttünk fel, szeretnénk ezt beépíteni a saját zenénkbe is. Vágyunk a dallamosságra, az érzelemre.”

Azzal indult a csütörtökön a BJC-ben előzetes formában bemutatandó lemez története, hogy Oláh Tzumó Árpád a zongorán, otthon a kottái között ráakadt egy Methenyre.

A hatnapos Érdi Jazz Fesztivál szeptember 10-én kezdődik. A jazzfesztivált 5. éve rendezik meg az Érd MJV Önkormányzatának köszönhetően, az Érdi Napok programsorozat részeként. Lesznek fiatal és tehetséges zenészek, jól ismert zenekarok, szombaton ismét egy új jazz-stílust kerül bemutatásra. Pénteken és vasárnap pedig visszatérnek - egész más felállásban - azok a jazz-zenészek, akik az előző négy évben a legnagyobb közönséget vonzották. Ráadásul vasárnap a magyar jazz nagy generációjának zenészei fognak játszani.

30. alkalommal rendezik meg Budafokon a fesztivált, ahol a bor és pezsgő különlegességek mellett zenei koncerteken is részt vehetnek az odalátogatók. A kétnapos fesztivál ingyenes, és nemcsak pop zenekarok, de jazzt játszó formációk is fellépnek különböző helyszíneken.

A Müpa augusztus 20-án már 17 órától több színpadon is várja a jazzt kedvelőket. Többek közt a tizenkettedik Jazz Showcase közönségdíjasa, a Szczuka Panka Quintet is fellép. A Budai Várban, a Mesterségek Ünnepén is több jazz koncert lesz,-  de nem ingyenes, - ahol már augusztus 19-én hallhatjuk újra Chris Pottert. De Debrecenben is lesznek jazz koncertek.

Szerdán kezdődik a Sziget Fesztivál, ahol a Magyar Zene Háza színpadán minden este jazz-zenekarok is bemutatkozhatnak.

Pénteken pedig a Zempléni Fesztivál indul, Magyarország keleti régiójának legnagyobb zenei fesztiválja. Ezen a fesztiválon is esténként kerülnek reflektorfénybe a jazz-zenét megszólaltató együttessek. Vasárnap, a MagyarJazz fiatal szerzői is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra Szerencsen, a Rákóczi-vár udvarában: Pázmándi Gergely Trió.