fbpx

Fém Arts & Café az, ahol a színház és a zene jól megfér egymás mellett, méghozzá nem is akármilyen zene, hanem jazz-zene. Pont két éve nyitotta meg kapuit a Váci utca 40. számon, de az Irányi utcában lévő kávézó-színház-klub, és az első jazz koncertet Oláh Krisztián tartotta 2018 októberében. Azóta már több száz zenész adott koncertet ebben a pici alagsori helységben. Az előadások mellett több kiállítást is láthattak az idelátogatók, mint pl. Palotai Mihály képeit, aki gyakran örökíti meg csodás fotókon a jazz-szakmai nagyjait. Szeptember 9-én ismét jazzt hallgathatunk a vírus miatti hosszú szünet után - ELMARAD!!

Jóllehet Rózsa Miklós munkásságát nehezen lehetne a jazz műfajjal szoros összefüggésbe hozni, de hasonlóan más amerikai zeneszerzőkhöz, az ő kompozícióiban is tetten érhető a jazz hatása. Tekintettel arra, hogy sok évtizedet töltött Hollywoodban óhatatlanul kapcsolatba került olyan nagy személyiségekkel, mint Ira Gershwin, Leonard Bernstein és mindenekelőtt André Previn.  A Down Beat hasábjain is lehetett találkozni nyilatkozataival különféle zenei kérdésekről. Mindezek indokolják, hogy halálának negyedszázados évfordulóján mi is megemlékezzünk a három Oscar-díjas nagy magyar zeneszerzőről.

A nagy elődök - 15. rész

2020. szeptember 02.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.

Myrtill nagykoncert a BJC-ben

2020. szeptember 01.

Aligha vitatható, hogy a Hollán Ernő utcai „jazzszentélyben”az már eleve minősíti egy koncert iránti érdeklődés mértékét, hogy vannak-e asztalok a nézőtéren, vagy – a járvány ellenére – szorosan egymás mellé helyezett széksorok fogadják a gyanútlan nézősereget. Ez történt Myrtill fellépésén augusztus 25-én este kedvenc klubunkban. Nagykoncertnek azért nevezem, mert ez év januárjában egy teltházas hangversenyen Myrtill nagyjából ezzel a műsorral aratott óriási sikert a Müpa nagytermében, amiről mi is beszámoltunk honlapunkon.

3. oldal / 3
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005