fbpx

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
17
18
19
24
25
26
31

A vokális csoda / Cécile McLorin Salvant – Ghost Song

2022. máj. 26.

A magamfajta jazzveteránok évtizedekkel ezelőtt nemcsak azt gondolták lehetetlennek, hogy egy – a nyugati világban megjelent lemez, film, regény stb. – szinte egyidőben lehessen elérhető a Duna-Tisza közén, mint a világ szerencsésebb felén, hanem az előadóművészek itteni fellépését még annál is inkább. Szerencsére mindez már a múlté... A mai fiatal generáció ezt nem is igen érti. Jó nekik.

A fekete amerikai énekesnő már kétszer is volt a Müpa vendége: 2016-ban és 2019-ben is. Lemezeit is megismerhettük, és itt van a legújabb a „Ghost Song” címre hallgató, amit éppen a Covid-járvány közepén – 2020 októbere és 2021 februárja között – rögzítettek. Mint minden nagy művész nem egy bizonyos „projektet” vagy repertoárt rág éveken át, hanem kreativitását elengedve újabb és újabb művészeti produkcióval lepi meg rajongóit.

Egy apró érdekesség, amit elöljáróban azért osztok meg olvasóimmal, mert rávilágít Cécile rendkívüli sokoldalúságára: nagyfokú érdeklődése a képzőművészet iránt. Az idők változásával a patinás Blue Note lemezborítók ma már nem a Francis Wolff által fémjelzett csodás jazzfotókkal hívják fel magukra a figyelmet, hanem a mai fiatalok ízlésvilágát idéző, olykor-olykor meghökkentő rajzokkal. Nos, az egyik legújabb BN kiadású lemez kartonborítóját Cécile rajza díszíti.  Ez nem más, mint a chilei szaxofonos hölgy, Melissa Aldana „12 Stars” c. új albuma, de ha saját – most tárgyalandó – lemezénél maradunk, bizony ő „követte el” a kísérő füzet és a hátsó borító (nekem kissé bizarr) illusztrációit. Zenei sokoldalúságát pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy nemcsak énekesnő, zongoraművész, de komponista is. Az új albumon hallható számok több mint felét (tizenkettőből hetet) ő jegyzi és persze a lemez producere is ő.

Jómagam már 2013-ban felfigyeltem rá, amikor módom volt „Womanchild” c. debütáló albumát meghallgatni. Nem is csodálkoztam, amikor megtudtam, hogy már 2010-ben megnyerte a Thelonious Monk énekversenyt Washingtonban. Érdekes „előéletéhez” az is hozzátartozik, hogy – jóllehet Amerikában született – haiti felmenői miatt családi hagyomány volt a francia nyelvtudás és a francia kultúra iránti vonzalom. Ezért Aix-en-Provance-ban is élt, majd párizsi jazzklubokban énekelt. Egyébként ez már a hatodik albuma, mind az öt előzőt Grammy-re jelölték és négyet meg is kapott.

Az előadott repertoár igencsak változatos, mind a dalok karakterét, mind pedig az interpretációt illetően. És itt a változatos felállású kíséretre is gondolok, mivel a címadó dalban még a Brooklyni Gyermekkórus is megszólal. Ezért is van minden szám esetében feltüntetve az előadók neve és az éppen használt hangszerek. (Ezért nincs értelme a jórészt ismeretlen zenészeket kigyűjteni és feltüntetni, hogy mely számon működnek közre.)

Örömmel ismerjük fel Gregory Porter „No Love Dying” c. dalát, ami úgy látszik bevonult az új standardok közé. Nagy meglepetés Kurt Weill és Berthold Brecht „The World is Mean” c. dala (emlékszünk még a Mack the Knife-ra (Bicska Maxi) pl. Louis Armstronggal?). De nem kevésbé meglepő a „Dead Poplar”, aminek szövegéhez két amerikai híresség: Alfred Stieglitz fotó- és felesége Georgia O’Keeffe festőművész levélváltása adta a „nyersanyagot”. A harmadik ilyen meghökkentő, egy angol népdal, amiről később szólok.

Természetesen a számok többségében Sullivan Fortner a zongorista, akivel 2019-ben a Müpában is duettezett.  Néhány számban Alexa Tarantino csodás fuvolajátékát is ki kell emelni. Az már csak a „hab a tortán”, hogy a dalszövegek is olvashatók a füzetben. Ez azért nagyon üdvös, mert – mint korábban is nem győztem hangsúlyozni – a vokális zenében nem árt érteni is, hogy miről van szó. (A slágereknél ez kevésbé, de a magvasabb zeneművekben nagyon is fontos a mondanivaló, ez vitathatatlan.)

Cécile csodás énekhangját csak egyetlen számban kell mellőznünk: a „Trail Mix”-ben, ahol csak zongorázik, két dalban (6. és 11.) pedig nemcsak énekel, de zongorázik is. De még ezektől is különlegesebb az utolsó szám, ami egy több százéves angol népdal az „Unquied Grave”, amit már a 60-as években megszerettem Joan Baez előadásában. Igazi kreativitásra vall egy ősrégi dal repertoárra vétele, a produkció pedig már csak azért is különleges, mert csakis ilyen csodás hang birtokában merészelhet valaki minden kíséret nélkül előadni egy hét versszakból álló dalt. (Azért, a rend kedvéért el kell mondani, hogy az egész lemezt Miss Salvant kíséret nélküli éneke indítja, de ott ez csak egy rövid bevezetés az első számon belül.)

Röviden összefoglalva: kitűnő vokális produkció, elsőrangú hallgatnivaló, amit mindenkinek ajánlok!

 

Blue Note, 2022

 

1.) Wuthering Heights  (Catherine Bush)

2.) Optimistic Voices  (Harold Arlen, Edgar Harburg, Herbert Stothart)

       No Love Dying  (Gregory Porter)

3.) Ghost Song  (Cécile McLorin Salvant)

4.) Obligation  (Cécile McLorin Salvant)

5.) Until  (Gordon Summer)

6.) I Lost My Mind  (Cécile McLorin Salvant)

7.) Moon Song  (Cécile McLorin Salvant)

8.) Trail Mix (Cécile McLorin Salvant)

9.) The World is Mean  (Marc Blitzstein, Bertold Brecht, Kurt Weill)

10.) Dead Poplar  (Cécile McLorin Salvant)

11.) Thunderclouds   (Cécile McLorin Salvant)

12.) Unquiet Grave  (Traditional)