fbpx

A nagy elődök - SHORTY ROGERS CENTENÁRIUM

2024. április 11.

Az idén ünnepelhette/ünnepelheti a jazzvilág olyan feledhetetlen zenészek születésének századik évfordulóját, mint Sonny Stitt, J.J. Johnson, Sarah Vaughan vagy Paul Desmond. Sokan vagy feledhetőnek tartják, de a legtöbben ma már nem is ismerik Shorty Rogers nevét, aki április 14-én lenne 100 éves. Hogy a műfaj szempontjából Rogers, az ún. West Coast jazz egyik szülőatyja, mennyire feledhetetlen, bizonyítja, hogy országunk két legjobb big bandje is koncertet szentel az emlékének. A Modern Art Orchestra az Opusban április 9-én, a Budapest Jazz Orchestra pedig a Budapest Jazz Clubban április 12-én szenteli az egész estét Shorty Rogers műveinek.
Munkatársunk Pallai Péter, jómaga megrögzött Shorty Rogers rajongó, eleveníti fel a stílusformáló trombitás-szárnykürtös-komponista-hangszerelő életpályáját.

Shorty Roger - Centenarium Stan Kenton Innovations Orchestra (Rogers utolsó sor, jobbról a 2.) - Jazzfiles

70 éve estem szerelembe Shorty Rogers zenéjébe. Anélkül, hogy ismertem volna a nevét, anélkül, hogy tudtam volna, hogy ez a zene nagymértékben az ő műve volt, 15 éves koromban, amikor a rádió gombjait megszállottan csavargattam, hogy jazzt, akkor még tiltott kedvenc műfajomat hallhassam, a következő felvételt sikerült elcsípnem a ljubljanai rádió hullámhosszán:

STAN KENTON: Art Pepper (1950)

 

 

RED NORVO & HIS ORCHESTRA: Seven come eleven (1945)

Ettől teljesen ki voltam ütve. Tudtam, de be is mondták, hogy akkori hősöm, Stan Kenton zenekara játszott, akit azelőtt még soha nem hallottam vonósokkal, de nagyon tetszett, ahogy itt használta őket. A címet is mondták: „Art Pepper”. Kétségbeesetten szótáraztam, de valahogy nem állt össze nekem címként a „Művészet Bors”. Szlovéntudásom addig nem terjedt, hogy megértsem, Art Pepper egyébként az egészen gyönyörű szólót játszó altszaxofonos volt. Amit nem mondtak, hogy a számot a Kenton zenekar trombitása és egyik legfontosabb hangszerelője, Shorty Rogers írta.

Milton Michael Rajonsky, orosz zsidó emigráns szülők gyermeke 1924. április 14-én látta meg a napvilágot az amerikai Massachusetts állam Great Barrington városkájában. Erősen mélynövésű lévén, hamarosan mindenki csak Shortynak (Töpszli) nevezte. Ötéves korában kürtös lett egy helyi cserkészcsapatban. Közben a család New Yorkba költözött, ahol tizenharmadik születésnapjára, ami a zsidó fiúknál a férfivá válás ünnepe, egy 15 dolláros trombitát kapott édesapjától. Ez már a 30-as évek végére, a nagyzenekarok és a szving aranykorára esett. Kapóra jött az is, hogy Shorty nővére jazzbolond volt, később a híres vibrafonos-xilofonos zenekarvezetőhöz, Red Norvóhoz ment feleségül.
Shorty beiratkozott a Zene- és Képzőművészeti Főiskolára, ahol tevékeny részt vállalt az iskola tánczenekarában. Egy alkalommal a jó nevű harsonás zenekarvezető, Will Bradley is ott volt, aki utána jam sessiont szervezett a fiúkkal és rögtön felfigyelt a kis trombitásra. Megkérdezte tőle, mikor vizsgázik le. Odaadta a névjegyét, hogy hívja fel, ha végzett, mert épp átszervezi a zenekarát. Rogers csont nélkül vált profi jazz-zenésszé.

A Will Bradley zenekarban vette kezdetét az életre szóló barátság Rogers és a roppant tehetséges dobos, Shelley Manne között. Innen Rogers későbbi sógora, Red Norvo együttesébe került, amely már jóval modernebb stílusban játszott és a legendás 52-ik utca klubjaiban is gyakran szerepelt.

A hadsereg 2 évet és 7 hónapot vett igénybe Rogers életéből, de az is javarészt zenével telt el, miután a katonazenekar, melynek tagja volt, az Európába kihajózó amerikai katonákat búcsúztatta rendszeresen. A háború után egy időre visszakerült az akkor már sógor, Red Norvo csapatába. A vibrafonos addigra már játszott az új muzsika nagyjaival, Charlie Parkerrel és Dizzy Gillespievel. Itt Norvo zenekarában, inkább jam sessionnek hangzó koncert keretében halljuk Rogerst, még eléggé nyers, kiforratlan hangzással, kissé darabos frazírozással, de tagadhatatlan szenvedéllyel (a kezdettől 03’54” után kezdődik a trombita szóló.)

 

WOODY HERMAN: Caledonia/North-West Passage (1947)

A fiatal Shorty Rogersszel a vibrafonon természetesen a zenekarvezető Red Norvót hallottuk, a zongorista a nagy Teddy Wilson, a bőgős Slam Stewart, a gitáros Reno Palmieri, a dobos Specs Powell volt. Rogers trombitája mellett a harsonás Eddie Bertet, a szenvedélyesen fújó tenorszaxofonos Flip Philipset és a klarinétos Aaron Sachst hallottuk.
Ezt követően Rogers az akkor népszerűségének csúcsát élvező Woody Herman zenekarában landolt, amely igen eredeti módon ötvözte az újdonsült modern jazz fordulatait a szving sodró lendületével. A következő felvétel, noha képileg gyenge, de számos későbbi sztár látható rajta Herman ifjú titánoktól hemzsegő zenekarában. Aki meg akarja magát kímélni a zenekarvezető énekhangjától, az nyugodtan kezdje a számot 01’51”-nél, a „North-West Passage elején. Ott hárman állnak a zenekar előtt: balra Stan Getz, középütt a klarinétos zenekarvezető, a jobbján pedig Shorty Rogers. A másik érdekessége a felvételnek, hogy a nyúlfarknyi szaxofon szólókat egymást váltva, az eredeti „Four Brothers” játssza, ebben a sorrendben: tenoron Stan Getz, Al Cohn, Zoot Sims és baritonon Serge Chaloff.

WOODY HERMAN: Keen and peachy (1947)

A következő opus a Herman zenekarral már Shorty Rogers kompozíciója, amelyet a zongorista Ralph Burnsszel vállvetve, ő maga hangszerelt. Itt már kiforróban van az a stílus, amely később, Rogers saját zenekarait jellemezte. Minden idők legjobb felállású Herman bandáját halljuk, ami persze fokozza a hatást. A szólók sorrendje: Stan Getz és Zoot Sims tenorszaxofon, Earl Swope harsona, Serge Chaloff baritonszaxofon és Ernie Royal trombita.

 

WOODY HERMAN: More moon (1949)

Shorty Rogers legemlékezetesebb hangszerelése a Woody Herman zenekar számára a modernista jazz-zenészek és énekesek körében akkortájt nagyon népszerű „How High The Moon” örökzöld témájának roppant egyéni átírása és bebopos ízű felturbózása volt. Ezt nem üti, csak ellensúlyozza a tenorszaxofonos Jimmy Giuffre lazább, higgadt, Lester Youngra emlékeztető, valójában cool stílusú szólója, őt ugyancsak tenoron Gene Ammons követi, majd harsonán Earl Swope, baritonon Serge Chaloff jeleskedik, a trombita Ernie Royalé, a lendületes hibátlan dobkíséretet pedig Rogers cimborája, az akkor már méltán elismert dobos, Shelly Manne szolgáltatja. A klarinétos maga Woody Herman.

 

STAN KENTON: Jolly Rogers (1950)

A Woody Hermannal töltött években a Rogers család, mert akkor már sajátot alapított, Kaliforniába költözött, mint oly sok jazz-zenész, aki blattolni, hangszerelni és komponálni is tudott, mivel a hollywoodi stúdiókban elég munkát találtak, ha éppenséggel nem volt jazz buli vagy szétesett a zenekar, ami szintén nem ment ritkaságszámba.
Stan Kenton is egy ilyen látványos szétesés után szervezte újjá zenekarát, amely az általa kitalált ún. „progresszív jazz” szellemében, a roppant hangzatos „Innovations in Modern Music” nevet kapta. Shorty Rogers több zenésztársának ajánlására került ide és a kezdettől fogva oroszlánrésze volt abban, hogy Kenton addigi gyakorlatával szemben, a zenekar szvingelni is kezdett. Noha Rogers ízig-vérig modern zenész volt, zenekarvezetői példaképének és hősének a szving fekete királyát, Count Basie-t tartotta, olyannyira, hogy mikor már saját zenekarát vezette, egy egész albumot szentelt a Basie repertoárnak. Kenton zenekarában azért Shorty már szólistaként, komponistaként és mint hangszerelő is kibontakozhatott. Íme egy eklatáns példa:

SHORTY ROGERS: The sweetheart of Sigmund Freud (1953)

A szólók sorát maga Shorty Rogers nyitotta, majd a csodálatos Art Pepper jött altszaxofonon, de hallhatjuk Maynard Ferguson sztratoszferikus trombitajátékát és Shelly Manne energikus dobolását is.

1953-ban Shorty Rogers megalakítja saját zenekarát, sőt, Stan Kenton áldásával elviszi magával az ő legjobb embereit is. A kaliforniai jazz szintér ki-kicsodája is lehetett volna az első legendás Rogers zenekar. Hogy csak néhány nevet említsek, trombitán maga Rogers, Harry ’Sweets’ Edison és Maynard Ferguson, szaxofonokon Art Pepper, Jimmy Giuffre, Bob Cooper, Herb Geller és Bud Shank, míg az elmaradhatatlan Shelly Manne dobolt.

Rogers játékos szelleme az általa kitalált nevekben és címekben is megnyilvánult. A zenekarát Shorty Rogers and his Giantsnak keresztelte, ami magyarul Töpszli Rogers és Óriásai. Egyik korai és nagysikerű száma pedig „Sigmund Freud kedvese” volt, ami félreérthetetlen célzás az akkoriban kiváltkép Kaliforniában elhatalmasodott pszichiáter keresletre:

LEITH STEVENS: The wild one (1953)

Rogers szokatlan módon három baritonszaxofont szólaltat meg egyszerre a témában, majd a rövid, de annál velősebb szólók sora így fest: Rogers trombita, Jimmy Giuffre tenor, Harry Betts harsona, Bob Cooper bariton és Marty Paich zongora.

Rogers sokak szerint kikristályosította, még többek szerint meghatározta az ún. West Coast Cool hangzást. Shorty Rogers, minden idők egyik legszerényebb zenésze szerint: „Én csak azt mondtam: „Köszönöm Uram – ez így nagyszerű. Az én fejem csak örömmel és játékkal volt teli, semmint, hogy azon rágódjak, hogy ez nyugati parti vagy keleti parti zene, vagy hogy jobban játszunk-e, mint mások. Nem is volt időm ilyesmivel foglalkozni.”

Valóban nem volt ideje, mert Hollywood azidőtájt ébredt rá a jazz használatára a filmzenében. Marlon Brando, aki nagy Rogers rajongó volt beprotezsálta Rogerséket első nagysikerű filmje, a magyar Benedek László által rendezett „The Wild One” (A Vad) zeneszerzőjénél, aki használta Rogers hangszerelését és embereit is, noha szerződésjogi okokból a stúdió zenekar a Leith Stevens All Stars nevet viselte.

SHORTY ROGERS: Coop de Graas (1953)

Rogers muzsikája azonnal felismerhető, legalább annyira, mint Ellingtoné, Kentoné vagy Count Basieé. Amit a rezeseknek kitalált az nagyon is egyedi. A magas regiszterben játszó trombiták kombinációja basszus harsonákkal és tubával egészen különleges hatást produkált. A rogersi hangszerelés nagyon ötletes, de mindig levegős, ritmikus és alaptónusa a legtöbbször vidám. Rogers szerintem legjobb zenekari számát körítésnek szánta Bob Cooper és Johnny Graas duettjéhez. Cooper tenorszaxofonja és Graas vadászkürtje - legfeljebb Gil Evansnak jutott volna eszébe ilyesmi - mondhatni, egymás szájából veszi ki itt a szót és ezt inspirálja felsőfokon a rogersi körítés.

SHORTY ROGERS: Martians, come back (1955)

Shorty humora az előbbi szám címéből is kicsendül, hiszen a két szólista vezetéknevéből képzett szójáték úgy hangzik, mint az angolok által is használt francia kifejezés a kegyelemdöfésre (coup de grace). Amikor a big bandek kora végleg leáldozni látszott, Rogers csodálatos kisegyüttessel finom és szellemes kamara jazzre váltott, vagy örömmel jammelt a bőgős Howard Rumsey, illetve testi lelki jóbarátja, Shelly Manne klubjában. Kamarazenéje ugyanolyan könnyed, de szofisztikált volt, ha kevésbé szenvedélyes is, mint a nagyzenekari. Rogers akkoriban egyre gyakrabban játszott már szárnykürtön is. Itt Jimmy Giuffrevel halljuk, aki klarinétozik, a zongorista Lou Levy, a bőgős Ralph Pena és a dobos, elmaradhatatlanul Shelly Manne. A cím, megint csak Rogersre jellemző módon, az épp akkor elharapódzott UFO látomásokra utal: 'Marslakók, gyertek vissza'

SHORTY ROGERS & WEST COAST GIANTS: Popo (1983)

Rogers, aki se nem drogozott, se nem volt részeges és családjával boldogan élt, a hatvanas évek és a beat mánia kezdetén szögre akasztotta a kürtjét. Mivel komponálni és hangszerelni nagyon is tudott, a hollywoodi stúdiók tárt karokkal várták, számtalan népszerű TV sorozat zenéjét írta és hangszerelte. Mígnem, 1980 tájt legkisebbik lánya valamelyik sufniban talált egy csomó bakelit albumot, melyek borítóján fiatal édesapja virított trombitával a kezében, akit azonnal kérdőre vont, hogy mi történt, miért nem mesélt ezekről a napokról, miért nem játszik már? Ez a szerény, roppant szeretetre méltó ember akkor elgondolkodott és átjött Európába újra szerencsét próbálni. Londonban az Országos Ifjúsági Jazz-Zenekarral (National Youth Jazz Orchestra) koncertezett és elevenítette fel régi nagy számait, hatalmas sikerrel közel fél évszázaddal később. A nyolcvanas évek mérsékelt jazz reneszánsza lehetővé tette, hogy ismét közönséget találjon magának. 1994 hunyt el. Emlékére nézzétek meg ezt a csodálatos felvételt, szintén Rogers szerzemény, amelyen Shortyval újból összeállnak az egykori West Coast Jazz csillagai. – A zenészek neveit látni fogjátok a képernyőn.

 

 

 

 Budapest Jazz Orchestra - Shorty Rogers 100
2024. április 12. • 20:00 • Budapest Jazz Club
https://www.facebook.com/events/1096280631636400/

 

 

 

 

Fotó: youtube, JazzFiles, Bridgeman Images, Last fm, Spotify

>> További cikk A nagy elődök című sorozatból <<

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005