fbpx

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
Dátum : 2021. okt. 1.
2
Dátum : 2021. okt. 2.
16
Dátum : 2021. okt. 16.

Michael Mantler – Coda – Orchestra Suites

2021. szeptember 11.

Egy név, melyet minden (főleg idősebb) jazzrajongó ismer, és egy közel hat évtizedes zeneszerzői-előadói pálya, mely gyaníthatóan már jóval kevésbé ismerős. Egy szólista, akinek virtuóz trombitajátékára sose figyelt fel eléggé a közönség – talán főképp azért, mert ez csupán járulékos elem volt a szokatlan kanyarokat vevő, a sokszor kortárs irodalmi anyagra épülő, és a klasszikus zene, a jazz és a jazz-rock alkotta háromszögben kifejtett művészi tevékenységben.

Michael Mantlert a köztudat (akárcsak önmaga) elsősorban komponistaként jegyzi, de a jazzre fókuszáló hallgatók bizonyos távolságtartással kezelik jazzidegen hangszerelései, valamint a jazzvilágon túlról toborzott szólistái miatt. Mégis van némi becsülete, hiszen Samuel Backett, Harold Pinter, Paul Auster, máskor meg Giuseppe Ungaretti tekintélyes szövegeit építette bele műveibe, 1968-ban félévi előkészítő munka után kiadta dupla lemezét az általa alapított The Jazz Composer's Orchestrával, egy freejazz-szupergrouppal, melyben – hogy csak a borítón szereplőket említsük –  Don Cherry, Roswell Rudd, Pharoah Sanders, Larry Coryell, Cecil Taylor és Gato Barbieri kapott helyet további huszonvalahány zenész mellett, s amely a nagyzenekari szabadjazz korai történetének egyik fontos állomása. Mantler kanonikus pozícióját a közönség tudatában nyilván az is erősítette, hogy két és fél évtizeden keresztül (1965-1991) Carla Bley férje volt.

Az se volna meglepő, ha a zenehallgatók egy közvéleménykutatásban brit muzsikusként azonosítanák a trombitást, hiszen saját nevén kiadott albumain egyre-másra tűnnek fel az angol rocktörténet neves alakjai Jack Bruce-tól Robert Wyattig és Marianne Faithfulltól Nick Masonig. Ez azonban nem Mantler angolságát, hanem zenei érdeklődésének tágasságát bizonyítja. A muzsikus Bécsben született, és magasfokú zenei tanulmányait is az ottani egyetemen kezdte meg, majd a bostoni Berklee-n folytatta. Két évvel később (1964-ben) New York-ba költözött, ahol tagja lett a Jazz Composers Guildnek, majd a Jazz Composer's Orchestra Associationnek (JCOA), utóbbi már saját alapítása volt. Feleségével közösen hozta létre a WATT lemeztársaságot, mely első albumát 1974-ben, az utolsót 2009-ben jelentette meg, de Michael Mantler 1987 után már nem adott ki lemezeket itt.  

Mantler igazi világpolgár, aki Európából indult, Amerikában érett jelentős komponistává és muzsikussá, majd visszatért Európába, hogy itteni zenekarokkal, illetve szólistákkal valósítsa meg újabb zenei elképzeléseit. Nem sűrűn ad ki lemezeket, mindegyik projektjét alaposan előkészíti. Kísérletező alkat, aki valaha olyan improvizatőrökkel dolgozott együtt, mint Steve Lacy, Alan Silva és Andrew Cyrille, életművének jelentős részéből mégis száműzte a rögtönzést – szerzeményeinek zömét kottából játsszák, és maga a zenekar a szólista.

Legutóbbi albumain (a Coda előtt a 2014-es The Jazz Composer’s Orchestra Update-tel kezdődött új pályaszakasza) saját korábbi zenéihez fordul ihletért. A korábbi lemezen az 1968-as kulcsalbum zenéit gondolta újra a tizenkilenc tagú osztrák Nouvelle Cuisine Big Banddel, valamint olyan szólistákkal, mint Harry Sokal, Wolfgang Puschnig, valamint Bjarne Roupé svéd gitáros, aki több Mantler-lemezről ismerős lehet. A Codán tovább lép: különböző korszakaiban készült albumairól válogatja a szívéhez legközelebb álló anyagokat (öt szvitet), egy személyes „best of” gyűjteményt állítva össze. Az újraarranzsált kompozíciókat egy huszonhét tagú, jórészt klasszikus hangszereket alkalmazó nagyzenekar tolmácsolja, a 2014-es albumon is szereplő Christoph Cech vezényletével. A színhely továbbra is Bécs: a lemez ősbemutatója 2019 szeptemberében volt az ottani Porgy & Bess jazzklubban. Maga Mantler mindkét „önidéző” albumon trombitál: tónusa tiszta, szólói, bár nem hosszúak, de jól felépítettek. Tovább erősíti a róla kialakult véleményt, miszerint elsősorban komponista, és csak másodsorban trombitás szólista. A többi hangszerszóló is rövid, egyik funkciójuk az lehet, hogy az eredeti albumokon hallható énekhangot helyettesítsék.

A Folly Suite például az 1992-es Folly Seeing All This album darabjaiból alakul ki, megtartva a vonós szólamokat, melyeket most fúvósszólamokkal gazdagít a szerző. A vonósokra épülő Cerco Suite egy 1995-ös Mantler-albumot idéz meg, míg az Alien Suite alapanyaga Mantler és a billentyűs Don Preston 1985-ös duólemezén hallható. A mostani változat természetesen sűrű szövésű kamarazeneként csendül fel. A Coda a 2014-es lemezhez képest érezhetően távolodik a jazzes hangzástól: míg hét évvel ezelőtt egy jazz-nagyzenekar tolmácsolta műveit, most elsősorban klasszikus képzettségű zenészekkel dolgozott, bár a jazz világából érkezett szólisták is megmaradtak. A lemez egy külföldi bírálója azzal a hasonlattal élt, hogy Mantler mai szvitjei, melyeken minden újítás dacára felismerhetőek a régi kompozíciók, olyanok, mint amikor egy idős ember a tükörben szemléli saját megöregedett, de ifjúkori vonásaiból is ezt-azt megőrzött arcát.

Természetesen nem Mantler az első jazzista a világon, aki újraarranzsálta saját régebbi darabjait, és abban sem úttörő, hogy műfaját klasszikus zenei hagyományokhoz közelíti. A Coda fő értéke nem formai újításaiban, sokkal inkább a kivitelezés artisztikumában és ízlésességében rejlik.

 

ECM, 2021

 

  1. TwoThirteen Suite 
  2. Folly Suite 
  3. Alien Suite 
  4. Cerco Suite 
  5. HideSeek Suite

 

Közreműködik (szólistaként): 

Michael Mantler: trombita, kompozíció
Leo Eibensteiner: fuvola 
Peter Tavernaro: oboa 
David Helbock: zongora
Bjarne Roupé: gitár
Maximilian Kanzler: vibrafon