fbpx

Egy jazzrajongó beszámolója a 15 éves Háló Jazz Klub ünnepi eseményéről

2023. október 26.

15. születésnapját ünnepelte 2023. október 10-én a Háló Egyesület jazzklubja a belvárosi Semmelweis utca 4. sz. alatt. A klubot Deseő Csaba jazz-hegedűművész és Schön György, a Háló egyik vezetője alapították. Csaba művészeti vezető és tanácsadó, Gyuri pedig szervező, házigazda. Az elmúlt 15 év óta mindketten önkéntesként, lelkesedéből vezetik szervezik a klubot, folyamatosan, havonta általában egy alkalommal.

Háló 15

Gyuri kezdeményezésére indult: az első esten 2008. október 14-én, a Ferenciek terén levő, akkor már működő Háló Közösségi Központban Antal Tibor és az Easy Jazz Band játszott. Gyuri és Tibi a 80-as évek elején Csabánál magánúton tanultak jazzhegedülni. Az előbbi mérnöki foglalkozást választott magának, az utóbbiból kiváló jazzhegedűs lett. A Csabával megmaradt jó kapcsolatból alakult a klub, de Tibi első meghívása is kézenfekvő volt. A kezdet erős volt: Joe Fritz Quartet, Fábián Juli és a Gyárfás Trió, Tommy Víg és Oláh Kálmán, Micheller Myrtill, Szalóky Béla, Illényi Katica, Jazzation, Super Trió… Így, lépésről lépésre jutottunk el 15 év alatt a 140. Háló Jazz Klub alkalomig (a Ferenciek terén az utolsó, 33. koncertet Vukán György adta 2011. december 13-án. Műsorát a Last message c. szerzeményével zárta.) 2012 és 2019 között a jezsuiták Párbeszéd Házának Loyola Café-ja fogadta be a klubot. A Semmelweis utcában - az S4-ben - Csaba 80. születésnapi koncertjétől (97.) számítjuk a rendszeres alkalmakat. A klub-koncertek különlegessége kezdetek óta a beszélgetés a fellépőkkel: Zene, beszélgetés és találkozás.
A rendkívüli, ünnepi klubest Szentgyörgyvölgyi Gábornak, Budapest Belváros-Lipótváros Önkormányzata Kulturális Bizottsága vezetőjének és Gayer Ferencnek, a Magyar Jazz Szövetség nemrég megválasztott elnökének rövid üdvözlő beszédével kezdődött. A közönség köreiben többek között jelen volt Antal Tibor hegedűs, Berkes Balázs bőgős, Szudy János dobos (Csaba régi zenésztársai), Ungár István szaxofonos, Hadady László oboaművész, Siklós Péter és Jókúti György fotósok, Turi Gábor és Zipernovszky Kornél újságírók. Hoffman György, az IF Café tulajdonosa, a Háló önkéntesei és sokan, akik az első alkalmak óta rendszeres látogatóink.

Háló 15

A műsor a Gyárfás trió (Gyárfás István gitár, Oláh Zoltán bőgő, Cseh Balázs dob) műsorával folytatódott. Gyafi is kedves szavakkal méltatta a klubot, egy személyes kötődést külön kiemelt: „Én vagyok a leghálósabb jazz-zenész.” Valóban, ő (Csaba zenésztársa) a klub történetének leggyakoribb szereplője: 22 alkalommal lépett fel, különböző formációkban. A műsorban a trió Fábián Julira emlékezve eljátszotta Juli kedvenc számát az Alice in Wonderland-et. A fiatalon elhunyt énekesnő volt az első énekes fellépő, már a 3. koncerten, a Gyárfás-trió kíséretében.

Háló 15

Háló 15

Háló 15

A klubesteken a félidei szünet után következik a beszélgetés a fellépőkkel. Ez alkalommal átalános meglepetésre megcserélődtek a szerepek: nem Csaba vagy Gyuri volt a kérdező, hanem Gyafi kérdezte őket, a szervezőket. A kezdetekről, a belső motivációról, a kitartásról, a fellépőkről, a szervezés nehézségeiről és örömeiről. Arról, hogy miért szervez egy katolikus egyesület többek között jazzkoncerteket is, és persze arról is, hogy meddig lesz folytatás.

A beszélgetés alatt vetített fényképekkel és videó bejátszásokkal elevenítették fel az elmúlt másfél évtized emlékezetes pillanatait: az első plakátokat, képeket. Fábián Juli fellépésén az utókornak megörökített csodálatos Alice in Wonderland videót. Vukán György szívbemarkoló Last Message c. szerzeményét (2011 decembere), amikor kilátástalan helyzetben el kellett hagyni a Ferenciek terét, és a folytatás nagyon bizonytalan lett. Megemlítették az azóta elhunyt többi “halós” zenészt is: Csepregi Gyula szaxofonos, Mohay András dobos, Halmos Vilmos zongorista, Babos Gyula gitáros és végül: Papa Fleigh. Csaba felidézte, hogy a jelen levő Szudy Jánossal egy alkalommal együtt zenéltek Szabados György szextettjében a szomszédos Astoria szállóban 1959-ban, majd beszélt Berkes Balázshoz fűződő régi barátságáról, a kezdetekről a legendás Dália klubban, a hatvanas évek elején, amikor a Straigt no Chaser c. szerzeményt is játszották. Következett egy kedves bejátszás: 2015.02.10-én, Csaba 76. születésnapján (az 58. klubesten) ugyanezt a számot zenéli Csaba, Gyafi és Balázs. Balázs bőgőszólója után Csaba meghatottságában homlokon csókolja Balázst! Csaba utoljára Illényi Katica koncertjén, a 99. alkalmon 2019. április 22-én volt közreműködő, ez volt az ő visszavonulása a nyilvános fellépésektől.
Olyan est is volt, amely nem annyira a zenéről, hanem inkább a késésről maradt emlékezetes. 2016. június 14-én játszott 44 év után ismét EB-n a magyar futballválogatott. A koncert és az Ausztria-Magyarország meccs második félideje is 19 órakor kezdődött. A Loyola Café-ban volt egy nagy képernyős tv, ezen nézhettük meg a 2:0 magyar győzelemmel végződött meccs teljes második félidejét, amit a zenészek türelmesen kivártak, majd fergeteges örömzenét adtak: Révész Richárd Latin Trió & Lili Garces.
Nem csoda, hogy a beszélgetés elhúzódott: a szokásos második félidei élő zene ezúttal elmaradt. Az est végén Gyuri köszönetet mondott mindenkinek, aki az elmúlt 15 évben bármilyen módon segítette a Háló Jazz Klubot. Zenével, írással, fényképezéssel, önkéntes munkával, média-megjelenéssel, szervezéssel. Közülük a jelenlevőket és a díszvendégeket név szerint megnevezve szólította a színpadra és egy-egy alkalmi „15 éves a Háló Jazz Klub” címkével ellátott szekszárdi rozé borral lepte meg.
Az este pezsgőzéssel, kötetlen beszélgetéssel és a szokásos csoportkép készítéssel fejeződött be.
Emlékeim szerint a 140 klubestből kb. 125-ön voltam jelen. Annak ellenére, hogy nincs semmiféle zenei végzettségem, meggyőződésem, hogy hónapról hónapra világszínvonalú előadókat hallhattam.

Háló 15

Melyek voltak a legnagyobb koncertélményeim? Nagyon nehéz kiemelni bárkit, de megpróbálom: mindjárt a második est (Joe Fritz és zenekara) annyira megfogott, hogy eldöntöttem, ide rendszeresen járni fogok. Különösen tetszett Tommy Vig és Oláh Kálmán közös fellépése, a Deseő Csaba szextett, valamint a Super Trió. Vukán György szólókoncertjét senki nem felejti el, aki ott volt. A 25 éves a Háló – 50. Háló Jazz Klub – 75 éves Deseő Csaba gálakoncerten ismét fellépett Illényi Katica, aki nem csak hegedült, hanem egy szenzációs, igen ritkán hallható elektronikus hangszeren, thereminen is előadott néhány számot. Gyuri igen ritkán lép fel, de ezen a koncerten szájtrombitált (a beszélgetés alatt egy videó bejátszásban is felelevenítettek). Az énekesnők fellépései közül Micheller Myrtill első koncertje nyerte el legjobban tetszésemet részben azért is, mert a kísérő zenekarával olyan jazzt játszott, amit már a Háló előtti múltamban is szerettem, részben azért, mert Myrtill Beatles-t is énekelt. A felsorolásból nem akarom kihagyni az a capella jazz mestereit, a Jazzationt, Szalóky Béla és zenekara trombitás estjeit. A Kodály trió koncertjére majdnem nem mentem el ‒ azért Kodályból mégse csináljanak bohócot! ‒ ekkor jöttem rá a jazz-zenészek nemcsak mindenre képesek, de mindent is tudnak. Ezek után nem csoda, hogy a Sárik trió Beethoven koncertje után megvettem a koncert zenei anyagát tartalmazó CD-t. Soha, még egyetlen másodpercnyi hangfelvételt sem csináltam a Háló Jazz Klubban, de utólag nagyon bánom, hogy a Sárik trió legutóbbi Bartók estjén azt, amit Sárik Péter a szünet utáni beszélgetésen Gyurinak elmondott jazzről, magyarságról, népzenéről, Bartókról - nem vettem fel.

 Háló 15

Háló Jazz Klub, 2023. október 10.
Fotó: Siklós Péter, Jókúti György (köszönjük a remek képeket!) 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005