fbpx

Jazz

Gramofon szerkesztőség 2020. január 16-án 17 órakor az Írók Boltjába (Budapest, Andrássy út 45.) invitálja a kedves olvasókat, Máté J.György: Készíts salátát – jazz, történet, kritika című könyvének bemutatójára. 

Chet Bakerre emlékeznek az Óbudai Társaskörben január 17-én, pénteken. 

Összegyűjtöttük egyrészt képekben + beszámolókban, másrészt egy lejátszólistán, kikről írtunk tavaly, azaz 2019-ben. Ezzel szeretnénk Boldog Új Esztendőt kívánni. És ne feledjék Márton Attila mondását, az élő zenét semmi sem helyettesítheti. Várják Önöket a kiváló zenészek a jazz klubokban, fesztiválokon 2020-ban is.

Az alábbi összeállítással szeretnénk minden kedves olvasónknak békés, boldog karácsonyt kívánni! 

Szabó Daninak a legújabb „Visionary” című lemezét a Fuzzy Music - a lemez kiadója - Grammy-díjra jelölte több kategóriában is. Ugyan a jelöltek közé nem választották be, de a JAZZIZ nevű magazin viszont igen, mégpedig a JAZZIZ Critics Picks Playlist 2019-es év legjobb dalai közé a "Cosmic" című szerzeményét. 

Az Adyton Művészeti Alapítványt Grencsó István hozta létre 2016-ban. Az Alapítvány célja Szabados György zenei és szellemi hagyatékának ápolása, életben tartása, a magyarországi szabadzene művelése, terjesztése. Már öt éve, minden év decemberében, a nyári nagymarosi tábor után összegyűlnek, hogy felelevenítsék a Kassák Karácsonyok emlékét. Idén is (a tavalyi év után) az Opus Jazz Club ad otthont ennek az ünnepi koncertnek december 18-án szerdán, 20 órakor. 

Március elején kezdődik a GetCloser Jazz Fest, amit már ötödszörre rendeznek meg Budapesten. Az ötnapos 5. GetCloser JazzFest március 4-én startol. 

A Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) Induló Előadói Alprogramjában a most kihirdetett formációkkal együtt eddig 140 zenekar és énekes kapott támogatást. 

Idén is tíz kategóriában kaphattak díjat magyar művészet, tudomány, sport és szellemi élet kiemelkedő képviselői. A Müpában pénteki gálaesten adták át a díjakat.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik iskolájának gyűjt a Jazzation és egy Belgiumból érkező acapella együttes  a Jókai Klubban.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005