fbpx
Márton Attila

Márton Attila

Első írásaim a Magyar Ifjúságban és a kanadai Coda c. jazzfolyóiratban jelentek meg. 1977-ben megnyertem a Nemzetközi Jazz Föderáció Jazz Forum c. folyóiratának pályázatát. Állandó munkatársa voltam a MaJazz c. folyóiratnak, jelenleg pedig a Gramofonnak, a Demokratának és a Hegyvidék c. lapnak. Publikáltam még az EMI Hangjegyzet c. periodikájában és az Universal jazzújdonságokat bemutató lapjában is. Jazzadások készítésében közreműködtem a Petőfi-, a Bartók-, a Klub-, a Civil- és a Fiksz-rádióban. A Jazzma.hu internetes honlapon több száz koncerttudósítás és egyéb jazzvonatkozású írás jelent meg tőlem. Hivatásos jazzrajongó címmel jelent meg cikkeim válogatása, és társzerzője voltam Deseő Csaba Kettősfogás c. memoár kötetének. 2017-ben megkaptam a Magyar Jazz Szövetség Pernye András életműdíját.

Azt hiszem, hogy Myrtill minden Müpa koncertjén jelen voltam az elmúlt hat évben, és mindegyik telt ház előtt került sorra. Ez már csak azért is figyelemreméltó, mert akár a műfaj hazai élvonala is többnyire jó, ha a Fesztivál Színházat megtölti. Művészi rangot és a közönség elismerését jelenti, ha valaki(k) megtölti a Bartók Béláról elnevezett Nemzeti Hangversenytermet. És Myrtillnek mindig sikerül, mégpedig a legváltozatosabb „projektekkel” és formációk kíséretében, múlt pénteken este éppen a tíz éves Swinguistique együttes társaságában. Öröm volt látni a felszabadult hangulatot, amely egyaránt jellemezte az előadókat és a közönséget. A mai időkben pedig még nagyobb eredmény a telt házas „nagykoncert” az ország legrangosabb előadótermében.

Gyula egy pesti jelenség volt, igazi egyéniség – öltözködésben, viselkedésben, ahogy beszélt, gesztikulált, ahogyan fehér cérnakesztyűben, mint értékes múzeumi tárgyakat pakolta dobszerelésének összes darabját. Határtalanul népszerű volt, nemcsak kedvelt muzsikus, de azonnali atmoszféra-teremtő rendkívüli színészi adottságokkal rendelkező színpadi figura is. (Mint kiderült közeli rokona volt Somlay Artúr, a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja.) Mint tudjuk, humor nélkül nem lehet élni. Ő aztán értette a humort, pedig bőven lett volna oka a búslakodásra is.

A jazz évszázados történetében vitathatatlanul Szabó Gábor volt világviszonylatban is a legismertebb magyar jazzmuzsikus. Ennek számos oka van, de egy biztos: őrá igazán érvényes a közhely: „jókor volt jó helyen”. Mivel 56-ban hagyta el az országot, szülőhazájában agyonhallgatták fényes karrierjét, és mivel a rendszerváltás előtt hunyt el, így nem is vált igazán ismertté itthon. Ezen kíván változtatni a szerző, aki kolosszális kutatómunkát végezve Szabó életművét a legrészletesebben ismertető kötetet állított össze.

Sok évtizedes „hivatásos  jazzrajongó” státuszom során még nem volt olyan koncert, amelyre két évet kellett várni az esedékességét követően. (Persze nem volt még a történelemben ilyen faramuci helyzet sem, amit a jelenlegi világjárvány hozott a nyakunkra.)  De végre megtörtént a nagy találkozás…

Évtizedek során megszoktuk, hogy az „all stars” kifejezést csak a korábbi „jazzválogatottak” esetében használjuk. Pedig napjaink legjobb jazzmuzsikusai is kerülhetnek egy formációba, azaz „all stars” együttesbe, még akkor is, ha ezt a divatjamúltnak minősülő megnevezést kerülik is. Nos, ilyen formációval találkozunk, ha a fiatal dobos Johnathan Blake kvintettjének felállását megvizsgáljuk.

Az ECM kiadó 2020 szeptemberében rögzített, de csak a közelmúltban kiadott lemezén egy csodás vibrafontrió játéka hallható. Nemcsak az ilyen ritkán előforduló felállás teszi különlegessé az albumot, hanem az is, hogy az ECM szokásos zenei világából kissé „kilóg” az elhangzó muzsika.

Mindig öröm olyan zenészek nevét felfedezni egy új kiadású lemezen, akiket valaha ismertünk és szerettünk, majd a soha korábban nem tapasztalt kínálatban valahogy eltűntek a szemünk elől. Ilyen örömteli találkozás most a veterán zongorista új albuma, amelyen ráadásul két – korábban nagyon foglalkoztatott – ritmushangszeres a kíséret: Peter Washington (1964) bőgős és Kenny Washington (1958) dobos.

Ahogyan ezt már gyakran tapasztaljuk az elmúlt évtizedek során, a nagy lemezkiadók „raktárkészleteiből”, sőt olykor más forrásokból is évtizedekkel korábban felvett szenzációs zenei „anyagok” kerülnek elő. Szerencsére a CD-kiadás hajrájában még sürgősen publikálják is őket, hiszen ezek az archív felvételek különleges érdeklődésre számíthatnak a jazzrajongók részéről. Ilyen az éppen 60 éve a Blue Note akkori nagy sztárzenészének Art Blakey-nek és Jazz Messengers néven elhíresült együttesének most előkerült felvételsorozata.

Ezekben a zenei eseményekre vonatkozóan is nehéz időkben figyelemreméltó volt az Avishai Cohen trió teltházas koncertje a Müpa nagytermében. Ismét bebizonyosodott, hogy Cohen neve és művészete valóságos rajongótábort alakított ki az igényes hazai közönség körében. Már több alkalommal lépett fel a Müpában, de mindig hozott valami újat ez a remek hangszeres művész és termékeny komponista, nem is említve, hogy minden alkalommal újabb kiváló tehetségeket ismerhetünk meg partnerei személyében.

Nagy érdeklődéssel olvastam munkatársunk, Iván Csaba lemezajánlóját Mary Stallings 2019-ben megjelent albumáról.