fbpx

HÍDAVATÓ A BELVÁROSBAN

2023. december 22.

Vasárnap a Tzumo Trio koncertjével zárult a Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában a Nemzetiségek Napja alkalmából rendezett program, és egyben ezzel a koncerttel indult a galéria havi egy jazzkoncertet ígérő „sorozata” is. Koradélutántól Joka Daróczi János, a TEF főigazgatója köszöntőbeszéde után többek között az autentikus roma zenét játszó EtnoRom együttes, Esztergomból és Szolnokról érkező gyerekek előadásában egy romani - magyar kétnyelvű betlehemes műsor, Szegedi Tamás színművész és Hegedűs József gitárművész zenés-verses előadása várta az érdeklődőket, akik Ferkovics József kiállított műveit egy rendhagyó tárlatvezetésen is megtekinthették.

Tzumo Trio koncertjével zárult a Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában a Nemzetiségek Napja

A Kossuth-díjas festőművész nevét viselő galéria tavaly márciusban még ideiglenes helyén, a Bálnában nyitotta meg kapuit, idén augusztusban költözött végleges otthonába, a belvárosi Irányi utcába. A programok a felsőszinten, a tágas terem végén lévő, az 1957-2020 között élt művész ecsetjeiből, festőállványából, pár képéből, és családja adományozta bútoraiból berendezett Szentandrássy emlékszoba előtt zajlottak. Itt állhatott be a billentyűs hangszeren játszó Tzumo, a basszusgitáros Torma Rudolf, és ebben a trióban doboló Tálas Áron is a földszintre induló tárlatvezetés alatt.

Tzumo Trio koncertjével zárult a Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában a Nemzetiségek Napja

Elsőként Tzumo új, a BJC-ben bemutatkozott szextettjének is nevet adó „Gypsy Dreams”, trióra álmodott változatát játszották. A magyar és más nemzetközi roma dallamokkal keveredő, improvizációkkal előadott kompozícióban mintha zenében fogalmazta volna tovább a falakon függő képek sokszínű világát.

Tzumo Trio koncertjével zárult a Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában a Nemzetiségek Napja

Tzumo Trio koncertjével zárult a Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában a Nemzetiségek Napja

Tzumo Trio koncertjével zárult a Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában a Nemzetiségek Napja

A „Tzumo’s Tango” izzása Torma Rudi szenvedélyes szólója közben kapott lángra, majd mikor Tzumo és Tálas Áron visszatért, hármójukkal a tűz belobbant. Érdekes, hogy Tzumo mesterei amerikai tanulmányai során elsősorban Herbie Hancock és Wayne Shorter voltak, erre a koncertre válogatott szerzeményeiben viszont inkább Chick Corea közelségét véltem felfedezni. Persze koppintásról szó sincs, a „My Gypsy Heart” latinos pezsgése a hasonló cím ellenére nem Corea spanyol szívéről szólt, hanem Tzumo szívének érzéseit, dobbanásának ritmusait adta, melyet Tálas Áron fantasztikus dobszólója tovább erősített. A tervezett egy órába még Tzumo régebbi formációiban megismert „Time to Time” is belefért, és méltó befejezése lett ennek a sokszínű, csodálatos rendezvénynek.

Tzumo Trio koncertjével zárult a Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában a Nemzetiségek Napja

Tzumo Trio koncertjével zárult a Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában a Nemzetiségek Napja

Tzumo Trio koncertjével zárult a Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában a Nemzetiségek Napja

Tzumo Trio koncertjével zárult a Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában a Nemzetiségek Napja

Tzumo Trio koncertjével zárult a Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában a Nemzetiségek Napja

A legendás Építők klubja a Petőfi Sándor utcában, aztán a Vadon Irén vezette Jazz Garden, később a Fränk Sanyi alapította Upside Down, no meg a Szabó Zsuzsa és Andor megálmodta Winebar, mind megszűntek, és az Arany 10-ben sem szól mostanában jazz. Budapest szívében, a belvárosban már hosszú ideje nincs jazzklub…

Szentandrássy István roma származású és magát magyarnak valló művész életútjával arra kötelezi az őt követni kívánó nemzedéket, hogy az egyetemes emberi értékek gyarapításában értékközvetítő szerepet vállaljanak. A galéria legfőbb célja, hogy a művészet eszközeivel hidat képezzenek a roma és nem roma emberek között. – olvasható honlapjukon, és FB profiljukban. Remélve a még fix időpontokat nem kapott havi 1 jazzkoncert képezte hídon sokan sétálunk majd!

Ferkovics József „Szilánkok” című kiállítása 2024. január 15-ig tekinthető meg.

 

Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria, V. kerület, Irányi utca 20., 2023. december 17.

Fotó: Somogyvári Péter

 

  

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005