fbpx

Én és a hangszerem – László Attila | 1. rész (Gibson L-5 és L.A. modell)

2024. február 07.

Új sorozatot indítottunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

Én és a hangszerem - László Attila

Az év első Én és a hangszerem sorozat szereplője, a Liszt Ferenc-díjas jazzgitáros, László Attila, akit idén az Év jazz-zenésze közönségszavazáson a legjobb gitárosnak választottak, és emellett a legfrissebb formációját, a László Attila Fusion Circust jelölte be a több, mint 4000 voksoló a legjobb jazz-zenekarnak.  A többek szerint jazz standerdeket író komponista bekerült a legjobbak közé az Év jazz-zeneszerzője és -hangszerelője kategóriában is. A Zeneakadémián oktató gitárművész valószínűleg nem először mutatja be legfontosabb segítőit, de most az érdekességekre is külön kitér. A héttagú gitár family-ből, csak kettőről mesél részletesebben most, az első részben.

Én és a hangszerem - László Attila László Attila az L.A. modellel és a Gibsonnal

- Hány darab és milyen márkájú hangszered van?

Hét olyan gitárom van, amit rendszeresen használok koncerteken, vagy stúdiókban. Gibson L-5 CES jazz gitár (1968), L. A. modell (1992), Fender Telecaster (1968), Paul Reed Smith, Gretsch G5120, Yamaha akusztikus gitár CGX 171CC, Ovation akusztikus gitár (1982).

 

- Miért választottad ezeket a hangszereidet?

Mindegyiknek más az „erőssége”, másfajta zenékhez használom őket. Elég sokféle zenei stílusban játszom, fontos, hogy az oda éppen leginkább illő hangon szólaljon meg a gitár. Ezek a hangszerek mind másfajta „egyéniségek”, másfajta karakterű hangokat tudnak. Az énekeseknél is meghatározó az, hogy milyen hangszínen szólalnak meg, a gitárosokkal is ugyanez a helyzet. A Paul Reed Smith gitáromat például kifejezetten a neves indiai zeneszerzővel, IlaiyaRajaa-val közös stúdió munkákra vettem 2011-ben. Az a különleges zene ezen a hangszeren szólalt meg legjobban. 

 Én és a hangszerem - László Attila

- Miért pont az L-5-öt választottad?  Miért kedvelik olyan sokan a Gibsont?

Az Gibson L-5 CES egy igazi jazzgitár, jellegzetes, meleg tónusú hanggal. Ilyen gitárhoz szerettem volna hozzájutni, és ’79-ben ez sikerült is. Ebből a cutaway típusú 60-as években gyártott modellből ráadásul keveset - hetven valahány darabot - készítettek összesen, úgyhogy igazán nagy öröm volt, mikor rátaláltam. Azóta is nagyon szeretem a hangját, csak be kell dugni a csatlakozóval az erősítőbe, keverőbe és már jól szól. Nem kell vele csinálni semmit. Úgy jó, ahogy van… Ez a modell kicsit kisebb, mint a többi nagy testű Gibson jazzgitár, tehát kényelmesebb is. A Gibsonokat - nem csak ezt a modellt, hanem pl. a lapgitárokat is - főként a meleg hangszínük miatt kedvelik. Sok cég próbálta már a típusain leutánozni a hangjukat, de ez általában nem sikerül. Úgy látszik, itt is megvannak a gyártási „titkok”.

Én és a hangszerem - László Attila 

- Az L.A. modell-t ki készítette?

Medgyesi Tibor hangszerkészítő mester barátom készítette 1991-’92-ben. Egészen pontos elképzeléseim voltak a hangszerről, az alakjától a hangjáig, a színével bezárólag. Ezeket ő mind megcsinálta, igazi mestermunkát végzett…! Másfél évig dolgozott rajta. Fontos volt, hogy a három rétegű faanyag az összeépítés előtt kellően kiszáradjon és a hangjával kapcsolatban is sokat konzultáltunk. Azt szerettem volna, hogy igazi jazzes hangon tudjon szólni annak ellenére, hogy lapgitár. Ez kitűnően sikerült, mostanában is gyakran viszem koncertekre.

 

- Otthon melyiken gyakorolsz?

L.A. modell, Fender, Gibson L 5.

 

- Mikor melyiken játszol?

Real jazz – L-5 Gibson
„Mozgalmas jazz” : ) és fusion hangzás – L.A. modell
Rock és fusion – Fender Telecaster

 

- Mit tartasz fontosnak egy hangszer kiválasztásánál? Mit tanácsolsz a fiatal gitárosoknak vagy csak otthon zenélőknek, mire figyeljenek oda a hangszerük kiválasztásánál?

Egyrészt a hangját, másrészt azt, hogy kényelmes legyen rajta játszani. Ez persze ízlés és egyéniség függő is. Gitároknál különbözhet a hangszín, a nyak szélessége, a gitár vastagsága, súlyelosztása stb. Mindig érdemes személyesen kipróbálni az adott hangszert vásárlás előtt, több hangszert is megnézni, és azt kell kiválasztani, amelyik összességében a legszimpatikusabb, legvonzóbb. Nem tanácsolnám, hogy internetről rendeljünk hangszert, aztán majd „úgyis jó lesz”. Egyszer én is jártam úgy, hogy behozattam egy ismert típust külföldről, és csak itt derült ki, hogy meg volt vetemedve a nyaka, amit már a bundok csiszolásával sem lehetett helyrehozni.  

- Mikor cserélsz le egy gitárt?

Nem szoktam lecserélni. Kiválasztom, megveszem, megtartom.
Egyszer azért, jó régen, egy Fender Stratocastertől megváltam. Aztán jött a Telecaster.

 

Mire cserélted volna le a hangszeredet, ha adódik lehetőség?

Nem volt ilyen helyzet, amit valóban kinéztem magamnak, azt megvettem.

- Amikor hallottad egy másik zenész hangszerét, gondoltál rá, hogy azt elfogadnád?

Sok csodálatos gitárhang létezik, nagyon élvezetes dolog ezeket hallgatni, repülni velük, főként, ha jó a zene és a gitározás.  A gitárhangzás - csakúgy mint pl. a dallamvilág, vagy a saját zenei világ - személyiségfüggő, én is kerestem mindig az egyéni hangot ezekben. Úgy érzem, többször sikerült is elérni, nem cserélném el a hangszereimet.

Én és a hangszerem - László Attila L.A. modell és a Gibson

Milyen erősítőket használsz?

Többféle erősítőt használok, különböző helyzetekben. Aszerint választom ki azt, hogy éppen melyiket, hogy milyen zenében és milyen gitárral szólaltatom meg.
Mesa Boogie - Mark 3. - csöves erősítő 
Jazz Master - a Nyerges András által készített sorozat első darabja mahagóni fa dobozzal és hangfallal
Boogner Alchemist - csöves erősítő
Vox AC30 - csöves erősítő
AER AcoustiCube - akusztikus erősítő
Da Capo 75 - könnyű akusztikus erősítő

Én és a hangszerem - László Attila

- A gitár effektek mennyire vannak jelen az életedben? Milyen gyártmányúak a kiegészítők és miért?

Használom őket. Vannak köztük stúdió effekt szintű pedálok, mint pl. a Straymon típusú delay, zengető és drive effectek. (Time Line, Big Sky, Sunset) Ezeknél, mikor annak idején kipróbáltam őket, rájöttem, hogy nem keresek tovább… nem kell jobb. Amúgy valóban a legjobbak között tartják számon őket és számomra beigazolódott, hogy ez így is van. Az auto-wah gitár hangot is szeretem, ehhez is tartok egy pedált.
Gitár effektek használatával nagyon sokféle hangzásra van lehetőség.  A választásban persze fontos szerepet játszik az ízlés, egy jól eltalált sound sokat számít. Az, hogy ez aztán mi legyen, függ attól is, hogy a gitár hangjának mi a szerepe az adott zenében.

 

Fotó: Sztraka Ferenc (köszönjük, hogy külön a Jazz.hu-nak lefotózta az összes hangszert!)

(Folyt. köv.)

 

  

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005