fbpx
Márton Attila

Márton Attila

Első írásaim a Magyar Ifjúságban és a kanadai Coda c. jazzfolyóiratban jelentek meg. 1977-ben megnyertem a Nemzetközi Jazz Föderáció Jazz Forum c. folyóiratának pályázatát. Állandó munkatársa voltam a MaJazz c. folyóiratnak, jelenleg pedig a Gramofonnak, a Demokratának és a Hegyvidék c. lapnak. Publikáltam még az EMI Hangjegyzet c. periodikájában és az Universal jazzújdonságokat bemutató lapjában is. Jazzadások készítésében közreműködtem a Petőfi-, a Bartók-, a Klub-, a Civil- és a Fiksz-rádióban. A Jazzma.hu internetes honlapon több száz koncerttudósítás és egyéb jazzvonatkozású írás jelent meg tőlem. Hivatásos jazzrajongó címmel jelent meg cikkeim válogatása, és társzerzője voltam Deseő Csaba Kettősfogás c. memoár kötetének. 2017-ben megkaptam a Magyar Jazz Szövetség Pernye András életműdíját.

Még a magamfajta veterán jazzrajongók is lelkesen és maximális elismeréssel nyugtázták az ifjú angol altszaxofonos hölgy produkcióját, amit a Harmónia Jazzműhely jóvoltából élvezhettünk pénteken este. Az effajta játékmód és előadói attitűd egyre inkább hiánycikk, ami nem csak azért bosszantó, mert a szó legjobb értelmében vett színvonalas szórakoztatástól fosztja meg a „nagyérdeműt”, de a fiatalabb generációknak sincs módja megismerni ennek a több mint százéves műfajnak legnemesebb és egyben leginkább időtálló hagyományait, beleértve a veretes repertoárt is.

A budapesti Szlovák Kulturális Intézet által rendezett Szlovák Kulturális Napok záróeseménye az Opus Jazz Clubban került sorra november 29-én. Két koncertet hirdettek részben szlovák jazz-zenészek részvételével, az első az Eugen Vizvary Trió, a második pedig egy DALIMA betűszóval jelölt együttes volt. A klub havi műsorfüzetét böngészve két ismerős név vonzott a színhelyre: a dobos Hodek Dávid és persze a híres amerikai gitáros, Lionel Loueke.

Találó ez a cím, hiszen a jelenlegi jazz-színtéren a férfi énekesi kategóriában alighanem Gregory Porter a No. 1 és még mindig emelkedőben van. A füles sapkás jazzikon lemezei nagyon népszerűek, de szerencsé(nk)re három alkalommal is láthattuk hazai színpadon: a Veszprémfeszten, a Müpában és a MoMSport színpadán is.

Vig Tommy 50 évig élt és dolgozott Amerikában és 15 éve él és dolgozik ismét itthon. Persze az első 18 éve is a zene bűvöletében telt el, s ha a pólyában még nem is muzsikált, de köztudomású, hogy „csodagyerekként” már hétévesen nyilvánosan lépett a pódiumra. Aztán zenei gimnáziumban tanult, de ezalatt is folyamatosan játszott, majd a forradalom leverését követően Amerikába emigrált.

Az album címe a híres dobos szerzeménye, ki tudja miért viseli ezt a megnevezést. De a tájékozottabb jazzbarátok részére igen csak hírértékű, hogy a veterán ütőssel a mind szélesebb zenei spektrumot felölelő müncheni kiadó egyik legújabb lemezén találkozhatunk. (A felvételek két éve készültek, és a világjárvány miatt késett a megjelentetés.)

Ifjú  jazzmuzsikusok  emlékezése  Armstrongra  kettős  jubileuma  kapcsán. Természetesen Armstrong szülőhazájában is felfigyeltek arra, hogy ebben az évben emlékezünk meg a nagy jazzikon születésének 120-ik, és halálának 50-ik évfordulójáról. (Ezt mi is megtettük mind saját honlapunkon, mind pedig a Gramofon c. folyóirat nyári számában.) Nos, ebből az alkalomból készült ez a lemezalbum, amelyen ifjú New Orleans-i jazz-zenészek tisztelegnek nagy elődjük előtt.

A korábbi gyakorlattól eltérően csak egy koncertet adott a New York-i jazzszínpad egyik legfelkapottabb trió formációja a ma már bízvást patinás jelzővel ellátható pesti jazz szentélyben. Vitathatatlanul ez a klub hozza el fővárosunkba a legnagyobb neveket és teszi ezt már mintegy másfél évtizede.

Terence Blanchard az amerikai jazz olyan képviselője, aki az egyetemes zenei világ kiemelkedő képviselői közé emelkedett. New Orleans szülötte, mint a trombita annyi más világhírű művelője Armstrongtól Joe Newmanig, Wynton Marsalistól Nicholas Paytonig. Irving Shaw regényének címét kölcsönvéve az „oroszlánkölykök” egyik legkiemelkedőbb képviselője, aki még a műfaji határok átlépésében is talán a legmesszebbre jutott.

A már 2008 óta működő Háló Jazzklub a főváros egyik legpatinásabb jazzszínhelyévé nőtte ki magát. Schön György klubvezető és Deseő Csaba művészeti vezető tevékenységét a jóval több mint száz klubest dicséri, amelynek során a hazai jazzelit színe-java volt már aktív résztvevője az itt folyó koncertéletnek. A legutóbbi rendhagyó összejövetel főszereplője a klarinét mestere, az idén 80 éves Dudás Lajos volt, aki több mint fél évszázada él német földön és a nemzetközi zenei élet kiemelkedő képviselője.

Akik követik a hazai jazzszínpad történéseit, megfigyelhették, hogy 2016 óta minden tavasszal három (sőt 2019-ben már négy) napon át szólt a jazz a budai oldal rangos előadó-komplexumában, a MOM-ban. Tavaly tavasszal a vírusjárvány miatti zárlat előtt még sikerült lebonyolítani az ötödik fesztivált, az idén pedig azt a megoldást választotta a fesztivál művészeti vezetője, Kleb Attila, hogy a három őszi hónap során rendezi meg három szakaszban az idei fesztivált. Így tehát a már hagyományosnak számító budai jazzünnepet „évkihagyás” nélkül sikerül megvalósítani.