fbpx

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
Dátum : 2021. okt. 1.
2
Dátum : 2021. okt. 2.
16
Dátum : 2021. okt. 16.

Ifjú  jazzmuzsikusok  emlékezése  Armstrongra  kettős  jubileuma  kapcsán. Természetesen Armstrong szülőhazájában is felfigyeltek arra, hogy ebben az évben emlékezünk meg a nagy jazzikon születésének 120-ik, és halálának 50-ik évfordulójáról. (Ezt mi is megtettük mind saját honlapunkon, mind pedig a Gramofon c. folyóirat nyári számában.) Nos, ebből az alkalomból készült ez a lemezalbum, amelyen ifjú New Orleans-i jazz-zenészek tisztelegnek nagy elődjük előtt

Hofecker Dániel jazztrombitás 2008-tól három évig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult, majd a diploma megszerzése után tanulmányait a Kunst Universität Graz-on folytatta. Idén nyár végén megnyerte a Barga Jazz Fesztivál Big Band Zeneszerzőversenyét, majd a múlt héten Prágában harmadik helyezett lett egy másik nemzetközi zeneszerzőversenyen. Augusztus végén a hamburgi NDR Big Band felhívására hangfelvételre kapott meghívást, ahol több mint 200 jelentkező közül választották ki négy zeneszerző társával együtt.

Miközben emberi drámák tömegét idézte elő a vírushelyzet, a Berklee School of Music immár nyugalomba vonult tanára, a harsonás-komponista Scott Reeves többek között arra használta fel a kényszerű otthoni elzártságban töltendő napokat, hogy átbúvárolta zenei archívumát és meghallgatta néhány régi, lemezre sose került felvételét.

Október 20-án, szerdán mutatják be kompozícióikat azok a kis jazzformációk, akik a Müpa Zeneműpályázatán ebben a kategóriában tavaly december közepén nyertek. A díjazottak között van Tzumo és Jónás Rezső is.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 22-én, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Kanizsa Georgina és a Cseke Gábor Trió / “Vocalese”

A MagyarJazz egyik állandó tudósítója Halász Gyula, aki már nemcsak a nagykanizsai jazz eseményekről, koncertekről, hanem a zalakarosi jazz fesztiválról tájékoztatja az olvasóinkat. Úgy tudjuk, hogy gőzerővel zajlik a jövő évben 50. évébe lépő kanizsai jazz klub megalapításra szervezendő program előkészítése. Ennek apropóján tettük fel kérdéseinket a rendezvény  főszervezőjéhez. Van még olyan jazz klub Magyarországon, ahol 50 éve rendszeresen szól jazz?

A korábbi gyakorlattól eltérően csak egy koncertet adott a New York-i jazzszínpad egyik legfelkapottabb trió formációja a ma már bízvást patinás jelzővel ellátható pesti jazz szentélyben. Vitathatatlanul ez a klub hozza el fővárosunkba a legnagyobb neveket és teszi ezt már mintegy másfél évtizede.

Magyarországon nem számíthat akkora visszhangra ez a lemez, mint Amerikában, mégpedig azért, mert hazánkban alig-alig ismert az alapanyag, melyből McMurray, az öblös hangú tenorszaxofonos (egyesek szerint Grover Washington Jr. avatárja) dolgozott.

Az ember olvas

2021. október 16.

Október Európa-szerte a fesztiválok hónapja, a hagyományoknak megfelelően, idén is október elején kezdődött a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc Főplébánia évről-évre komoly kérdéseket rendteremtően rendhagyó módon felvető művészeti-közösségi fesztiválja. Az Ybl Miklós tervezte Főplébánia altemplomában immár a nyolcadik évadban várta Orbán György, a „Miatyánk Hete” fesztivál szervezője és programjainak szerkesztője lelkes segítőivel, hogy a hely adottságait kihasználva, velük együtt nézzük-hallgassuk meg, amit fontosnak, értékesnek tartanak.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 15-én, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Balázs József Trió és Horváth Cintia

Terence Blanchard az amerikai jazz olyan képviselője, aki az egyetemes zenei világ kiemelkedő képviselői közé emelkedett. New Orleans szülötte, mint a trombita annyi más világhírű művelője Armstrongtól Joe Newmanig, Wynton Marsalistól Nicholas Paytonig. Irving Shaw regényének címét kölcsönvéve az „oroszlánkölykök” egyik legkiemelkedőbb képviselője, aki még a műfaji határok átlépésében is talán a legmesszebbre jutott.

Mats Gustafsson szóló koncert szeptember 16-án az ARSO Kortárs Zenei Műhelyben.

A GetCloser szervezésében ismét több világsztárt hallhat a közönség október 19-én a MoMKultban.

Megtalált énekek

2021. október 12.

Rejtett kincsként került elő a Fonó Budai Zeneház hangtárából az a felvétel, amely Szabados György zongoraművész és Kanalas Éva népdalénekes 1997-es koncertjét rögzítette. Az előadóművész kiadásában megjelent Tengri (Mindenség) című CD bemutatóját október 8-án a budapesti Nemzeti Színházban tartották.

Ezt a központi, izgalmas kérdést tette fel Karap Zoltán filozófus, zenész a Jazztanulmányi Kutatócsoport idei harmadik vitaestjén, melyet itt teszünk közzé hangfelvétel formájában. A jazzhallgatás népszerűsítésében a Jazztanulmányi Kutatócsoportnak is szerepe lehet, akár provokatív kijelentések felvetésével, elemzésével, mondja Karap, aki mindkét szempontból, mint koncertező muzsikus és mint a témából doktorált filozófus megvizsgálja Theodor Adorno szövegeit. Rávilágít a következő kérdésekre is: Győztesek vagy vesztesek zenéje? Van-e ma a jazznek erotikus jelentés-rétege? Miben tévedett a jazzbarátnak kevéssé mondható társadalomtudós?